Vágólapra másolva!
Hazai pályán, egygólos hátrányból felállva verte Gulácsi Péter csapata, az RB Leipzig a listavezető Bayern Münchent.

Nem indult jól a mérkőzés Gulácsiék számára, előbb Sabitzert kellett lecserélni sérülés miatt, majd a 12. percben már vezetett is a Bayern München: James beadására érkezett üresen Sandro Wagner, aki Gulácsi mellett a kapuba bólintott.

Gulácsi Péter tehetetlenül nézte, ahogy Sandro Wagner a kapuba fejel Forrás: AFP/Robert Michael

Robert Lewandowski csak a kispadon kapott helyet ezúttal, de Wagner jól helyettesítette a lengyelt.

Az első félidő közepén a Leipzig előtt is adódtak lehetőségek, előbb Bruma szabadrúgását ütötte ki Ulreich, majd Werner megpattanó lövése után Sule tisztázott a kapu elől.

A 37. percben aztán egyenlített a lipcsei csapat, Keita tudott a kapuba lőni egy kipattanó labdát.

A Bayernnek egyetlen kapura lövése volt az első félidőben és a bajorok a második félidőre sem pörögtek fel igazán. Gulácsiék ki is használták ezt, Keita kiugratása után az 56. percben Werner góljával már vezetett a Leipzig.

Nem sokkal később újra Werner került helyzetbe, de lövése csak az oldalhálót találta el, középen hárman is várták a passzt.

Később Hummels lövését védte Gulácsi, majd hiába állt be csereként Lewandowski és Ribéry is, nem tudott helyzetet kialakítani a Bayern, így nem nyerhetett Jupp Heynkess csapata.

A bajor együttes november 25. után kapott ki újra, azóta egy döntetlen mellett 12 győzelmet aratott a Bundesligában. A Bayern előnye így is tetemes, a Leipzig a hatodik helyen áll.

Korábban a Köln 2-0-ra nyert a vendég Leverkusen ellen, így elmozdult az utolsó helyről. A kölniek a 9. percben szereztek vezetést, majd a 33. percben - Lucas Alario kiállítását követően - emberelőnybe kerültek. A házigazdák a 69. percben Simon Zoller találatával biztosították be győzelmüket.

A Köln a 3. forduló óta állt a 18., utolsó helyen a Bundesliga tabelláján, most azonban egy pozíciót előrelépett, és két ponttal a Hamburg elé került. A kölniek legutóbb 2015 novemberében győzték le a Leverkusent, azt követően négy mérkőzésen nyeretlenek maradtak ellene: két döntetlen mellett kétszer kikaptak.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 32 26 0 6 82-23 59 84
GY
GY
D
D
GY
I
2.
Bayern München 32 22 7 3 90-41 49 69
V
GY
GY
GY
V
I
3.
VfB Stuttgart 32 21 7 4 73-39 34 67
GY
GY
V
D
GY
I
4.
RB Leipzig 32 19 7 6 74-36 38 63
GY
GY
GY
GY
D
I
5.
Borussia Dortmund 32 17 6 9 64-40 24 60
V
GY
D
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 32 11 9 12 48-47 1 45
D
V
GY
V
V
I
7.
Freiburg 32 11 13 8 43-55 -12 41
V
GY
D
V
D
I
8.
Hoffenheim 32 11 14 7 56-64 -8 40
GY
V
GY
V
D
I
9.
Augsburg 32 10 13 9 49-57 -8 39
V
GY
V
V
V
I
10.
Werder Bremen 32 10 14 8 43-52 -9 38
D
V
GY
GY
D
I
Teljes lista