Phelps játszott a magyarokkal - Kenderesi bronzérmes, Cseh csak hetedik

Kenderesi Tamás Rio2016
Kenderesi Tamásról nem mond le a szövetségi kapitány
Vágólapra másolva!
Élete első olimpiáján a 19 éves Kenderesi Tamás bronzérmes lett Rióban 200 pillangón. Példaképe, Michael Phelps magabiztosan nyerte meg 20. olimpiai aranyát, Cseh László kipukkadt, csak hetedik lett. 
Vágólapra másolva!

"Azt hiszem, eggyel nőtt a riválisok száma" – mondta Cseh László, miután Kenderesi Tamás nála és Michael Phelpsnél is jobb idővel bekerült a 200 pillangó kedd esti döntőjébe.

A 19 éves magyar tehetség élete legjobb idejével, 1:53.96-tal került be a legjobb nyolc közé, így

megkapta a négyes pályát,

az 5-ösön az amerikai, a hármason háromszoros ezüstérmes honfitársa készült a medencébe ugrani.

Kenderesi Tamás Forrás: MTI/Illyés Tibor

„Az a baj, hogy ebből az időből még sokat le kellene dobnom egy éremhez, 1:53.0 vagy 1:52 vége kellene hozzá. Ezt mindenképpen megpróbálom megcélozni" – mondta az elődöntő után a bonyhádi úszó, míg a 19-szeres olimpiai bajnok Phelps – többek között az Origónak – úgy fogalmazott, hogy "jó lenne a döntőben 1:54 alatt teljesíteni".

Cseh Lászlónak is volt egy komoly érve arra, hogy esélyes az aranyra: az idei, londoni Eb-n 1:52.91-gyel nyert, ami remek idő. A világcsúcs viszont Phelpsé, 2009-ben, a római Eb-n 1:51.51-gyel csapott célba.

Cseh László Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a még meg sem említett, a fináléba negyedikként bekerült, címvédő Chad Le Clos négy éve 1:52.96-tal nyert, akkor máris látható, miért tartottuk előzetesen ezt a futamot a riói úszótorna – magyar szempontból mindenképp – legizgalmasabbnak ígérkező döntőjének.

Mivel nem volt eléggé csend, az első rajtot elhalasztották. Vajon mennyire zavarta ez meg a magyarokat? Ötven méternél Cseh volt az első Phelps és Chad mögött, Kenderesi hatodikként fordult. Az amerikai átvette a vezetést száznál, Cseh második volt, Kenderesi negyedik.

Phelps verhetetlen volt Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Phil Walter

Phelpsnek komoly előnye volt már 150-nél, de Kenderesi hajrázni kezdett, már úgy tűnt, akár meg is verheti az úszókirályt, végül azonban nem sikerült előznie, sőt a japán Szeto lett a második. A bronz ettől még parádés eredmény Kenderesitől. Na, de mi történt Cseh Lászlóval? Hetedik lett. Ez viszont óriási csalódás.

Neki is, az M4-nek így nyilatkozott: „Az utolsó 50-en nem tudtam menni, nagyon borzasztó úszás volt.

de tőlem ez nagyon rossz volt, ilyen eredményt sorozatterheléses versenyen szoktam úszni. Belül jónak éreztem. Ez van, majd 100 pillangón.”

A fantasztikus Kenderesi ismét javított legjobb idején, hiszen 1:53.62-vel lett harmadik. Phelps 1:53.36-tal nyert, ami azért szomorú, mert Cseh László a londoni Eb-aranyérmes idejével most megszerezte volna első olimpiai bajnoki címét. Az utolsó esélye 100 pillangón adódhat.