Az argentin tréner erről azután beszélt, hogy a tabellán negyedik fővárosiak a Celta Vigo elleni, hétvégi bajnokin ismét kihagytak egy tizenegyest, kilenc lehetőségből már a hatodikat a szezon során.
"Jó lenne, ha gólt lőnénk ezekből a szituációkból, de ez is a játék része.
Többen azt mondják, edzéseken kellene gyakorolnunk ezt a játékelemet, de ez nem egyszerű,
mert ahhoz, hogy a mérkőzéseket szimulálni tudjuk, kellene a stadionba harmincezer néző" - mondta Simeone.
A vasárnapi bajnokin a korábbi válogatott Fernando Torres hibázott, míg a korábbi két mérkőzésen Antoine Griezmann és Kevin Gameiro is rontott, így sorozatban három elrontott tizenegyesnél jár a csapat.
A hétvégi találkozót a fővárosiak ennek ellenére 3-2-re megnyerték, igaz, hátrányuk 22 forduló után így is hét pont a két mérkőzéssel kevesebbet játszott Real Madrid mögött.