Vágólapra másolva!
Berlinben Brazília, mondjuk úgy, visszavágott egy erősen tartalékos német válogatottnak a vb-döntő megaláztatásáért, és a német lapok is elismerik, hogy a jobb csapat nyert. Angliában kicsit szomorkásan vették tudomásul, hogy nem sikerült sorozatban a hetedik meccset is gól nélkül lehoznia a válogatottnak, de látnak biztató jeleket, és kivételesen nem érzik úgy, hogy összeesküdött ellenük a világ.

Vardy – VAR 1-1, írja találóan, de mint az a megjelenések számából látszik, nem túl kreatívan a vezető angol lapok zöme. Az Independent, a Telegraph és a Guardian szerzője abban is egyet ért, hogy habár Denis Aytekin játékvezető videózás után meghozott ítélete, ami az olaszok egyenlítő gólját hozó tizenegyesét jelentette, jó döntés volt.

"Ha egy játékos egy másiknak a lábán áll, az szabálytalan" - írja a Guardian, megjegyezve, hogy a Burnley újonc védője, James Tarkowski sokszor az első bálozók megilletődöttségével játszott, és a helyzetek számát tekintve egyáltalán nem érdemtelenül egyenlítettek a vendégek.

Németországban nyertek a brazilok, döntetlen az angol-olaszon

A brazil és a német válogatott először találkozott azóta, hogy a németek világbajnoki elődöntőben hazai pályájukon 7-1-re verték a brazilokat, az angolok a vb-ről lemaradó olaszok ellen az utolsó pillanatokban "adták le" a meccset. A brazilok a sérült Neymart leszámítva a legerősebb csapatukkal érkeztek Berlinbe.

Ezen az állásponton van az Independent is, amely laptársaihoz hasonlóan síratja, hogy csak percek hiányoztak, hogy az angol válogatott sorozatban a hetedik meccsét is kapott gól nélkül hozza le, de 10 óra és 24 perc után megtört a varázs. De az csak a kisebbik baj, hogy a története során először sorozatban négy meccsen gólképtelen olaszok betaláltak.

"Gareth Southgate csapatának egy olyan meccsel kell elszámolnia, ahol a viszonylag hosszú és reménytkeltő jó periódusok után rendre előjött a válogatottnál jól ismert tanácstalanság és törékenység" - írja az Independent.

A Telegraph szerzője kissé lassúnak találta olykor a játékot, ahogy a hollandok elleni 1-0-ra megnyert mérkőzésen is, és szerinte is megérdemelt volt a második félidőben jobban játszó olaszok egyenlítése.

A két találkozó után már több cikk is azt latolgatja, hogy ki ülhet fel június elején a Moszkvába tartó gépre, azaz kiket visz magával Gareth Southgate a világbajnokságra. Az olaszok elleni meccsen egyértelműen Raheem Sterlinget látták a legjobbnak, de megnyugtató az is, hogy

Harry Kane távollétében Jamie Vardyra lehet számítani a befejezéseknél.

A Guardian szakíróját a hollandok és az olaszok ellen csak Sterling, Jesse Lingard, Jordan Pickford és Harry Maguire játéka győzte meg, míg a Telegraph szerint Alex Oxlade-Chamberlain komoly riválisa lehet a Tottenham játékmesterének, Dele Allinak, amikor majd a kezdőcsapatot kell összeállítani.

A túloldalon a La Gazzetta dello Sport szerzője hálát ad az égnek, hogy véget ért a 374 perces góltalanság, a dicséret viszont nem a büntetőt értékesítő Lorenzo Insignének jár.

"A kék 10-es nyolcvan percig a mezőny legrosszabb játékosa volt, a végén viszont javítani tudott"

- írja az olasz lap, amely inkább az 55. percben pályára lépő, nagyon agilisan játszó, és a tizenegyest kiharcolo Federico Chiesát halmozza el a szép szavakkal.

Vesztes és győztes: James Tarkowskit (b) az angol lapok máris elfelejtenék, míg Federico Chiesa (j) az olasz sajtó kedvence lett Forrás: AFP/Glyn Kirk

"Megmutattuk, hogy komoly tartásunk van. Ezek a srácok igazi egyéniségek. Az eredménytől függetlenül ez egy nagyon pozitív este volt, örültem, a fiúk játékát látva" - simogatta meg övéit Luigi Di Biagio megbízott olasz szövetségi kapitány, megjegyezve, hogy nem rezeltek be az olaszok a Wembley 80 ezer nézője előtt.

Berlinben a 22 mérkőzés óta veretlen (a 2016-os Eb-elődöntőben a franciák elleni 0-2 volt a legutóbbi zakó) világbajnoki címvédő fogadta Brazíliát. A vendégek Neymar nélkül is azzal a szándékkal léptek pályára, hogy visszavágjanak a 2014-es vb-elődöntőben elszenvedett kínokért (1-7, ugye), és ez részben sikerült is, hiszen 1-0-ra nyertek. A vezető német szaklap, a Kicker nem volt elájulva a hazaiak produkciójától. Noha megjegyzik, hogy a spanyolok elleni döntetlen (1-1) után

Joachim Löw hét helyen is változtatott a kezdőn,

ennél mindenképpen többre számítottak a jövő évi vb egyik nagy esélyese ellen.

A Kickert nem győzték meg a tartalék sorból előlépő német játékosok. Különösen Leroy Sanéra húzták rá a vizes lepedőt.

"Sehol sem volt a Manchester Cityben csodálatosan cselező kreatív szélső"

– írják, cserébe viszont eladott labdák tömkelege, és szerencsétlenül végző cselkísérletek szegélyezték Sané munkásságát.

Leroy Sané (j) messze volt manchesteri önmagától Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Andreas Gebert

Hasonlóan leszerepelt Ilkay Gündogan is, aki képtelen volt ellátni Toni Kroos szerepkörét. Elismerő szavakat kapott viszont Dárdai Pál Hertha Berlinjének játékosa, a remekül focizó Marvin Plattenhard, aki "valódi alternatívát jelenthet Jonas Hectorral szemben".

Joachmi Löwöt már a brazil Globo Esporte idézi: "Sokkal tapasztaltabb csapat a brazil, mint a miénk. Támadásban nagyon jók voltak, Willian, Douglas Costa és Gabriel Jesus nagyon jól kontráztak, Coutinho pedig remekül irányított, és folyamatosan gólra törtek. A védelmük is sokkal jobb lett, egyértelműen a világbajnokság esélyesei."

– mondta a brazil kapitány, Tite. – Kísértett az utolsó egymás elleni meccsünk eredménye, ahogy mindenkit, és ez szörnyű érzés volt. Végre nem erről kell beszélni ezentúl."

Tite végrez kihúzhatja magát, ha a németek kerülnek szóba Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jan Woitas

A szakember kiemelte, hogy különösen a hazaiak védő harmadában kifejtett nyomás, illetve saját szélsőinek "művészi" játéka szerzett neki kellemes pillanatokat.