Babostól egyből az első körben bravúr kell

Babos Tímea, tenisz
Budapest, 2016. július 13. Babos Tímea teniszező edz Budapesten 2016. július 13-án. A sportoló kvótát szerzett a riói olimpiára. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Babos Tímea a kétszeres wimbledoni bajnok Petra Kvitova ellen kezdi meg szereplését a riói olimpia szombaton rajtoló női tenisztornáján.
Vágólapra másolva!

A játékok honlapja szerint a világranglistán 44., 23 éves magyar játékos a 64 között a WTA-rangsorban 14. cseh klasszissal csap össze, akit a 11. helyen emeltek ki a szervezők.

Eddigi egyetlen meccsükön a három évvel idősebb Kvitova nyert,

idén Eastbourne-ben 6:4, 7:6-ra.

A jelenleg Florianopolisban szereplő Babos párosban Jani Réka-Luca oldalán próbál szerencsét Rióban, első ellenfelük a román Andreea Mitu és Raluca Olaru lesz.

Babos Tímea Forrás: MTI/Kovács Tamás

Legutóbb, Londonban Babos egyesben a második fordulóig jutott - Kvitova ott negyeddöntős volt -, párosban pedig Szávay Ágnessel az első körben kiesett.