Megnyerte az NB II Nyugati csoportját a Gyirmót labdarúgócsapata, ám licencproblémák miatt a Győr-Moson-Sopron megyei együttes nem indulhat el az élvonalban. A vezetőség nem adja fel a küzdelmet, a csapat játékosai és szurkolói pedig egyelőre élvezik az aranyérmet. Az [origo] forgatócsoportja a gyirmóti ünneplésen járt.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Sport és fitnesz
Miután az MLSZ versenybizottsága nem fogadta el a Gyirmót élvonalbeli nevezését, az elnökség pedig jóváhagyta a licencadó bizottság korábbi döntését, így hiába végzett az NB II Nyugati csoportjának élén az együttes, a késve beérkezett dokumentumok miatt nem indulhat el a Soproni Ligában.
"Hétfőn konzultálunk szakjogászainkkal, s megvitatjuk az összes jogorvoslati lehetőségünket, amelyekkel természetesen élni fogunk. Meggyőződésünk, hogy a Gyirmót megfelel a licenc követelményeinek. Úgy tűnik, hogy az MLSZ előtt az önhibánkon kívüli késés nagyobb súllyal bír, mint az, hogy a Gyirmót ténylegesen mindennek megfelelve, akár bankgaranciával induljon az első osztályban" - fogalmazott a Kisalföldnek Horváth Ernő elnök-tulajdonos, aki szerint a sport szellemével teljesen ellenkező döntés született.
Pedig a csapat mindent elkövetett, az utolsó fordulóban Budaörsön a döntetlen is elég volt a bajnokság megnyeréséhez, igaz, ezt a csapat a 92. percben szerzett találattal érte el.
"A lelkierőnkről ad tanúbizonyságot ez a mérkőzés is, hiszen sok meccset hoztunk úgy, hogy vesztes helyzetből álltunk fel" - nyilatkozta az [origo] kamerája előtt Böjte Attila, a csapat labdarúgója. "Megérdemeltük a bajnoki címet. A pályán megnyertük az aranyat, jogot szereztünk az NB I-re, sajnálom, hogy a többi az asztal mellett dőlt el."
Kiprich József vezetőedző szerint nehéz volt lelket verni a csapatba a zárófordulóra. "Nagyon lógtak a fejek a döntés miatt, nem is tudtunk edzeni, de a fiúk megtettek mindent a bajnoki címért. A szerződésem két évre szólt, az első szezon sikerült, a másodikat majd meglátjuk. Ha sikerül megtartani a csapatot, ismét ott lehetünk a legjobbak között."
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?