Vágólapra másolva!
A FIFA Paul Pogba nyári átigazolását vizsgálja. Lehet, hogy nem volt minden rendben a rekordigazolás körül?

Nyáron Paul Pogba lett a világ legdrágább játékosa, miután a Manchester United 105 millió eurót fizetett érte a Juventusnak.

A héten jelent meg Football Leaks címen egy könyv Németországban, melyből újabb részletek derülnek ki az átigazolásról, talán ennek is köszönhetően a FIFA újra elkezdte vizsgálni a transzfert.

A nemzetközi szervezet meg is erősítette, hogy bekérte az angoloktól az átigazolás dokumentációját.

Az átigazolások egyébként minden esetben átfutnak egy ellenőrzési rendszeren, ezzel érvelnek az angolok is. Szerintük a FIFA már minden szükséges dokumentumot megkapott augusztusban, ennek megfelelően engedélyezték is az átigazolást.

Paul Pogba átigazolásával lehetnek gondok Forrás: NurPhoto/Jose Manuel Alvarez Rey/NurPhoto/Jose Manuel Alvarez Rey

Az ügyben egyébként elsősorban Mino Raiola, Pogba ügynökének szerepe érdekes,

aki a hírek szerint majdnem az átigazolási összeg felét teheti zsebre. Ez azért érdekes, mert Angliában nem engedélyezett, hogy klubokon kívül magánszemély birtokolja a játékosok jogait.

A megjelent információk alapján egyébkén Pogba 165 ezer fontos heti fizetéssel rendelkezik, ehhez jön még évi 2,8 millió font a reklámjogaiért.