Szijjártó Péter: Békepártiak és háborúpártiak között lehet választani június 9-én

Szijjártó,Péter,Kína,Üzbegisztán
Fotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala
Vágólapra másolva!
Az európai parlamenti és önkormányzati választás nem értelmezhető másként a jelenlegi helyzetben, mint béke és háború kontextusában, így már nem bal- és jobboldal, hanem háború- és békepárti oldal között kell választani - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendezett pódiumbeszélgetésen arról számolt be, hogy a közelgő választás különös jelentőséggel bír, mivel Magyarország "elementáris erejű nyomás" alatt áll jelenleg. 

 Kiemelte, hogy eddig azt lehetett mondani, hogy a politikusok ideológiák által vezéreltek, tesznek olyan dolgokat, amelyek következményeit nem tudják felmérni, azonban azért "vannak még az életnek olyan reprezentánsai, mint például a katonák, akik józan ésszel gondolkoznak, két lábbal állnak a földön, és tisztában vannak azzal, hogy minek mi a következménye".

"Sajnos mára ezt az illúziónkat is fel kellett adni, mert az Európai Unió mellett már a NATO is belecsúszik abba a háborús készülődésbe, ami gyakorlatilag most már az őrültség kategóriáját is eléri" - jelentette ki, elfogadhatatlannak nevezve, hogy egyes európai politikai vezetők már atomfegyverekről beszélnek.

SzijjártóPéter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Fotó: Facebook

    

"Tehát nem óvodás gyerekekről beszélünk, nem a hatalom közelébe soha nem kerülő, elborult elméjű extrémistákról beszélünk, hanem az európai politikai életben döntéshozatali pozícióval rendelkező, komolynak gondolt és az emberek által megválasztott vezetőkről beszélünk, akik a nukleáris fegyverek használatát nem mint egy szitokszó, hanem mint lehetséges forgatókönyv mondják ki" - tette hozzá.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a NATO előzőleg világos döntést hozott, amelynek értelmében az észak-atlanti szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak, és mindent meg kell tennie a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal, az ugyanis világháborút jelenthetne.
    

"Ugye felrajzoltuk közösen ezt a vörös vonalat (.) És most egy ilyen jó nagy radírgumival elkezdtük ezt kiradírozni" - hangsúlyozta, sérelmezvén, hogy a NATO fokozni kívánja koordináló szerepét az ukrajnai fegyverszállításokban, részt tervez venni a katonák kiképzésében és százmilliárd eurós támogatást akar elfogadni Kijev részére.  

Megerősítette, hogy a kormány ehhez semmilyen formában nem kíván hozzájárulni, a cél, hogy magyar katonának ilyenben ne kelljen részt vennie, Magyarország területén se kerülhessen sor semmi hasonló cselekményre és az adófizetőknek egy fillérjét se kelljen erre használni.

Aláhúzta: hazánk mind a három ügyben egyedül maradt, a másik egy-két vonakodó tagország is beállt már a sorba.    
    

Ennek kapcsán aláhúzta, hogy ez sem vinne közelebb a háború végéhez, a csatatéren ugyanis láthatóan nincs megoldás, egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, a fegyverszállítások csak meghosszabbítják a harcokat.  

A miniszter leszögezte, hogy a NATO-s javaslattal szembeni hatékony ellenálláshoz komoly támogatást jelentene egy kedvező választási eredmény, egy mindent elsöprő társadalmi akarat, ezzel Brüsszelben is lehetne érvelni, hogy a magyarok emberek mindezt nem szeretnék.

"Az európai politikai vezetők most tényleg úgy gondolják, hogy ez az ő háborújuk. Ami ugye azért egy hamis állítás, mert Európát senki nem támadta meg, a NATO-t senki nem támadta meg. Itt egy országot támadtak meg, Ukrajnát. És Ukrajna harcol is saját magáért hősiesen" - közölte.
    

Végül úgy vélekedett, hogy a júniusi európai parlamenti és önkormányzati választás nem értelmezhető másként a jelenlegi helyzetben, mint béke és háború kontextusában.
    

"Mert ugyanúgy, ahogy 2022 áprilisában felsorakozott a két oldal egymással szemben, itt már nem bal-jobbként sorakoztunk fel, hanem háborúpártiak meg békepártiak. És most is ez van, a képlet teljesen egyszerű. Lehet választani a békepártiakat meg a háborúpártiakat, az összes többi mese" - fogalmazott.