Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége vasárnapi rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felbontja Bicskei Bertalan szövetségi kapitány szerződését, s a felnőtt válogatott irányításával ideiglenesen Gellei Imrét, az utánpótlás (U21) együttes szakvezetőjét bízta meg.

Gellei nem tervez hosszabb távra

Az újabb lecke immáron kapitányválságot is okozott idehaza, hiszen az MLSZ mai rendkívüli ülésén leváltották Bicskei Bertalant, helyére ideiglenes megbízatással Gellei Imre, az U 21 trénere került.

A rendkívüli összejövetelt mindenekelőtt Puhl Sándor, egykori világhírű játékvezetőnk, a JB jelenlegi elnöke, az MLSZ egyik alelnöke szorgalmazta, ő ugyanis már régóta elégedetlen volt a látottakkal, s nála Tbilisziben telt be végleg a pohár. A téma aztán természetesen Bicskei Bertalan szövetségi kapitány leváltása volt, s hogy nem csupán a hirtelen felindultság indokolta a grémium összehívását, azt híven jelzi, hogy az elnökségi tagok zöme ugyancsak elégedetlenségének adott hangot Bicskeit illetően, továbbá a váltást sürgette.

Mindezt megnehezítette, hogy Bicskeinek élő szerződése van - mellesleg ezért maradhatott a posztján például a litvánok elleni hazai 1-1 után is. Az egyoldalú szerződésbontás esetén ugyanis komoly összeg járna a szakvezetőnek, márpedig Bicskeinek esze ágában sem volt lemondania, s a közös megegyezésre sem hajlandó.

Aztán dr. Bozóky Imre, az MLSZ elnöke telefonon közölte a dunavarsányi edzőtáborban lévő Bicskeivel, hogy azonnali hatállyal felbontják a szerződését. Miután az elsőszámú jelölt, Garami József, az MTK szakmai igazgatója rövid gondolkodás után nem vállalta a feladatot, a szövetség első embere felkérte Gellei Imrét az U21 válogatott szakvezetőjét, hogy a Románia és az Olaszország elleni találkozókon ideiglenes jelleggel lássa el az A-válogatott szövetségi kapitányi feladatait is, amire a tréner rábólintott, sőt, megtiszteltetésnek vette a kinevezést. Az MLSZ vezérkara a részletekről ma este részletesen egyeztet Gelleivel.

Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó-válogatott menesztett szövetségi kapitánya: "Vasárnap este a dunavarsányi edzőtáborban hívott fel Bozóky Imre, az MLSZ elnöke és tájékoztatott a döntésről. Nem lepett meg a határozat, hiszen másfél éve minden meccsre úgy készültem, amennyiben kikapunk, számíthatok rá, hogy felállítanak. Nagyon szurkolok a csapatnak, hogy a hátralévő két vb-selejtezőn minél jobb eredményt érjen el."

Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott megbízott szövetségi kapitánya: "Nagyon váratlanul ért a felkérés, ami természetesen óriási megtiszteltetés a számomra és komoly szakmai kihívást is jelent. Nem tervezek komoly változtatásokat a keretben, a szerdai románok elleni vb-selejtezőn az a célom, hogy olyan együttest küldjek pályára, amelyik hittel, becsülettel hajtja végig a mérkőzést és úgy zárja a 90 percet, hogy amiatt senkinek ne kelljen szégyenkeznie. Hosszabb távra nem tervezek a felnőtt együttesnél, mert nem tudom, hogy mennyi időre szól a megbízatásom."

Bánki József

Korábban: