Társoldalunk:

Változások az Újpest FC klubvezetésében

2017.11.24. 20:01

Az OTP Bank Ligában szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy jövő péntektől három főből álló vezetőség irányítja a labdarúgó csapatot.

A klub honlapjának beszámolója szerint az ügyvezető igazgató Berta Csaba lesz, aki pénzügyi és számviteli vezetőként több mint egy éve tevékenykedik Újpesten és ezt a munkakörét is megtartja.

A klubmenedzseri feladatokat Böőr Zoltán látja el. A korábbi válogatott labdarúgó 2015 júliusa óta a csapat technikai vezetője volt. A továbbiakban ő lesz az "első számú összekötő kapocs" a tulajdonos és a csapat között.

Dzodzoglu Sziderisz a versenyszférából ékezett a labdarúgásba, és operatív igazgatóként dolgozik a lila-fehéreknél.

Újpest FC, hármas klubvezetés

Forrás: ujpestfc.hu

„Hiszünk benne, hogy a hármas vezetői felépítés egy sikeres elképzelés első lépése. Újdonsült vezetőink sokkal több és különböző szakterületeket tudnak lefedni irányításuk folyamán" - áll a klub közleményében.

Futballszakmai kérdésekben nem az új vezetők döntenek, hanem - ahogyan eddig is - Nebojsa Vignjevic vezetőedző és Roderick Duchatelet tulajdonos egyeztet egymással.

Az új vezetőség megbízatása jövő péntektől érvényes, mert a taggyűlésnek jóvá kell hagynia a kinevezéseket.

Az Újpest FC korábbi ügyvezetője, Gyarmati Eszter október 20-án távozott posztjáról.