A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának rendezvényén elmondta, a magyar honvédség jelenleg történének legnagyobb átalakításán megy keresztül. A leendő tisztekre, vezetőkre vár az a feladat, hogy a 21. század magyar honvédséget vezessék - tette hozzá.
Határaink mellett háború dúl, a Nyugat-Balkán biztonsága kétséges, migránshullámok érhetik el Európát, Gázában hadműveletek folynak, az egész világ forrongásban, átalakulóban van. Azok a doktrínák, szabályzatok, amelyeket eddig hittünk, lehet, hogy már holnap nem érnek semmit
- mondta. A vezérkari főnök azt hangsúlyozta, soha nem volt annyira szükség felkészült, elkötelezett tisztekre, mint most.
Elvárom önöktől, hogy ugyanúgy, mint ludovikás elődeik, jó tisztek legyenek. Embereket fognak vezetni hamarosan, akár konfliktusban is
- fogalmazott.
Schmittné Makray Katalin zászlóanya köszöntőjében a végzős tiszteknek azt üzente: a haza szolgálata az egyik legszebb hivatás. Ludovikás tisztnek lenni védjegy, rang, hivatás és büszkeség - fogalmazott. A száznapos ünnepség a végzős honvéd tisztjelöltek számára az augusztus 20-i, Kossuth téri ünnepélyes tisztavatás előtti utolsó, meghatározó ceremónia. A rendezvény végén a hagyományokat követve a végzős évfolyam kiemelkedő tanulmányi eredményt elért honvéd tisztjelöltjei elismeréseket vehettek át.