Mielőtt sportolási és szabadidős célokra használták volna, a sí munka- és szállítóeszköznek számított. A legöregebb ismert verzióját a mai Svédország területén találták, mintegy 4500 évvel korábban használták. Elsősorban abban különbözött a mai lécektől, hogy jóval rövidebb és szélesebb volt.
| A téli olimpia sportágai: | ||||||||||||||
|
Az első szervezett versenyek a XIX. század korai éveiben kezdtek kialakulni, de majdnem egy évszázadnak kellett eltelnie, hogy egész Európa felfedezze a síelés örömeit. Norvég mintára azonban főleg a sífutás terjedt el, így ez a versenyszám kapott helyet elsőként a téli olimpiákon. Az alpesi sí az 1930-as években kezdte meg térhódítását, olyannyira, hogy az 1936-os, garmisch-partenkircheni játékokon már helyet kapott a programban a "kombináció", amely lesiklásból és műlesiklásból állt.
Az igazi robbanás a második világháború után következett be, ekkor fedezte fel Svájc és Ausztria az alpesi lejtőkben rejlő lehetőséget. Négy különböző szakág fejlődött: a már meglévő műlesiklás és lesiklás mellett az 1952-es oslói játékokon felbukkant az óriás-műlesiklás, majd a szuper óriás-műlesiklás, szaknyelven szuper-G (az óriás-műlesiklás és a lesiklás egyfajta hibridterméke), amely az 1983-as Világkupa-sorozatban debütált, és 1988-ban, Calgaryban lett olimpiai sportág.
Az olimpiai alpesi versenyeken tíz számban avatnak győztest, öt-öt női, illetve férfi aranyérmet osztanak szét.
Esélyesek
A kétszeres olimpiai bajnok osztrák Hermann Maier kiesésével az esélyesség terhe egyértelműen csapat- és honfitársát, Stephan Eberhartert nyomja majd. Eberharter hihetetlenül jó formában várja az olimpiát, kilenc Világkupa-futamot nyert meg, megszerezve ezzel az összetett elsőséget is. Lesiklásban és óriás-műlesiklásban is esélyes. Nagy riválisa az olasz Kristian Ghedina és a svájci Didier Cuche lehet, mindketten állandósítani tudták idei formájukat. Műlesiklásban és óriás-műlesiklásban titkos favoritként emlegetik az amerikai Bode Millert, az Aspenben 64-es rajtszámmal is nyerni tudó horvát Ivica Kostelicet és Benjamin Raichet is.
A hölgyeknél az osztrákok üdvöskéje, Michaela Dorfmeister a legnagyobb favorit, aki akár több számban is az élen végezhet, de Isolde Kostner kétszeres olimpiai érmesként, lesikló Vk-győztesként és kétszeres szuper óriás-műlesikló világbajnokként is felérhet a csúcsra. Az amerikai Picabo Street kétéves sérüléséből visszatérve szintén éremmel fejezné be pályafutását, Janica Kostelic, tavalyi sorozatban elért szlalom-győzelmével, és a jelenlegi szuper-G-világbajnok, a svájci Sonja Nef, valamint minden idők legfiatalabb világbajnoka, a svéd Anja Paerson is csodát tehet.
Akik meglepetést okozhatnak
Nők:
Kirsten Clark (amerikai, lesiklás), Kristina Koznick (amerikia, műlesiklás), Caroline Lalive (amerikai, kombináció), Daniella Ceccarelli (olasz, szuper óriás-műlesiklás), Alexandra Meissnitzer (osztrák, műlesiklás), Christel Pascal-Saioni (francia, műlesiklás).
Férfiak:
Christian Greber (osztrák, lesiklás), Fredrik Nyberg (svéd, szuper óriás-műlesiklás), Erik Schlopy (amerikai, óriás-műlesiklás), Kalle Palander (finn, műlesiklás).
Pincési László
(SZTÁR Sport)
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?