A Napoli múlt heti legyőzését követően a tabellát hatpontos előnnyel vezető Juventus mind a kilenc eddigi tétmérkőzését megnyerte a szezonban, és nehezen volt elképzelhető, hogy a 14. Udinese otthonában szakadjon meg a csapat jó sorozata. A torinóiak kedden a Young Boyst verték könnyedén a Bajnokok Ligájában, és az együttes szurkolói számára megnyugtató lehet, hogy az eddig a gólokkal adós Paulo Dybala szerezte mindhárom találatot. Ráadásul Udinében újra a pályán volt a hét közben eltiltását töltő Cristiano Ronaldo.
Úgy tűnt, az ötszörös aranylabdás portugált nem viselték meg az elmúlt napok történései - a 34 éves Kathryn Mayorga állítása szerint Cristiano Ronaldo megerőszakolta őt 2009-ben, Las Vegasban - ezúttal is nagy kedvvel vetette bele magát a játékba.
Először a hetedik percben próbálkozott egy 18 méteres bombával, de beleléptek a lövésébe, így a labda pár centivel elkerülte az Udinese kapuját. Tíz perccel később NBA-játékosokat megszégyenítő emelkedéssel fejelte el Rodrigo Bentancur beadását, de másodszorra is célt tévesztett. A 19. percben Miralem Pjanic megmutatta, hogy a Juventus nem csak Ronaldótól függ, a 19 méteres lövése centikkel kerülte el a bal felső sarkot. A 22. percben Ronaldo csúsztatott meg egy Pjanic-szabadrúgást, a hosszú oldalon érkező Blaise Matuidi azonban közelről nem tudta bevenni Simone Scuffet kapuját.
A 33. percben megszerezte a vezetést a Juventus.
Bentancur indította a jobb oldalon Joao Cancelót, a portugál védő beadására berobbant az uruguayi középpályás, és öt méterről védhetetlenül fejelt a kapuba.
Két perccel később növelhette volna az előnyét a Juventus. Leonardo Bonucci hosszú indítását Joao Cancelo kapásból középre belsőzte, az érkező Mario Mandzukic pedig közelről kapura lőtt, de Simone Scuffet hatalmasat védett.
A futball azonban nem büntetett, mert a 37. percben összejött a második Juventus-gól.
Mandzukic startolt rá egy előrevágott labdára, majd kiszorított helyzetből lekészítette azt a lendületből érkező Cristiano Ronaldónak, aki ballal 14 méterről a kapu baloldalába bombázott.
A fordulás után azonnal szépíthetett volna az Udinese. Egy szabadrúgás után a brazil Samir lefejelt labdájára Kevin Lasagna érkezett a hosszú oldalon, de közvetlen közelről nem tudott gólt lőni Wojciech Szczesnynek.
A második félidő első Juventus-helyzetére a 69. percig kellett várni.
Cristiano Ronaldo megbolondította az Udinese védelmét pár bicikli-csellel, majd lekészítette a labdát a három perccel korábban pályára lépő Federico Bernardeschinek, aki 18 méterről a bal alsó sarkot vette célba, de Scuffet óriási bravúrral hárított.
A 74. percben óriási játékot mutatott be a Juventus.
Ronaldo szöktette Pjanicst, aki a jobb oldalon elindította Mandzukicot, a horvát vb-ezüstérmes középre passzolt, az ötszörös aranylabdás pedig 11 méterről kapura bombázott, de Scuffet spárgázva védeni tudott.
A 85. percben a mezőny egyik legjobbja, Joao Cancelo próbálta egy góllal megkoronázni a teljesítményét, de a 18 méteres bombáját Scuffet a felsőlécre ütötte.
Az utolsó percekben a Juventus rutinosan az Udinese kapuja előtt tartotta a labdát, de az újabb gól megszerzéséért már nem szakadt meg. Massimiliano Allegri csapata a nyolcadik bajnokiját is megnyerte, és továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát.
1. félidő |
---|
37Cristiano Ronaldo |
37Mario Mandzukic |
33Rodrigo Bentancur |
33Joao Cancelo |
2. félidő |
---|
90Mario Mandzukic |
89Miralem Pjanic |
86Kevin Lasagna |
82Kevin Lasagna |
80Samir |
75Antonin Barak |
66Paulo Dybala |
62Valon Behrami |
50Rodrigo De Paul |
46Blaise Matuidi |
Agyemang-Badu
Ingelsson
Balic
Scuffet
Stryger Larsen
Troost-Ekong
Nuytinck
Behrami
Barak
Fofana
Costa
Spinazzola
Rugani
Szczesny
Cancelo
Bonucci
Chiellini
Sandro
Bentancur
Pjanic
Matuidi
Udinese
8Emmanuel Agyemang-Badu |
13Svante Ingelsson |
99Andrija Balic |
22Simone Scuffet |
19Jens Stryger Larsen |
5William Troost-Ekong |
17Bram Nuytinck |
3Samir 80 |
11Valon Behrami 62 |
72Antonin Barak 75 |
6Seko Fofana |
38Rolando Mandragora |
10Rodrigo De Paul 50 |
15Kevin Lasagna 86 82 |
1Juan Musso |
88Nicolas |
2Molla Wague |
4Nicholas Opoku |
7Giuseppe Pezzella |
9Felipe Vizeu |
16Darwin Machis |
18Hidde ter Avest |
21Simone Pontisso |
23Ignacio Pussetto |
77Marco D'Alessandro |
91Lukasz Teodorczyk |
Juventus
11Douglas Costa |
37Leonardo Spinazzola |
24Daniele Rugani |
1Wojciech Szczesny |
20Joao Cancelo 33 |
19Leonardo Bonucci |
3Giorgio Chiellini |
12Alex Sandro |
30Rodrigo Bentancur 33 |
5Miralem Pjanic 89 |
14Blaise Matuidi 46 |
10Paulo Dybala 66 |
17Mario Mandzukic 90 37 |
7Cristiano Ronaldo 37 |
21Carlo Pinsoglio |
22Mattia Perin |
2Mattia De Sciglio |
4Medhi Benatia |
15Andrea Barzagli |
16Juan Cuadrado |
23Emre Can |
33Federico Bernardeschi |
18Moise Kean |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 36 | 29 | 2 | 5 | 86-19 | 67 | 92 | D GY GY V GY |
2. | AC Milan | 37 | 22 | 7 | 8 | 74-47 | 27 | 74 | D V D D GY |
3. | Juventus | 36 | 18 | 5 | 13 | 49-28 | 21 | 67 | D D D D D |
4. | Bologna | 36 | 18 | 5 | 13 | 51-27 | 24 | 67 | D GY D D GY |
5. | Atalanta | 35 | 19 | 10 | 6 | 65-39 | 26 | 63 | D GY GY GY GY |
6. | AS Roma | 36 | 17 | 10 | 9 | 63-44 | 19 | 60 | V GY D D V |
7. | Lazio | 36 | 18 | 13 | 5 | 47-37 | 10 | 59 | GY GY GY D GY |
8. | ACF Fiorentina | 35 | 15 | 12 | 8 | 53-40 | 13 | 53 | D GY GY V GY |
9. | SSC Napoli | 36 | 13 | 11 | 12 | 53-46 | 7 | 51 | D V D D V |
10. | Torino | 36 | 12 | 10 | 14 | 33-32 | 1 | 50 | D D V D GY |