Társoldalunk:

A Chelsea legnagyobb sztárjai pihenőt kapnak a Vidi ellen

2018.12.12. 20:28

A Vidi után szerda este a Chelsea is megtartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját a Groupama Arénában, amelyen a londoniak edzője, Maurizio Sarri, valamint a csapat angol válogatott játékosa, Ruben Loftus-Cheek válaszolt az újságírók kérdéseire.

Az angol kollégák a októberi mérkőzéshez hasonlóan ezúttal sem a Vidi elleni csatáról, hanem a Chelsea háza táján jelenleg beszédtémát szolgáltató dolgokról kérdezték a vezetőedzőt. Szóba került a ManCity elleni szurkolói balhé, amely után már rendőrségi eljárás is folyik – négy drukker rasszista jelzőkkel illette a vendégek válogatott játékosát, Raheem Sterlinget. Utána néhány játékos átigazolásáról érdeklődtek a brit kollégák, mielőtt végre a Vidi szempontjából kulcsfontosságú mérkőzésre terelődött a szó.

"Londonban nagyon kemény meccset játszottunk a Vidi ellen, alaposan megnehezítették a dolgunkat. Remekül védekeztek, és nem volt egyszerű feltörni a hátvédsorukat, de szerencsére sikerült. Ezúttal más meccsre számítok, hiszen a továbbjutáshoz támadnia kell a hazai csapatnak, ez nekünk is lehetőségeket jelenthet majd"

- mondta az olasz szakember.

Maurizio Sarri pihenőt ad a legnagyobb sztároknak a Vidi ellenFotó: Csudai Sándor - Origo

Az Origo kérdésére Maurizio Sarri a csapatösszeállításáról is beszélt.

"Egyelőre még nem tudom, milyen csapatot küldök a pályára. Akik az utóbbi időben több meccset is játszottak, pihenőt kapnak majd, Arrizabalaga, Rüdiger, Azpilicueta, Kanté és Hazard tartozik ezen játékosok közé. Három sérültünk is van, Kovacic, Cahill és Victor Moses, rajtuk kívül viszont mindenki bevethető."

A Chelsea már korábban bebiztosította első helyét a csoportban, Sarri szerint ez okozhat nehézségeket.

"Már korábban továbbjutottunk, így számunkra nincs igazán tétje a csütörtöki mérkőzésnek. Éppen ezért nem lesz egyszerű motiválni a játékosokat, de bízom annyira a fiúkban, és azokban, akik lehetőséget kapnak majd, hogy nem veszik félvállról a találkozót.

Természetesen Ruben Loftus-Cheek is megkapta a rasszizmust érintő kérdéseket, aztán szerencsére nála is szóba került a mérkőzés.

Nehéz meccsre számítok, a Vidi Londonban is harciasan és bátran futballozott, a továbbjutáshoz pedig nyernie kell. Számunkra nincs komolyabb tétje az összecsapásnak, de mi a Chelsea vagyunk, senki nem engedheti meg magának, hogy ne adja bele a maximumot. Nyilván lesznek változások a csapatban az utóbbi meccsekhez képest, azok a játékosok viszont, akik most lehetőséget kapnak, bizonyíthatnak a menedzsernek."

Ruben Loftus-Cheek szerint a Chelsea nem engedheti meg magának, hogy félvállról vegye a Vidi elleni találkozótFotó: Csudai Sándor - Origo

Az angol válogatott támadó végül saját formájára is kitért.

"Örülök, hogy egyre többet játszom, és hogy a közelmúltban már a bajnokságban is szereztem gólokat. Sokat kell még fejlődnöm, de remekül érzem magam a Chelsea-nél, és itt szeretném kiharcolni a helyemet a kezdőcsapatban."