Társoldalunk:

Dárdai: A fiam döntése, hogy magyar vagy német válogatott lesz

2017.04.04. 11:05

Dárdai Pál egy valóra vált álomban él Berlinben, de a Hertha BSC magyar vezetőedzője nem elégszik meg ennyivel, a Bajnokok Ligájába vágyik együttesével. Akkor már lehet, hogy a melegítőt is öltönyre cserélné.

Dárdaival a német Kicker készített hosszabb interjút, amelyben legidősebb fia, Palkó német útlevele is szóba került. Nem kizárt, hogy Dárdai fia a jövőben a német válogatott mezét húzza magára.

„A fiamnak már van magyar és német útlevele is, tudja ő, mi a legjobb. Ezentúl nemcsak a Német Labdarúgó-szövetség kurzusain, hanem a korosztályos válogatottakban is szerepelhetne, bár ez eddig nem történt meg."

„A fiaimnak megmutattam a hazámat, és megismerték Magyarország történelmét is. Palkó három héten belül 18 éves lesz, ha idővel a magyar és a német válogatott is megkeresi, a döntést neki kell meghoznia" – mondta Dárdai, aki játékosként szerepelt a Bajnokok Ligájában a Herthával, edzőként egyelőre ez csak az álom kategória.

Dárdai edzőként térne vissza a BL-be

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Christian Charisius

„Én inkább dolgozom ezért, nem álmodozom róla. Az ötvenedik születésnapom után a melegítő még mindig ott lesz a szekrényben, de akkor az elegáns viselet talán már helyénvalóbb" – érintette öltözködési szokásait a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

A most 41 éves Dárdai remekül érzi magát Berlinben, de tudja, a csapat legjobb játékosai távozni fognak, ha egy nagyobb, tehetősebb klub hívja őket.

„Tisztában vagyunk a pénzügyi korlátainkkal, tudjuk, hogy eljön az a nap, amikor bekopogtat egy klub vastagabb pénztárcával, a futballisták pedig távoznak. Ez is olyan, mint a mesében, a királynak van egy gyönyörű lánya, de egyszer eljön érte a herceg, és elviszi magával."

Dárdai több fiatal tehetségnek is lehetőséget adott a Herthában

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Soeren Stache

„Az álmomat élem Berlinben, egy fantasztikus városban. 2500 méterre dolgozom az otthonomtól, 20 éve kötődöm a Herthához, sokkal több számomra egy munkahelynél. A klub jó irányba halad, a város remek véleménnyel van rólunk, és ezt értékeljük."

A Hertha a hétvégén hazai pályán szenvedett 3-1-es vereséget a Hoffenheimtől, a fővárosi csapat 26 forduló után az Európa Liga-indulást jelentő 5. helyen áll a tabellán, a következő bajnoki mérkőzése szerdán a Mönchengladbach otthonában lesz.

(via NSO)