Társoldalunk:

Indiai edzősködésig is vitték a magyar NB I-ből

2014.09.26. 11:08

Volt, aki színészkedni kezdett, más a laoszi bajnokságban játszik vagy Indiában lett edző. Mi lett a magyar focibajnokság emlékezetes légiósaival?

Nyáron Muhamed Besic négymillió fontért szerződött a Ferencvárosból az Evertonba. Ritkán fizetnek ennyit Magyarországon játszó futballistáért, úgyhogy a pályafutását még valószínűleg sokáig figyelemmel fogja kísérni a hazai sportmédia. És mivel manapság magyar focisták nagy, nemzetközi sikereire nem nagyon számíthatunk, a hazai futballrajongó előszeretettel szorít egy-egy NB1-es klubot is megjárt légiósnak.

Például az egykori targoncakezelő, majd a DVSC gólkirályává váló Adamo Coulibalyra akár még most is büszkék lehetnek a debreceniek. Egykori csatáruk a francia első osztályú Lensban alapember lett, idén minden bajnokin kezdett, a Reimsnek már gólt is lőtt.

De mi lett a többi, a magyar élvonalban emlékezeteset alkotó légióssal?

Az első helyre Teslim Babatunde Fatusi kívánkozik. A szintén Nigériában született játékos a Servette-ből került Pécsre, egy fél idényben nyolc meccs alatt két gólt lőtt, mire 1995 nyarán elvitte a Ferencváros. A Fradival megjárta a BL-t, a Grasshopperst 3-0-ra legyőző csapatban kezdő volt, Vincze Ottó első gólja előtt ő adta a gólpasszt.

Egy meggondolatlan ajándék

Bajnok is lett, de a szezon végén visszament a Servette-be, és közben Nigériával megnyerte az olimpiát, olyan társakkal az oldalán, mint Kanu, Okocha és Babayaro. Az elődöntőben a Ronaldóval, Bebetóval, Roberto Carlosszal felálló brazilok ellen két gólpasszt adott.

A döntő után Fatusi az aranyat az akkori nigériai államelnöknek, Sani Abachának ajánlotta fel. Többet nem hívták meg a válogatottba, szerinte a nem túl népszerű politikusnak szánt ajándék miatt. Tunéziai, dél-afrikai, belga és lengyel csapatokban is megfordult még is volt, majd a vietnami másodosztályból vonult vissza 2008-ban. Nigériai sportlapok sokszor ma is kikérik a véleményét a nagy tornák előtt, egyébként tehetségkutatással foglalkozik.

Emekából Musztafa

Naicer Bouiche neve is ismerősen csenghet a fradistáknak. Az algériai légiós ugyan csak egy évet töltött el az FTC-nél, de jó a mérlege, 22 mérkőzésen 10 gólt lőtt. Utolsó meccsén, az 1991-es Magyar Kupa döntőjében, a Vác ellen ő szerezte a mérkőzés egyetlen gólját. A Fradi volt az első európai csapata, egy év elteltével a francia másodosztályba igazolt, 1994-ben Katarban fejezte be a focit. Most a Canal Algerie-n szakértőként dolgozik.

1994-ben csak a Honvéd küldött a világbajnokságra labdarúgót az NB I-ből. A nigériai Emeka Ezeugo a dán Aalborgból érkezett Magyarországra, de olyan sztárok mellett, mint Plókai, Illés vagy Pisont, nem tudott megragadni Kispesten. Ezért még 1994 nyarán visszament Dániába, a Fremad Amagerhez. Itt azonban nem sikerült olyan sikereket elérnie, mint korábban a Lyngby csapatával, amellyel 1990-ben dán kupát nyert, így továbbállt. Összesen négy földrészt járt be, Indiától kezdve az Egyesült Államokon át Peruig számos országban játszott. Jelenleg edző Indiában, egyébként pedig felvette a muszlim vallást és a Musztafa Mohamed nevet.

Laoszig vitte

Nagy vándor volt a japán Homma Kazuo,  nyolc magyar csapatban is feltűnt, miután 2002-ben a szerb másodosztályból a magyar NB II-be, a Tisza Volánba szerződött. Szegeden 12 meccsen 9 gólt lőtt, le is csapott rá az első osztályú Pápa. Aztán jött a DVTK, a Nyíregyháza, a Siófok, a Vasas, az FTC, végül a Veszprém. Most Laoszban, a Lao Toyota FC-ben szerepel.

Homma Kazuo (jobbra)Forrás: MTI/Vajda János

A jónevű Joel Cantona 1993-ban érkezett Újpestre, 13 meccsen 1 gólt szerzett, és még abban az évben elment a Peterborough Unitedhez. Egy évvel később már Franciaországban focizott, az akkor másodosztályú Olymique Marseille-jel megnyerte a Ligue 2-t. Miután visszavonult, strandfocival és színészkedéssel kezdett foglalkozni.

Tragikus sorsú volt a Pápa játékosa, a zambiai válogatott Lloyd Mumba. 2005-tól 2008-ig játszott Pápán, az NB I-ből a másodosztályba is elkísérte a csapatot. A Belgiumban, Németországban és Dél-Afrikában is légióskodó, válogatott Mumba hazájában maláriás lett, és belehalt a betegségbe, mindössze 25 évesen.

Nyerhetett volna olimpiát, most képviselőjelölt
Félig magyar származása és magyar állampolgársága miatt semmiképp sem tekinthető légiósnak, de a különleges életutat bejárt Sowunmi Thomas lagosi születésűként akár nigériai válogatott is lehetett volna. Még meghívót is kapott abba a nigériai válogatottba, amely aztán Fatusival olimpiai bajnok lett, de ő akkor már magyar utánpótlás válogatottnak mondhatta magát. A Dunaferrben kezdte a profi labdarúgást, majd a Vasas játékosaként lett a felnőtt válogatott tagja. Később visszatért Dunaújvárosba, következett némi francia kitérő, és a Fradiban is eltöltött két évet. Külföldi próbálkozásai nem voltak túl sikeresek, itthon több lehetőséget kapott. Még ma is aktív futballista, az NB II-es Ajka játékosa. Idén őszre pedig az LMP igazolta le, az önkormányzati választásokon a párt önkormányzati képviselőjelöltjeként indul Fejér megyében.

A drámai nevű MacBeth Sibaya több dél-afrikai honfitársával egyszerre igazolt a III. Kerületi TVE-hez 1998-ban. Csupán hat meccsen lépett pályára az akkor még első osztályú csapatban, de miután még lehúzott pár évet otthon, bekerült a válogatottba, amellyel megjárta a 2002-es vébét, majd a Rosenborgba szerződött. Norvégiából egy év után a Rubin Kazanyhoz került, és ott is maradt hét évig. 2003 és 2010 között kétszer lett orosz bajnok és a hazai rendezésű, 2010-es világbajnokságon is részt vehetett. A kőkemény középpályásnak tartott Sibaya idén hagyott fel az aktív focival, a dél-afrikai szövetség pedig Németországba küldte egy edzői tanfolyamra.

MacBeth SibayaForrás: MTI/Jurij Kocsetkov

Nagy kedvenc volt a Dunaferrnél és a Fradinál is a nagykürtösi születésű Marek Penksa. A bundesligás Eintrach Frankfurtot is megjárt szlovák játékos 2001 tavaszán, Dunaújvárosban 16 meccsen 10 gólt lőtt. A következő évben már az FTC-ben játszott, bajnok és kétszeres kupagyőztes lett, majd 2005-ben a Wislaw Krakkóhoz igazolt. Fiután focizott még Németországban, Ausztriában és Szlovákiában, aztán újra magyar klub, a szülővárosához közeli Salgótarján igazolta le. Fél év alatt 7 gólt szerzett, az NB III-ba segítve ezzel a nógrádi csapatot. Idén nyáron 41 évesen innen vonult vissza.