Vágólapra másolva!
Egy hete jelentette be távozását Nyilas Elek, a Szeged 2011-Grosics Akadémia másodosztályú futballcsapatának edzője. Utódja a 27-szeres válogatott csatár, Klausz László lett.

Két és fél évet töltött a gyulai székhelyű Szeged 2011-Grosics Akadémia labdarúgócsapatának kispadján Nyilas Elek, aki egy hete távozott az NB II 7. helyén végzett együttestől.

A klub hivatalos honlapja szerint az utódja Klausz László lett, akivel kétéves, 2017. június 30-ig szóló szerződést kötött a klub. Adem Kapic sportigazgató kiemelte, több szempontból is a korábbi válogatott játékos a legalkalmasabb ember a feladatra.

Klausz László Forrás: Grosicsakademia.hu

"Megismerte az akadémia fiatal tehetségeit, vagyis azokat a potenciális játékosokat, akik a jövőben a felnőtt csapat fontos tagjaivá válhatnak. Emellett maximálisan képviseli nemcsak az akadémia, hanem a klub filozófiáját is" - hangsúlyozta Kapic.

Klausz jelenleg a gyulai Grosics Akadémia U17-es csapatát irányítja, 1993 és 2000 között 27 alkalommal szerepelt a válogatottban és hat gólt szerzett. Segítője a csapat korábbi két védője, Bekim Kapic és Tímár Krisztián lesz.