A Ferencváros hazai pályán 2-1-re kikapott a Kecskeméttől a labdarúgó NB II. 25. fordulójában. A lefújást követően nyolc-tíz hazai szurkoló befutott a pályára, később a stadionon kívül a drukkerek megdobálták a rendőröket és a Könyves Kálmán körút forgalmát. A rendőri intézkedések során személyi sérülés nem történt. Tekintsék meg két videoriportunkat - az elsőn az edzők nyilatkoznak, a második a szurkolói rendbontásról készült.
Rendeljen online!
A fővárosi csapat ezzel 11 pontos hátrányba került aktuális legyőzőjével szemben. A Keleti csoportban a Kecskemét az éllovas, majd következik a Szolnok, s harmadik az FTC.
A csütörtöki mérkőzésen az első félidőben nem esett gól, majd a 47. percben Montvai szerzett vezetést a Kecskemétnek. Hat perccel később ugyan Ndjodo egyenlített, Montvai azonban a 73. percben ismét eredményes volt.
A lefújás után mindkét szakvezető egyetértett abban, hogy a szurkolók egy jó mérkőzést láthattak.
Edzői nyilatkozatok:
Bobby Davison, a Ferencváros vezetőedzője: "Gratulálok a Kecskemétnek. Úgy gondolom, remek meccset láthattak a szurkolók, egyedül az eredmény lehet az, ami nagyon bánthatja drukkereinket. Kidolgoztuk a helyzeteket, de rendre kihagytuk ezeket, nem véletlen, hogy igazi kincs egy csapatnál egy góllövő csatár. A meccs után egyből bementem az öltözőben, nagyon csalódott játékosokkal találkoztam, ők és én is nagyon el vagyunk keseredve."
Tomislav Sivic, a Kecskemét szakvezetője: "Nagyon nagy meccset játszottunk, gondolom, ezt senki sem vitatja. Nagyon boldog vagyok, hogy nyerni tudtunk, és azt mondom, akkor sem lettem volna igazán csalódott, ha nem mi nyerünk, mert már az is öröm számomra, hogy egy ilyen remek mérkőzésen vagyunk túl, amit bármelyik csapat megnyerhetett volna" - idézte a trénert az ftc.hu.
A távirati iroda tudósítójának tájékoztatása szerint a lefújást követően nyolc-tíz hazai szurkoló befutott a pályára, őket a biztonságiak lefogták. A stadionon kívül viszont több ezren gyűltek össze a vendégszektor bejárata környékén, az első sorokban álló drukkerek pedig megpróbálták betörni a kaput, ám a rendőrségnek sikerült megfékeznie a rendbontókat.
Szurkolók vs. rendőrök - kommentár nélkül:
Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt közölte, hogy a meccs végén biztosították a vendégszurkolók távozását, így a kecskeméti drukkerek békében felszállhattak a közelben álló buszokra. A rendőrségi szóvivő elmondta: a rendőröknek többször is intézkedniük kellett a mintegy 2500 főből álló hazai szurkolótábor magatartása miatt. A szurkolók kővel, Molotov-koktéllal, italos üvegekkel, kitört jelzőtáblákkal dobálták a rendőröket és a Könyves Kálmán körút forgalmát. A körutat a törmelék miatt mintegy másfél órára - a tisztításhoz szükséges időre - le kellett zárni.
Mivel a többszöri felszólítás ellenére a tömeg egy része folytatta a jogellenes cselekményeket, ezért oszlatásra került sor. Tizenegy személyt előállítottak a IX. kerületi rendőrkapitányságra, közülük 9 főt szabálysértés folytatása, 2 főt pedig hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt. A rendőri intézkedések során személyi sérülés nem történt.
Eredmények:
Keleti csoport:
Baktalórántháza - Tuzsér 1-1 (0-0)
Ferencváros - Kecskemét 1-2 (0-0)
szerdán játszották:
Kazincbarcika - Mezőkövesd-Zsóry 2-2 (1-1)
Vecsés - Bőcs 3-1 (0-0)
Vác-Újbuda - Makó 2-3 (0-1)
Szolnok - Orosháza 1-0 (1-0)
BKV Előre - Jászberény 1-1 (0-1)
Cegléd - Tököl 2-1 (1-0)
Az élcsoport:
1. Kecskemét 60 pont
2. Szolnok 56
3. Ferencváros 49
Nyugati csoport:
Budaörs - Ajka 1-1 (1-0)
szerdán játszották:
Gyirmót - Barcs 2-1 (2-0)
Soroksár - Integrál-DAC 1-3 (0-2)
Komló - Mosonmagyaróvár 0-0
PMFC-Pécs Pláza - Felcsút 1-1 (0-0)
Kaposvölgye - Lombard Pápa 3-1 (1-1)
ESMTK - Haladás 0-1 (0-1)
Dunaújváros - Kozármisleny 0-2 (0-0)
Az élcsoport:
1. Haladás 58 pont
2. Felcsút 53
3. Gyirmót 48
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?