Vágólapra másolva!
Eufória lett úrrá Horvátországon a labdarúgó-válogatott csütörtök esti, argentinok elleni 3-0-s győzelmét és világbajnoki nyolcaddöntőbe jutását követően.

A helyi sajtó szuperlatívuszokban cikkezett Luka Modricék Nyizsnyij Novgorodban mutatott kiemelkedő teljesítményéről, mellyel a csapat története során először győzött le dél-amerikai riválist. A szakírók tulajdonképpen kifogytak a jelzőkből a gárda méltatása közben, s azt sem féltek leírni, hogy a csütörtökihez hasonló játékkal csapatuk a szurkolók legelvakultabb vágyait is beteljesítheti.

Az argentin fociválogatott megsemmisítő vereséget szenvedett Forrás: NurPhoto/Matteo Ciambelli/NurPhoto/Matteo Ciambelli

A Sportske Novosti című lap egy csodás győzelemről írt, amit "generációkon át mesélnek majd az emberek".

"Egy rapszódia volt ez, melyre hosszú éveken át emlékszünk majd.

A csapat teljesítménye azt ígéri, hogy a jelenlegi horvát generáció a legmerészebb álmainkat is valóra válthatja" - írta az újság tudósítója. A lap internetes oldala pedig nem csupán a méltató cikkeket közölte, hanem fotósorozatokat jelentetett meg a horvát városokban rendezett meccs utáni ünneplésről, melyek alapján a drukkerek nem fogták vissza magukat, Zágrábban például a szökőkutak szinte közfürdővé változtak néhány órára.

A Sporstke Novosti külön kitért Zlatko Dalic kapitányra is, akinek taktikai "mesterműve" segítségével a játékosok teljesen "levették" a pályáról az argentinok szupersztárját, Lionel Messit, a második félidőben pedig Ante Rebic, Luka Modric és Ivan Rakitic "briliáns" góljaival legyőzték a riválist.

A spliti Slobodna Dalmacija szerint a csapat "sokkolta Messit és az egész világot", Diego Maradona pedig nem tudta visszatartani könnyeit a lefújás után.

Luka Modric a horvát válogatott motorja és csapatkapitánya Forrás: NOTIMEX/Sputnik

"Horvátországban mindenhol ünnepeltek a meseszerű produkció után, mely darabokra szedte Messi Argentínáját" - olvasható a lapban.

A horvát labdarúgó-válogatott 1998 óta először jutott tovább világbajnokságon a csoportkörből. Húsz éve Davor Sukerék bronzérmet nyertek.