Vágólapra másolva!
A fociválogatott szövetségi kapitánya elmondta a véleményét az új-zélandi U20-as vébén szereplő együttesről.

A Bernd Storck vezette U20-as válogatott hétfőn 5-1-re győzött Észak-Korea ellen, majd csütörtökön 75 percet emberhátrányban focizva 2-1-re kikapott Brazíliától.

Dárdai Pál szövetségi kapitány ez utóbbi mérkőzést nézte meg, és a vereség ellenére tetszett neki a korosztályos együttes játéka.

"A brazilok elleni mérkőzést közösen néztük az A válogatottal, az első félidőt a hotelban kivetítőn, a második félidőt a buszon Debrecenbe menet" - mondta Dárdai az MLSZ.hu-n.

Nem kell megijedni, pozitívan kell feldolgozni a mérkőzést. Szervezett a társaság, megvoltak a lehetőségek a döntetlenre még emberhátrányban is, ha ezt szépen feldolgozzák a játékosok, Nigéria ellen simán ki lehet harcolni a továbbjutást. Semmi olyat nem láttam, amiről negatívan lehetne beszélni, és akkor is ez marad a helyzet, ha esetleg elmegy a Nigéria elleni mérkőzés. Tetszett a hozzáállásunk, és jó volt az első mérkőzés is, szerintem rendben van a csapat."