Vágólapra másolva!
Panama és Mexikó is bejutott a legjobb négy közé az Egyesült Államokban zajló labdarúgó Arany-kupán.

A 2009-ben és 2011-ben győztes mexikóiak hosszabbításban, a 124. percben értékesített büntetővel győztek Costa Rica ellen. A büntető meglehetősen véleményes volt, Oribe Peralta esett nagyot az ötös magasságában, a bíró pedig úgy ítélte meg, hogy az egyik védő lökte fel.

Hiába reklamált hevesen a Costa Rica-i csapat, Andres Guardado belőtte a büntetőt, így a hosszabbítás hosszabbításában elintézte, hogy ne legyen büntetőpárbaj.

A másik meccsen viszont nem úszták meg a felek, az 1-1-re végződő 120 perc után Panama és Trinidad játékosai mutathatták meg, melyikük képes jobban koncentrálni a rázós helyzetben. A tizenegyeseknek a kilencedik párban lett vége, amikor a panamai kapus, a korábban kétszer is az Arany-kupa legjobb hálóőrének választott Jaime Penedo kivédte Lester Peltier lövését.

A másik ágon a házigazda és címvédő Egyesült Államok Jamaicával találkozik. Az elődöntőre magyar idő szerint csütörtökre virradóra kerül sor. A bronzmérkőzést szombaton, a finálét pedig vasárnap - közép-európai idő szerint hétfő hajnalban - rendezik.

eredmények, negyeddöntő:
Mexikó - Costa Rica 1-0 (0-0, 0-0, 0-0)
Panama - Trinidad és Tobago 1-1 (1-0, 1-1, 1-1) - tizenegyesekkel: 6-5

korábban játszották:
Egyesült Államok - Kuba 6-0 (4-0)
Jamaica - Haiti 1-0 (1-0)