Vágólapra másolva!
Az úszó vb hatodik versenynapjának délelőttjén Bohus Richárd a kilencedik legjobb idővel jutott a férfi 50 méteres hátúszás középfutamába. Nagyszerűen úszott a 4x100-as magyar vegyes gyorsváltó, amely a negyedik idővel döntős. Összefoglaló.

A délelőtti program a női 50 méteres gyorsúszással indult. Magyar részről Molnár Flóra indult, akitől nagy meglepetés lett volna a középdöntőbe jutás. A 19 éves magyar lány egyéni csúcsa 24.95 volt, ezt 2016-ban úszta. Ezt most nem tudta megközeíteni, 25.61-el a kilencedik helyen végzett az előfutamban, így ő nem jutott a középfutamba. A legjobb időt a svéd Sjöström érte el, ez 24.08. Molnár Flóra összesítésben a 28. helyen végzett.

"Sajnos elég lassú voltam, nem éreztem úgy a vizet, mint ahogyan délután szoktam.

Fiatal vagyok, úgyhogy bizakodom, hogy sikerülhet. A közönség miatt viszont már megérte, hogy indulhattam, elképesztő érzés volt a családom és a barátaim előtt versenyezni." - mondta az Origónak Molnár Flóra

Molnár Flóra a 28. helyen végzett a női 50 méteres gyorsúszásban Fotó: Szabó Gábor - Origo

A férfi 50 méteres hátúszásban Bohus Richárd és Balog Gábor képviselte Magyarországot. Mind a ketten az ötödik előfutamban kaptak besorolást. Bohus 24.93-al, míg Balog 25.56-al érkezett célba,

Ez azt jelentette, hogy Bohus kilencedik legjobb idővel bejutott a középdöntőbe,

míg Balognak ez nem sikerült, ő a 28. helyen végzett. A legjobb időt a japán Koga úszta.

"Jó időt akartam úszni, nem tudtam, hogy mennyi kell, nyilván 50 méteren nem nagyon lehet taktikázni.

Cél a döntő, sokan el szoktak szállni délután, ha a finálé sikerül, akkor bármi lehetséges" - mondta az Origónak Bohus Richárd.

Bohus Richárd a kilencedik legjobb idővel középdöntős 50 háton Fotó: Szabó Gábor - Origo

Balog Gábor pedig így vélekedett: "Sajnos az egész vb egy nagy csalódás a számomra, nem így terveztem, de már az első úszásomon, hétfőn a 100 háton éreztem, hogy valami elment. Nem tudom megmondani az okát, január óta mindent megtettem a jó szereplés érdekében, sokkal többet edzettem, mégsem sikerült.

Női 50 méteres mellúszásban Sztankovics Anna 31.94-el, hat tizeddel maradt el az egyéni csúcsától. Az már az előfutama után kiderült, hogy ez az időeredmény nem lesz elég a középdöntőbe jutáshoz. Sztankovics összesen a 27. helyen zárta ezt a számot. 27.96-aal az amerikai Lily KIng nyerte ennek a számnak az előfutamait.

"Nagyon jól éreztem magam, sokkal jobban, mint 100 mellen, pedig ott is hasonló idővel kezdtem, de valahogy most elégedettebb vagyok.

A holnapi vegyes váltóra szerintem ez jó lehet."

- nyilatkozta Sztankovics Anna.

Sztankovics Anna 50 mellen nem jutott a középdöntőbe Fotó: Szabó Gábor - Origo

A 4x100 méteres vegyes gyorsváltóban Kozma Dominik az első 100 méteren 48.25-öt repesztett, amely nagyszerű idő és országos csúcs volt. A hollandok kerültek a legjobb idővel a fináléba, de ami ennél fontosabb, hogy a magyarok a negyedik legjobb idővel kerültek a fináléba. Kozma Dominik, Németh Nándor, Jakabos Zsuzsa és Verrasztó Evelyn remekül versenyzett.

Jól éreztem magam a vízben, de hagyjuk inkább a lányokat értékelni, mert ennek a váltónak a fele nő, úgyhogy ők vannak többségben. (Kozma Dominik)

Jól éreztem magam, örülök, hogy a tagja lehetek ennek a váltónak, annak is, hogy továbbjutottunk, így reggelből szerintem kihoztuk a maximumot. Délután megpróbálunk még jobbak lenni. (Verrasztó Evelyn)

Igyekezni fogunk a döntőben is, tudom, közhely, de szerintem bármi megtörténhet. Nyilván óriási dolog lenne, ha felállhatnánk a dobogóra, minden tőlünk telhetőt megteszünk majd ezért. (Jakabos Zsuzsa)

Németh Nándor a magyar váltó egyik tagja Fotó: Szabó Gábor - Origo

A délelőtti események zárásaként a férfi 1500 méteres gyorsúszás mezőnye szállt medencébe. Kalmár Ákos és Rasovszky Kristóf indult ezen a távon. Rasovszky 15:23.87-et, míg Kalmár 15:23.96-ot úszott, egyikük sem jutott a döntőbe.

Az 1500 méter gyorson induló Rasovszky Kristóf nem jutott döntőbe Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Nagyon jó volt ilyen hangulatban versenyezni. Igazából az úszás sem volt rossz, de 400 méter után már nem esett túl jól.

Az mindenképpen jó érzés volt, hogy senki nem rugdosott és ütlegelt, enélkül is megvoltak a fájdalmaim" - mondta Rasovszky Kristóf

"Jól éreztem magam a vízben, bár kicsit jobb időre számítottam.

Engem nem zavart, szerintem nem befolyásolta az utolsó hosszokat, de az edzőm biztosan más véleményen lesz majd" - nyilatkozta Kalmár Ákos.

Rasovszky Kristóf a 24., Kalmár Ákos a 26. helyen végzett a férfi 1500 gyorson.