Már az elődöntőknél tart az U17-es nőifutball-világbajnokság, s annak ellenére, hogy Magyarország nincs ott az új-zélandi eseményen, a vébé egyik legnagyobb sztárja Budapesten született. A négy mérkőzésen hat gólt szerző, ezzel a góllövölistát toronymagasan vezető Dzsenifer Marozsán ugyanis nem más, mint a négyszeres válogatott, egykori siófoki és kispesti középpályás, Marozsán János lánya. Aki mellesleg a jövő egyik legnagyobb reménysége a női labdarúgásban.

Rendeljen online!
Emlékszik rá? Írja meg!
Májusban Dzsenifer Marozsán nevétől volt hangos a német sajtó. Nem véletlenül, hiszen az első ízben kiírt női U17-es Európa-bajnokságot Németország nyerte meg, a magyar nevű játékos pedig oroszlánrészt vállalt a sikerből.
Marozsán a selejtezők során öt gólt szerzett, majd az elődöntőben a dánok ellen az ő találatával diadalmaskodott a válogatott, a döntőben pedig a franciák elleni 3-0 során egy góllal és egy assziszttal jelentkezett.
2008 azonban még tartogatott sikert a német-magyar lány számára, az új-zélandi világbajnokságon ugyanis már az elődöntőnél tartanak a csapatok, Marozsán az eddigi út során hatszor zörgette meg az ellenfelek hálóját, a negyeddöntőben Kanada ellen két gólt vállalva vette ki részét a 3-1-es sikerből.
De ki is Dzsenifer Marozsán, akit a sajtó "Magic Marozsán" néven emleget?Dzsenifer 1992. április 18-án született Budapesten, mivel édesapja 1996-ban kapta saarbrückeni szerződését, már négyévesen Németországba költözött. Hat éve kezdett focizni, több tartományi és országos kiválasztáson vett részt, többször a legjobb játékosnak is választották.
Pályafutását a DJK Burbach csapatában kezdte, innen szerződtette 2003-ban az 1. FC Saarbrücken. 2007-ben, 15 évesen mutatkozott be a felnőttcsapatban, ő lett minden idők legfiatalabb Bundesliga-játékosa - s miután tavaly augusztus 26-án betalált a TSV Crailsheim kapujába, a legfiatalabb gólszerzője is.
A Saarbrücken ugyan kiesett az élvonalból (de bejutott a német kupa döntőjébe, ahol 5-1-re kikapott az 1. FFC Frankfurttól), a Marozsán lány a másodosztályban is kulcsjátékosa maradt csapatának, nem véletlenül vívott ki állandó helyet az U17-es válogatottban.
Tízesben játszik és bombagólokat lő - Kanada ellen kettőt is:
"Mint minden csapat, mi is azért érkeztünk a világbajnokságra, hogy döntőbe jussunk, s aranyérmet szerezzünk. De ehhez lépésről lépésre kell haladnunk" - nyilatkozta Dzsenifer Marozsán a német szövetség honlapján, ahol a hét interjúalanyának választották. "A német csapat nem más, mint egy nagy baráti társaság. Kiválóan megértjük egymást, aki látta a Costa Rica elleni csoportmérkőzésünket, megjegyezhette, élvezzük a játékot."
Az interjúban persze nem kerülhették meg az állampolgárság témakörét sem, arra az újságírói kérdésre, hogy édesapja nyomdokain haladva gondolt-e arra, hogy magyar színekben játsszon, Dzsenifer így válaszolt: "Nem. Amióta 1996-ban Németországba költöztünk, az volt az álmom, hogy a német nemzeti csapatban játszhassak. Örülök, hogy felfedeztek Saarbrückenben, s teljesült a vágyam."
"Aki szerepelt már az utánpótlás-válogatottban, arra vágyik, hogy előreléphessen, s bemutatkozhasson a legjobbak között is. De számomra egyelőre csak az U17-es vb létezik, a 2011-es felnőtt világbajnokság még messze van."

A már említett német-kanadai meccs kapcsán nem fukarkodik a 16 éves Marozsánt illető dicsérő jelzőkkel a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, a FIFA hivatalos oldala sem. "Dzsenifer Marozsán - jegyezzék meg ezt a nevet! Biztos, hogy hallani fognak még róla a következő évtizedben, hiszen a németek klasszis csatárán már most egyértelműen látszik, hogy született tehetség. (...) A 10-es számú játékos kombinációs készsége, ereje, pontos passzai és cselei révén nem hagyott kétséget afelől, hogy a németek legyőzik Kanadát."
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?