Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójából bepótolt mérkőzésen a bajnoki címvédő MOL Vidi Juhász Roland fejesgóljával 1-0-ra legyőzte az Újpest FC-t a székesfehérvári MOL Aréna Sóstó stadionavató mérkőzésén.

A bajnoki címvédő MOL Vidi három felcsúti albérletben töltött év után tért haza Székesfehérvárra, hogy birtokba vegye a 14 200 férőhelyes MOL Aréna Sóstó névre keresztelt megújult stadionját.

Természetesen köszönjük a felcsúti és ferencvárosi vendéglátóinknak, hogy ott léphettünk pályára, de itt volt az ideje, hogy Fehérváron játsszon a csapat, hiszen ez a klub ide tartozik – mondta a találkozó előtt Marko Nikolics a MOL Vidi FC honlapjának.

Székesfehérváron látványos ünnepséggel nyitották meg a MOL Aréna Sóstó Stadiont Forrás: Csudai Sándor - Origo

"Mivel az építkezés mellett edzettünk az elmúlt években is, nagyon érdekes volt látnunk azt, hogy napról napra fejlődik a stadion és az egész környék, szóval természetesen nagyon várjuk az első mérkőzést az új létesítményben" – tette hozzá a székesfehérvári csapat vezetőedzője.

A MOL Vidinek a bepótolt mérkőzésen égető szüksége volt a három pontra ahhoz, hogy lőtávolon belül maradjon a listavezető Ferencvároshoz képest, amely a találkozó előtt nyolc ponttal előzte meg a tabellán. Azonban nem ígérkezett könnyűnek a bajnok dolga, mert az Újpest hasonlóan teljesített eddig, ugyanúgy 22 pontot szerzett, ráadásul legutóbbi öt bajnokijából négyet megnyert.

Remek hangulatban kezdődött a mérkőzés, amelyen a vendég újpestieké volt az első kaput eltaláló lövés. A grúz Giorgi Beridze 18 méterről megkínálta egy bombával Kovácsik Ádámot, de a Vidi kapusa könnyedén fogta a labdát. A 13. percben a Vidi is veszélyeztetett. Georgi Milanov jobb oldali szögletére Stopira érkezett a hosszú oldalon, de Litauszki Róbert az utolsó pillanatban kicsúsztatta előle a labdát.

Egy perccel később ismét az újpesti csapatkapitány volt a főszereplő.

A magyar válogatott Vinícius Paulo fejesét a kapu torkából pöckölte ki az érkező Marko Scsepovics elől.

A 17. percben megszerezhette volna a vezetést az Újpest. Egy kapu előtti kavarodás végén Obinna Nwobodóhoz került a labda, azonban a nigériai szélsőt annyira meglepte a hirtelen jött lehetőség, hogy tíz méterről jócskán a kapu mellé lőtt.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a MOL Aréna Sóstó stadionavató mérkőzésén Forrás: Csudai Sándor - Origo

A 30. percben ismét az Újpest előtt adódott ziccer.

Obinna szerzett labdát a kapu előterében, majd rávezette a labdát Kovácsikra, de mielőtt lőhetett volna, a többméteres hátrányból érkező Pátkai Máté önfeláldozó becsúszással szerelni tudott. Az első félidő utolsó harmadában is az újpestiek akarata érvényesült, de a fővárosi lila-fehérek már nem tudtak újabb helyzetet kialakítani a székesfehérvári kapu előtt, így gólnélküli döntetlennel vonulhattak szünetre a csapatok.

Kovács István volt a Vidi egyik legaktívabb játékosa a mérkőzésen Forrás: Csudai Sándor - Origo

A második játékrészt a székesfehérvári bajnokcsapat kezdte nagyobb lendülettel. A 49. percben Milanov átadása után Kovács István került ziccerbe, tíz méterről megcélozta a jobb alsó sarkot, de az újpesti kapus, Filip Pajovics lábbal hárítani tudott.

Az 54. percben ismét a Vidi veszélyeztetett.

Milanov jobb oldali szögletére Stopira robbant be a hosszú oldalon, visszafejelte a labdát a bal felső sarok irányába, de nem találta el a kaput. Két perccel később ismét Kovács István villant. A magyar válogatott játékos 17 méterről tekert kapura, de a labda pár centivel elkerülte a bal felső sarkot.

Huszti Szabolcs hiányában Georgi Milanov szolgáltatta a veszélyes beadásokat Forrás: Csudai Sándor - Origo

Az 58. percben megszületett az első gól a Vidi új stadionjában.

Milanov jobb oldali szögletére a csapatkapitány Juhász Roland érkezett, aki öt méterről nagy erővel lefejelte a labdát a bal alsó sarokba.

A 66. percben felhördült az újpesti vendégtábor.

Dzsenan Burekovics bal oldali beadására Vincent Onovo érkezett lendületből, azonban a felugrás pillanatában Stopira hátulról meglökte kicsit, de Andó-Szabó Sándor játékvezető nem ítélt büntetőt.

Az újpesti Litauszki Róbert és Filip Pajovics tisztáz Marko Scsepovics elől Forrás: Csudai Sándor - Origo

A folytatásban átvette a játék irányítását az Újpest, és a 80. percben kis híján egyenlíteni is tudott. Burekovics bal oldali szögletére Litauszki érkezett a hosszún, teljesen tisztán fejelhetett, de az önfeláldozóan bevetődő Loic Nego hátát találta telibe.

Az utolsó bő tíz percben is próbálkoztak a lila-fehérek, a csereként beálló Alassane Diallo 91. percben majdnem sokkolta az ünneplő székesfehérváriakat.

A mali középpályás 22 méterről megeresztett egy bombát, ami a felsőlécről pattant fölé. A hosszabbítás hátralevő részében a Vidi már taktikusan futballozott, így az Újpestnek már nem volt esélye az egyenlítésre.

A MOL Vidi FC ezzel utolsó elhalasztott bajnoki mérkőzését is lejátszotta, győzelmével pedig feljött a tabella harmadik helyére, és öt pontra megközelítette az éllovas Ferencvárost.

OTP Bank Liga, 6. forduló:

MOL Vidi FC-Újpest FC 1-0 (0-0)
Székesfehérvár, 11 251 néző, v.: Andó-Szabó
MOL Vidi FC: Kovácsik - Nego, Juhász R., Vinícius, Stopira - Berecz (Nikolov, 72.), Hadzic, Pátkai - Kovács I. (Hangya, 92.), Milanov (Hodzic, 88.) - M. Scepovic
Újpest FC: Pajovic - Balázs B. (Pauljevic, 66.), Bojovic, Litauszki, Burekovic - Obinna, Sankovic, Onovo, Beridze (Nagy D., 66.), Zsótér (Diallo, 88.) - Novothny
gólszerző: Juhász R. (58.)
sárga lap: Milanov (34.), Hadzic (60.) illetve Onovo (62.), Bojovic (91.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista