Társoldalunk:

Halmosi Péter: Andorrát a Haladás is legyőzte volna

2017.06.10. 16:48

A magyar labdarúgó-válogatott pénteken történelmi vereséget (0-1) szenvedett el az Andorra elleni vb-selejtezőn. Azt már korábban tudtuk, hogy felesleges számolgatni a 2018-as oroszországi világbajnoki esélyeinket illetően, ám az andorraiak győzelme így is hatalmas pofonnal ért fel. Kiss László, Kiprich József, Kuttor Attila, Koszta János és Halmosi Péter vállalkozott arra, hogy a meccs utáni véleményét megosztja az Origo olvasóival.

A találkozó után Bernd Storck szövetségi kapitány és több játékos is elmondta a véleményét. Dzsudzsák Balázs is, aki a kamerák előtt sírt a mérkőzés után.

A síró Dzsudzsák: Én vagyok az, akit először ütni kell

A magyar válogatott csapatkapitánya könnyeivel küszködve értékelte az értékelhetetlent.

Bernd Storcknak már le kellett volna mondania

De mit gondolnak az Andorra elleni vereségéről a magyar futball egykori és jelenlegi meghatározó játékosai, szakemberei?

A Mini Menottinak is becézett edzőnek, Kiss Lászlónak ezúttal is határozott véleménye van a látottakról. A többek között a Maldív-szigeteken és Kanadában is dolgozó szakember szerint Bernd Storcknak már le kellett volna mondania.

"Lesújtó volt a mérkőzés, nem térek magamhoz azóta sem. Alapvető aljasság történt. A jelenlegi magyar focinak a legnagyobb átka a realitás. Senki nem merte még megtenni a magyar futballban, hogy lenézi az ellenfelet. Bernd Storck megtette.

1994-ben azt mondtam, vezetői válság van, akkor megköveztek ezért. A tegnapi mérkőzést látva azt kell mondjam, igazam volt.Milyen vezetők azok, akik nem szólnak, hogy állj. A válogatott az első! Mi az, hogy Storck a hosszú szezon végén kedvezni szeretne a kluboknak?Milyen hosszú szezon? Alig több mint negyven meccset kellett játszani. Cristiano Ronaldo 80 mérkőzéssel a lábában lépett pályára és lőtt két gólt Lettországban.

Kiss László labdarúgóedzőFotó: Csanádi Márton - Origo

A magyar képzési rendszer vicc. Semmiféle érdekérvényesítő képességük nincs a magyar edzőknek. Mi az, hogy még nem mondott le Bernd Storck? A magyar válogatott élére magyar edző kell. Magyar szóval lehet a legjobban a játékosokat motiválni, megértetni velük az elképzeléseket. Nem a játékosokat bántom, mert őket meghívták. De Nagy Ádámot már az 5. percben le kellett volna cserélni. A válogatottban még nem volt egy előre irányuló passza.Gulácsi Pétert azért védetik, mert a Bundesligában játszik? Már Portugália és Oroszország ellen is nagyokat hibázott.  Nincsenek hamis illúzióim, a magyar futballt mi magyar edzők és vezetők tettük tönkre, de kutya kötelességünk helyrehozni. Ha én ilyet meg mertem volna csinálni a 14 év külföldi edzősködésem alatt, azonnal feltettek volna a következő repülőre. Megbocsájthatatlan Bernd Storck tette."

Repülőgép viheti el a villamost megállító Bernd Storckot

Négy nap múlva lesz egy éve annak, hogy a magyar labdarúgó-válogatott Budapesten megállította a nagykörúti villamosokat. 361 nappal az osztrákok megverése és az Eb-eufória után eljutottunk oda, hogy a világranglistán 186. helyezett Andorra legyőzte a magyar nemzeti csapatot. Amelynek a kispadján ugyanaz az ember ült, aki 2016-ban a franciaországi Európa-bajnokságon irányította a válogatottat.

Andorrát a Haladásnak is meg kellett volna vernie

A 35-szörös válogatott Halmosi Péter szerint nem lehet mentség, hogy sokan hiányoztak a keretből. A Haladás csapatkapitánya azt mondja, hogy a szombathelyi csapatnak is meg kellene vernie Andorrát, nemhogy a magyar válogatottnak.

„Nem örülök a vereségnek, nem tetszett, amit láttam. Az sem mentség, hogy a meghatározó játékosok egy része nem volt keretben.

Ha a Haladás lép pályára Andorra ellen, akkor is nyerni kellett volna. Évek óta beszélek az utánpótlás gondjairól. Hét éve játszom itthon, sok korosztályt láttam a Haladásnál is. A mai fiatalok rossz irányba haladnak, nincs meg bennük a kellő alázat, akarat, csibészség. Nemcsak a futballpályán, hanem az élet minden területén igaz ez. Tisztelet a kivételeknek, de ez köszönt vissza az Andorra elleni mérkőzésen is.

A szombathelyi Halmosi Péter szerint Andorrát a Haladásnak is meg kellett volna vernieForrás: AFP/Ferenc Isza

Az NB I-es fiatalszabály miatt sokan ajándékba kapják az élvonalbeli találkozókat. Ne legyen félreértés, nem a szabállyal van a probléma.Csak így olyanok is odakerülhetnek, akiknek egyébként a tehetségük alapján nem lenne keresnivalójuk az NB I-es találkozókon. 

Legalább én is visszaigazolást kaptam, hogy változtatni kell a jelenlegi helyzeten. Amikor befejezem az aktív pályafutásomat, az utánpótlásban szeretnék dolgozni. Mindenképpen megpróbálom visszaállítani a gyerekek megfelelő hozzáállását a futballhoz és az élethez. A mai fiatalok nem érzik át annak a súlyát, mennyire szerencsések, hogy a hobbijukból élhetnek meg, méghozzá nem is rosszul."

Gera Zoltán pótolhatatlan

Kiprich József, aki 70 alkalommal viselte a felnőtt válogatott mezét, Gera Zoltán hiányát emelte ki. 

"Mit lehet ehhez hozzátenni? Andorra hetvenezres ország. 

Az igaz, hogy nem lehet összehasonlítani az Eb-t megjárt csapatot ezzel a válogatottal, több kulcsjátékosunk is hiányzott, de ez nem lehet mentség. Nagy szükség lett volna a csapat motorjára, Gera Zoltánra, aki annak ellenére pótolhatatlan a futballtudása, hogy már 38 éves. Fájó vereségből sok volt a magyar foci története során, hasonló azonban nem fog sokszor előfordulni."

Kiprich József szerint az andorraihoz hasonló blamázs nem sokszor fog előfordulniForrás: VI-Images via Getty Images/2012 VI-Images/Vi-Images

Jól állunk, ha nem kellenek a gólkirályok

A futballkapus Koszta János nem érti, hogy Futács Márkó és Nikolics Nemanja miért nem kapott meghívót Bernd Storcktól. A Váccal bajnokságot nyert, a BVSC színeiben bajnoki ezüstérmet szerző háromszoros válogatott kapus szerint érdemesebb lenne nyitottabb szemmel járni azokban a régiókban, ahol a szegényebb emberek élnek - a megfelelő kiválasztás esetén számos tehetségre bukkanhatnánk. 

"Végigszenvedtem a meccset. Minden bántás nélkül mondom, hogy ha a horvát bajnokság gólkirályára, Futács Márkóra, vagy éppen az amerikai ligában a hónap játékosának választott Nikolics Nemanjára nincs szükségünk, akkor nagyon jól állunk.

A jelenlegi labdarúgókkal ennyire voltunk képesek. Egy-két generációt biztos várnunk kell, hogy olyan futballistákat találjunk, akik a jelenlegieknél többet tudnak.

A legfőbb probléma, hogy itthon a szegényebb emberek gyermekei nem kerülnek be a képzési rendszerbe, pedig közülük lehetne megtalálni a legtehetségesebb fiatalokat.Olaszországban hatalmas tömegben hozzák-viszik ezeket a gyerekeket. Ott a klubok nagy hangsúlyt fektetnek erre. A legjobb játékosok közülük kerülnek ki. Elég csak Pelét említenem, vagy a jelenlegi labdarúgók közül Cristiano Ronaldót. A portugál világsztár is a szegények közül került ki. Félreértés ne essék, nem a mostani gyerekeken akarom elverni a port, de a szegényeknek mindig is első volt a futball.

Koszta János, a Videoton UEFA-kupa-döntős csapatában is védettForrás: Magyar Hírlap

Visszatérve az Andorra-meccsre, a magyarok azt gondolták, hogy fél gőzzel is nyerni fognak a hazai 4-0 után. 

Nem a maximumot nyújtották a játékosok, ha meg igen, akkor ez nagyon kevés. Az ellenfél pusztán akarattal és lelkesedéssel vert meg minket."

Ez az eredmény rossz üzenetet közvetít

A második legtöbb magyar élvonalbeli mérkőzésen (560 találkozó) pályára lépett játékos, Kuttor Attila szerint elkeserítő az eredmény, amely nem tükrözi a magyar labdarúgásba az utóbbi években beletett munkát.

„Innen, messziről nehéz mit mondani, a szakmai dolgokba meg végképp fölösleges lenne belemenni. Kívülről nem lehet megmondani, hogy milyen elképzelésekkel lépett pályára a válogatott, és abból mit sikerült megvalósítania.

Kuttor Attila (fehér mezben) azt mondja, hogy elkeserítő volt az andorrai végeredményForrás: AFP/Attila Kisbenedek

Az eredményt tudom csak kommentálni: bármilyen taktikával is léptünk pályára, Andorra ellen a magyar válogatottnak mindenféleképpen nyernie kell.Főleg, ha tétmérkőzésről van szó. Elkeserítő a 0-1, amely nem tükrözi az utóbbi években a magyar futballban megvalósult változásokat. Ez az eredmény rossz visszacsatolása annak, hogy sokan mennyit is dolgoznak a magyar fociért.

Vedd le a mezt! - ordították a magyar drukkerek Andorrában

A feldühödött szurkolók nem köszönték meg a magyar válogatott játékát.

Annyi biztos, hogy sok időnek el kell telnie ahhoz, hogy az egy évvel az Eb-eufóriából a teljes letargiába esett magyar futballkedvelők újra reménykedve nézzenek a válogatottra."