Társoldalunk:

Iszonyatos tömegbaleset a WTCR-ben, Michelisz megsérült

2018.06.23. 17:28

A túraautózás történetének talán legnagyobb balesetét úszta meg Michelisz Norbert Vila Realban. A túraautó-világkupa portugáliai állomásán pár másodperccel a rajt után történt a baj. Az összes magyar versenyző - Michelisz Norbert, Nagy Norbert és Szabó Zsolt is - jól van. Michelisz egyik kezét megütötte, úgy tűnt, nincs komolyabb baja. Később viszont szinte percről percre erősödött a fájdalma, ezért úgy döntött, megvizsgáltatja magát. Kórházba vitték, hogy megröntgenezzék. 

Éppen csak elrajtolt a WTCR mezőnye Vila Realban, majd a start utáni métereken olyan szerencsétlenül akadt össze az első két helyen haladó Rob Huff és csapattársa, Mehdi Bennani, hogy a szűk utcai pályán az egész mezőny beléjük rohant.

Mutatjuk, mi történt:

Egy momentum az elképesztő tömegbalesetből, Rob Huff autója a levegőbenForrás: Origo

A harmadik helyről rajtoló Michelisz csodával határos módon pont ki tudta kerülni a két Volkswagen Golfot, és a nyakukba érkező többi autót. Így is jelentős a kár a magyar Hyundai i30 N TCR-ében, de a magyar versenyző jól van, habár egyik karját megütötte. Nem sokkal a baleset után még úgy érezte, nem nagy a baj, később azonban egyre erősödött a fájdalma, így a biztonság kedvéért kórházba ment, hogy megröntgenezzék a sérült karját.

Ő volt az egyetlen, aki vissza tudta hozni az autóját a pitbe, a többi kocsit folyamatosan mentették a roncshalmazból.

Michelisz a kezét fájlalta

Michelisz a helyszínen az Origónak azt mondta, teljesen ki tudta volna kerülni az előtte kakaskodó két Golfot, ha valaki nem üti meg hátulról. Eljöhettem volna mellettük simán, de valaki meglökött, így nem sikerült megúsznom az ütközést. Remélem, hogy rendbe tudják hozni az autómat, és azt is, hogy senkinek sem esett komolyabb baja. Nem súlyos a sérülésem, kicsit megütöttem a kezemet, raktak rá kinesio tapaszt, jegelem is, tényleg nem komoly" - mondta akkor még a rajtrácson bizakodva. Az újrarajt előtt nem sokkal azonban saját elhatározásából úgy döntött, megröntgenezteti a karját. A vizsgálat eredményéről egyelőre nincs hír.

Michelisz autójában is nagyobb lett a kár, mint amekkorának első ránézésre tűnt: a bukókeret olyan súlyosan sérült, hogy nem engedték a versenyzést a Hyundai-jal.

Rob Huff autója épp a Zengő Motorsport versenyzője, Szabó Zsolt mellett gyulladt kiForrás: Origo

Huffot is kórházba vitték

Rob Huffot mentő vitte el a pályáról. A brit versenyző édesanyjától megtudtuk, hogy a 2012-es WTCC-bajnok a hasát és a bordáit fájlalta, kivizsgálásra kórházba vitték. "Nagyon jólesik, hogy ilyen sokan megkérdezik, hogy van a fiam. Aggódom érte, hogyne aggódnék, hiszen édesanya vagyok, de remélem, hogy nincs komolyabb baja. Megröntgenezik, hogy kiderüljön, van-e valamilyen sérülése, belső vérzése."

Rob Huff autójából egy az egyben kiszakadt a motorForrás: Origo/Kőváry Anett

Úgy tudjuk, Mehdi Bennani - aki az első képsorok szerint felelős lehet a balesetért - sokkot kapott, többet nem mondanak az állapotáról, az autóját is éppen csak sikerült lefotózni, mielőtt bezárták volna a box ajtaját.

Mehdi Bennani Golfjából ennyi maradtForrás: Origo/Kőváry Anett

Huff és Bennani az időmérő után még boldogan pózolt a kamerának:

Mehdi Bennani (balra) és Rob Huff volt szombaton a leggyorsabb az időmérőn, majd a legerőszakosabb a versenyenForrás: Francois Flamand / DPPI/Francois Flamand

Björk nem érti

A Sébastien Loeb Racing két Volkswagen Golfja - Huff és Bennani - mögött érkező Thed Björk nem tudta leplezni döbbenetét a történtek után. "Huff és Bennani mögött mentem, csak azt láttam, hogy nagyon erőszakosak voltak egymással, majd egyszer csak bamm, és már beléjük is rohantam, az egyik autó az enyémen landolt.

A kocsim kigyulladt, az ablakon tudtam kimászni. Teljesen tönkrement az autóm, de nekem nem lett bajom. Egyszerűen nem értem, miért van erre szükség, hogy egyesek miért nem tudják jobban tisztelni egymást és a többi versenyzőt. Ez egy igazi dráma, nem találom a szavakat" - mondta az Origónak a WTCC tavalyi svéd világbajnoka.

Ennyi maradt Björk Hyundai i30 N TCR-éből:

Guerrieri még nem látott ilyet

Benne volt a sűrűjében az All-Inkl.com Münnich Motorsport Hondájával Esteban Guerrieri is. Az argentin versenyző azt mondta, nem emlékszik hasonlóra a karrierjéből. Én még ilyet nem láttam, ekkora balesetet az orrom előtt. Bennani autója mellé kerültem, minden oldalról nekem jöttek, de úgy néz ki, meg lehet javítani az Hondát. Jól vagyok, de nagyon sajnálom a történteket."

Guerrieri autója viszonylag használható maradtForrás: Origo

A szalagkorlát teljesen kettétört azon a ponton, ahol a két Golf becsapódott, majd szinte felnyársalta a többi autót. Az újraindítás előtt teljesen ki kellett cserélni, hogy biztonságosan lehessen versenyezni. 

A versenyt magyar idő szerint 19.15-kor újraindították.Müller, Guerrieri és Tarquini indult az első három helyről, a 27 autóból összesen 17 állt rajthoz a csonka futamon. A rajtrács első felén lévő autókat a tűző napon, 34-35 fokban, pokoli forró aszfalton javították a szerelők. A csapatok egymással is összedolgoztak: vízzel, szerszámmal, vagy egy-egy kedves szóval segítették ki a másikat.

A különös versenyt Yvan Muller nyerte meg, Esteban Guerrieri lett a második, és Pepe Oriola a harmadik. 

A vasárnapi program (magyar idő szerint):

10.00 - második időmérő

16.45 - második futam

18.10 - harmadik futam