Több százmillió forintot bukhat a baloldali vezetésű ceglédi önkormányzat

Vágólapra másolva!
Elképesztő események történtek az utóbbi években a ceglédi ipari területek bővítése kapcsán. Ezek szerint annak ellenére, hogy a magyar kormány két ízben is hatalmas összeget adott a fejlesztésre, pár kapavágáson kívül semmi sem történt. Ez egyúttal azt is jelentheti, hogy a 600 millió forintot maradéktalanul vissza kell majd fizetnie a városnak. Mindez nem történhetne meg, ha Csáky András baloldali polgármester akár egyszer is személyesen nézte volna meg a beruházás állapotát.
Vágólapra másolva!

A ceglédi közgyűlés 2016. június 23-án úgy döntött, hogy pályázatot nyújt be a Versenyképes Közép-Magyarországi Operatív Programhoz az Északi Ipari-Kereskedelmi Övezet bővítésére. A projekt szempontjából elszámolható költségek összege 500 millió forint volt, ráadásul 100 százalékos intenzitással, azaz önerőt sem igényelt. A lehetőség tehát mindenképpen kiaknázandó volt, az előző városvezetés élt is vele.

Az ipari terület könnyű közúti megközelíthetőségének biztosítását infrastrukturális fejlesztések révén, teljesen közművesített telkek kialakítását, valamint szolgáltatóház építését és működtetését vállalták a beadott pályázatban. 

De nem „csupán” ennyi lett volna a haszon, mivel a tervekben az Ipartelepi út egy részének megújítása, illetve mintegy 800 méter hosszban a Keleti feltáró út megépülése, sőt több ipari út elkészítése is szerepelt. Mindemellett a terület közművesítése, az infrastruktúra kiépítése, ivóvízellátása, csapadékvíz-elvezetése, valamint a telekommunikációs közmű kiépítése is a projekt része volt, s ezzel együtt egy új adminisztratív szolgáltató központ kialakítása is. A pályázatot Cegléd 100 százalékos önkormányzati tulajdonában lévő gazdasági társaság, a Ceglédi Városfejlesztési Kft. előkészítésében nyújtotta be.

2017-ben kezdődött a tervezés

2017-ben remek hírt kapott a ceglédi önkormányzat, hiszen a pályázat nyert, így elkezdődhetett a tervezési szakasz. Minden nehézség ellenére – egyebek mellett az építőipari árak megemelkedése, a közmű cégek adatszolgáltatásának elhúzódása - mindezzel együtt a projekt tervezési fázisa elindult: az útépítés, a magasépítés, az ivóvíz, a szennyvíz, a csapadékvíz-hálózat, a hírközlési alépítmények és az elektromos kiváltások tervei, tervezői költségvetései 2019 év második felére elkészültek és rendelkezésre álltak. 

A piaci ár pontos feltérképezése érdekében a ceglédi önkormányzat elkészítette a közbeszerzési eljárás lefolytatásához szükséges dokumentációját, amit az Európai Uniós források felhasználásáról szóló jogszabályoknak megfelelően a közreműködő szervezet részére megküldte, amely azt jóváhagyta és engedélyezte annak közzétételét.

A közbeszerzést 2019 év végén írták ki, de csak az útépítésre érkezett be érvényes ajánlat, a többi munka esetében 2020. január hónapban újabb eljárás indult. Az útépítést a Colas Út Építőipari Zrt. nyerte el, amely meg is kezdte a beruházást 2020 nyarán.

Az építőipari árak ekkorra már olyan mértékben elszálltak, hogy a projekt sikeres megvalósulása ellehetetlenült volna, ezért Földi László országgyűlési képviselő közbenjárására is szükség volt a projekt megmentése érdekében. Ennek eredményeként sikerült elérni, hogy újabb támogatás érkezzen: 2020 júliusában további 150 millió forinttal, 650 millió forintra emelkedett a beruházás teljes költségvetése. Az egyezkedések során végül módosult a műszaki tartalom is: a zökkenőmentes megvalósítás érdekében kikerült belőle a szolgáltatóház megépítése, aminek 50 millió forintos betervezett költsége csökkentette a projekt költségvetését.

2021 és 2023 között a beruházással kapcsolatban semmiféle érdemi lépés nem történt: a Csáky András vezette baloldali önkormányzat csak a határidők meghosszabbítását kérte az Irányító Hatóságtól, de azt folyamatosan.

 

Nem sikerült semmit alátámasztani
A többször módosított - és jelenleg is érvényes - támogatási okirat alapján a projekt fizikai befejezésének határideje 2023. június 30-án, az elszámolásé pedig 2023. szeptember 30-án járt le, amit persze ismét módosítani kívánt az önkormányzat, de azt már dokumentumokkal nem volt képes alátámasztani. Az Irányító Hatóság hiánypótlást kért, amire azóta sem kapott választ, így maradt az eredeti határidő, azaz 2023. június 30-a. A hatóság továbbá jelezte, hogy a 2014-2020-as uniós programozási időszak hamarosan lezárul, ezért legkésőbb 2024. március 31-ig el kell fogadniuk a záró kifizetési igénylést. Csáky András azzal is szembesült az Irányító Hatóság leveléből, hogy 2024. március 31-ig szükség lesz a projektben érintett létesítmények jogerős használati engedélyére, valamint azok fenntartását is meg kell kezdeni. Ezenkívül az önkormányzatot figyelmeztették: ha a fenti határidőig továbbra sem érkeznek meg a megfelelő dokumentumok, akkor a megítélt támogatási összeget vissza kell fizetni.

A viharos botrány árnyékában érvényes és eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le tavaly ősszel, ahol három részre bontva építették volna ki a közműveket: a szennyvizet a Böjtös Bau Kft., az ivóvizet és a csapadékvizet pedig a Közmű Alagút Magas és Mélyépítő Zrt.

 A szerződéseket 2023. december közepén mindkét céggel alá is írták.

Alapos gyanúra ad okot, hogy 2023. december 29-én készre jelentették a szennyvízhálózat kiépítését. Ezt követően a befogadott számlát az önkormányzat Csáky András polgármester jóváhagyásával és aláírásával kifizette. 

Tette mindezt annak ellenére, hogy a projekt ezen szakasza mind a mai napig nem készült el, ahogyan a másik két közmű kiépítése sem.

A legmegdöbbentőbb és egyúttal komoly bűncselekményre utaló jel az, hogy a végszámlát mindkét cég kiállította, sőt egy esetben már a kifizetés is megtörtént. Nagyon könnyen elképzelhető, hogy a fentiek miatt nem pusztán súlyos százmilliókat fog bukni Cegléd.