Társoldalunk:

A DVTK is szurkol az újonc magyar autóversenyzőnek

2017.07.12. 11:02

A Zengő Motorsport fiatal versenyzője a túraautó Európa-kupa után a túraautó-világbajnokságban is bizonyíthat. A zengős SEAT Leon után ezúttal egy Honda Civic WTCC-vel versenyez majd a legendás Termas de Río Hondón.

Az ETCC összetett pontversenyében hetedik helyen álló pilóta az Origónak elmondta, egy reggeli telefonhívással kezdődött az izgalmas kaland. 7 óra 56 perckor csöngött a telefonom, Zengő Zoltán hívott azzal, hogy lenne-e kedvem kipróbálni magam a Hondában. Aurélien Panis távozása után ugyanis két autó volt úton Argentínába, és csak egy pilótája volt a csapatnak, ezért rám gondoltak."

Szabó Zsolt (jobbra) eddig az ETCC-ben képviselte a Zengő MotorsportotForrás: www.av-photography.fr/Antonin Vincent

Szabó gondolkodás nélkül igent mondott, hiszen mindig is erről a lehetőségről álmodott.

"Michelisz Norbi még a BMW-vel körözött a Hungaroringen, én a helyszínen drukkoltam neki és arra vágytam, hogy egyszer én is ott szerepelhessek."  

A fiatal zengős versenyző úgy ül majd be a Hondába, hogy csupán elméleti felkészítést kapott a kezeléséről. "Kaptam egy gyorstalpalót, hogy milyen állásban kell lenniük a gomboknak, nagyjából átbeszéltünk minden fontos információt a mérnökömmel, Kathi Sándorral, és a csapattársam, Nagy Dani is segített. A csapat egyáltalán nem ismeretlen, 2015-ben a SEAT Leon Európa-kupában már dolgoztunk együtt."

Szabó (balra) az ETCC hungaroringi futamán dobogóra állhatottFotó: Hirling Bálint - Origo

A technika mellett a helyszín is teljesen új lesz Szabónak, aki csak szimulátoron és belső kamerás felvételek segítségével tudta egyelőre bejárni a pályát. A hirtelen beugrás miatt nincsenek saját magával szemben nagy elvárásai, nem is helyezésben méri a saját sikerét, hanem köridőben. Michelisz Norbi 2014-ben 1.44-et ment ezen a pályán, tavaly Nagy Dani 1.46-ot, ha valahol a kettő között tudnék teljesíteni, az nekem már elég lenne. Nagyon várom, izgatott vagyok, hiszen a legnagyobb példaképeimmel fogok versenyezni."

A jó eredmény elérésében komoly szurkolói bázisra is számíthat Szabó Zsolt, ugyanis a Diósgyőr teljes focicsapata drukkol neki hétvégén.

A WTCC hétvégi menetrendje (magyar idő szerint):

Szombat:

20:00 - Időmérő edzés
21:00 - MAC3 csapatidőfutam

Vasárnap:

20:00 - Nyitó futam
21:00 - Főfutam

Az eseményeket az EuroSport2 élőben közvetíti.