A Hoffenheim már a 16. percben megszerezte a vezetést. A Hannover védője, Salif Sane utolsó emberként rosszul passzolta haza a labdát, amire Serge Gnabry lecsapott, a jobbján érkező Andrej Kramarichoz passzolt, akinek csak az üres kapuba kellett passzolnia.
A 24. percben egyenlített a Hannover. Pirmin Schwegler húzott el a jobboldalon, majd az alapvonalról középre centerezett, az érkező Kenan Karaman pedig öt méterről a kapuba lőtt.
Az 50. percben ismét betalált a Hoffenheim. Kerem Demirbay baloldali szögletére az első gólt szerző Andrej Kramaric érkezett, és 11 méterről, kapásból a léc alá bombázott.
A 63. percben Szalai Ádám csereként lépett pályára Mark Uth helyett. A magyar válogatott támadó a 84. percben kis híján bebiztosította csapata győzelmét, azonban hiába vetődött be Nadiem Amir belőtt labdájába, perc centivel lemaradt a gólról.
Két perccel később azonban eldőlt a mérkőzés.
Nico Schulz indítása után Andrej Kramaric lódult meg a Hannover kapuja felé, majd néhány pattanás után jobb külsővel, dropból átemelte a labdát a kint álló Philipp Tschauner fölött.
Győzelmével a Hoffenheim már kilenc mérkőzés óta veretlen, és a tabella negyedik helyére jött fel, egy ponttal megelőzve a Bayer Leverkusent.
A magyar válogatott támadó csapata a jövő héten Stuttgartban vendégeskedik, majd az utolsó fordulóban a Borussia Dortmundot fogadja, amely élet-halál mérkőzésnek ígérkezik a Bajnokok Ligája-szereplésért való versenyfutásban.
Bundesliga, 32. forduló
Hoffenheim-Hannover 3-1 (1-1)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Bayer Leverkusen | 33 | 27 | 0 | 6 | 87-23 | 64 | 87 | GY D D GY GY |
2. | Bayern München | 33 | 23 | 7 | 3 | 92-41 | 51 | 72 | GY GY GY V GY |
3. | VfB Stuttgart | 33 | 22 | 7 | 4 | 74-39 | 35 | 70 | GY V D GY GY |
4. | RB Leipzig | 33 | 19 | 7 | 7 | 75-37 | 38 | 64 | GY GY GY D D |
5. | Borussia Dortmund | 33 | 17 | 7 | 9 | 64-43 | 21 | 60 | GY D V GY V |
6. | Eintracht Frankfurt | 33 | 11 | 9 | 13 | 49-48 | 1 | 46 | V GY V V D |
7. | Hoffenheim | 33 | 12 | 14 | 7 | 62-64 | -2 | 43 | V GY V D GY |
8. | Freiburg | 33 | 11 | 13 | 9 | 44-56 | -12 | 42 | GY D V D D |
9. | Werder Bremen | 33 | 10 | 14 | 9 | 44-53 | -9 | 39 | V GY GY D D |
10. | FC Heidenheim | 33 | 9 | 12 | 12 | 46-54 | -8 | 39 | D V GY D D |