Vágólapra másolva!
Bár a Magyar Labdarúgó Szövetség engedélyt adott arra, hogy a megszűnés szélén táncoló Győri ETO átruházhatja alacsonyabb osztályú-, és utánpótláscsapatainak játékjogát a helyi futsalcsapatra, Vincze Ottó szerint más klubok a fair play szellemére fittyet hányva próbálják elcsábítani a fiatal győri tehetségeket. 

Vincze Ottó türelemre szólította fel, és arra kéri a játékosait és szüleiket, hogy tartsanak ki a csapat mellett, ne meneküljenek el a klubtól – írja az Utanpotlassport.hu.

„Ezt azért kellett mindenképp elmondanom, mert sajnos a konkurens sportszervezetek és akadémiák, nem túl etikus módon, a bizonytalanságot kihasználva megkörnyékezik a gyerekeket és a szülőket. Ezzel abba rúgnak bele, aki a szakadék szélén áll, de még nem esett bele. Nyilván a legtehetségesebb fiatalokat keresik meg ilyenkor, akiknek muszáj példát mutatniuk a többieknek, akik felnéznek rájuk. Nektek kell utolsóként elhagyni a süllyedő hajót! Ne a könnyebbik utat válasszuk, tartsunk ki a végsőkig!” – mondta Vincze a lapnak.

Százan vannak, de mi tízen marakodunk

„Ezek a gyerekek még tartoznak valahová. Sem az akadémia vezetőjeként, sem tehetségkutatóként nem tettem ilyet soha. Tiszteletben tartottam az íratlan szabályokat. Senkit nem csábítottam hozzánk. Merem állítani, hogy nem tíz tehetség van itthon egy korosztályban, hanem ezer, mi mégis azon a tízen marakodunk. Ha egy akadémia valamelyik csapatában gyengülés van, akkor azonnal máshonnan próbál meg elhozni valakit. Ennek nem így kellene működnie. A többi tehetséget kell felkutatni, futballistát és embert nevelni belőle, értéket teremteni neki.”

Vincze Ottó a fair play szellemét hiányolja Forrás: www.cincerfoto.hu/Pinter Adam Cincer+36 30/211 99 55

A győri akadémia remekül működik, több légiós és stabil NB I-es játékos is kikerült onnan, és Vincze szerint nem is járnának rosszul a játékosok azzal, ha a csapat az NB III-ban kezdené újra. „Hamarabb bemutatkozhatnának a felnőttek között. Rájuk lesz szükség ebben a nehéz helyzetben. Az akadémia pedig működhetne mostani állapotában. Semmiben nem szenvednénk hiányt. A város vezetése gőzerővel dolgozik rajta.”