Társoldalunk:

Egyelőre nem lesz La Liga-meccs Miamiban

2018.12.11. 11:55

Az FC Barcelona visszavonta ajánlatát az Egyesült Államokban tervezett, Girona elleni bajnoki labdarúgó-mérkőzésre. A döntés a klub igazgatótanácsának ülése után született meg.

A klub a honlapján közölte: azért döntöttek így, mert a kérdésben nem alakult ki konszenzus. Hozzátették: a csapat elment volna Miamiba bajnoki mérkőzést játszani, és a jövőben is hajlandó erre, de addig nem valósulhat meg a projekt, amíg az összes érintett meg nem állapodik. 

A spanyol liga (LFP) ugyanakkor továbbra sem mondott le arról, hogy La Liga-találkozót rendezzen az Egyesült Államokban. A szervezet kilátásba helyezte, hogy a spanyol bíróságnál, vagy akár a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) szerez érvényt akaratának.

Ezt egyelőre csak tévében láthatják az amerikaiakForrás: AFP/Benjamin Cremel

Sajnáljuk, hogy csalódást okozunk az egyesült államokbeli rajongóinknak, és igyekszünk a lehető legrövidebb időn belül spanyol bajnoki találkozót szervezni, mint ahogyan az észak-amerikai profi ligák is rendszeresen rendeznek mérkőzéseket határaikon kívül" - fogalmazott közleményében az LFP.

A liga meggyőződése, hogy csak abban az esetben tudják megszűntetni - az elsősorban gazdasági szempontokat tekintve óriási - különbséget az angol Premier League és a La Liga között, ha nemcsak folytatják, hanem a mostaninál jóval hatékonyabbá teszik a spanyol bajnokság nemzetközi népszerűsítését.

Az LFP nyáron 15 évre szóló megállapodást kötött, amelynek értelmében spanyol bajnoki összecsapásokat rendeznek az Egyesült Államokban.

A tervek szerint január 26-án, a Miami Dolphins stadionjában a Girona-Barcelona találkozó lett volna az első a sorban, de az érintett klubokon kívül az LFP-nek meg kellett volna kapnia a spanyol (RFEF), a nemzetközi (FIFA), az amerikai (USSF), valamint a két kontinentális szervezet - az UEFA és a CONCACAF - jóváhagyását. Az érintettek többsége azonban a határon túli bajnoki mérkőzés ellen foglalt állást, továbbá a spanyol játékos-szakszervezet (AFE) is a "leghatározottabb tiltakozását" fejezte ki.