Férfi cselgáncsban is vezet meccset a magyar bírónő

Ungvári Miklós Rio 2016 rio2016 olimpia olimpia2016
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 8. Ungvári Miklós a belga Dirk van Tichelt elleni bronzmérkőzés után a férfi cselgáncsozók 73 kilogrammos súlycsoportjában, a riói nyári olimpián a 2-es Karióka Arénában 2016. augusztus 8-án. Ungvári Miklós kikapott, így az ötödik helyen végzett. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A riói olimpia cselgáncstornáján a 14 bíró között egyetlen nő található: Fridrich Annamária. Személyében 16 év után kapott újra megbízatást magyar bíró dzsúdóban.
Vágólapra másolva!

A magyar bíró a szerdai nap során egymás után vezette a meccseket a 2-es Karióka arénában. "Azért voltunk többet fönn, mert a 14 bíróból négyet kivettek a selejtezők után pihentetni, mert úgy látták a négy nap során, hogy nem tudták a maximumot nyújtani. Ezért tíz bíróra maradt az összes meccs levezetése" - nyilatkozott az MTI-nek Friedrich Annamária.

Hozzátette: egyetlen nőként ugyanúgy kap férfi és női meccseket, könnyebbeket, nehezebbeket, mint férfi kollégái, közte a brazil dzsúdósok találkozóit, amelyek a legnehezebbeknek számítanak a hazai közönség miatt. "Mindenkinek van egy száma, és

A meccs előtt pár perccel tudjuk meg, ki megy fel a tatamira" - árulta el.

Versenyzőnk már csak egy van Rióban Forrás: MTI/Kovács Tamás

Fridrich Annamária elmondta, bár jól ismeri az egész mezőnyt, és tudja, kitől, mire lehet számítani, azért egy olimpián mindig akad jócskán meglepetés: "Jöttek olyanok, akik eddig estek keltek, vagy nem is láttuk még ilyen szinten versenyezni őket, ide jöttek, és megvernek egy világbajnokot."

A legsportszerűbb versenyző

A cselgáncstornán eddig egy kisebb botrány történt, a 81 kg-ban induló, brazil származású libanoni Nacif Elias, miután leléptették, nem volt hajlandó elhagyni a tatamit, a közönség pedig hosszan tüntetett mellette. "Ebben volt jó is, meg rossz is. A rossz az volt, hogy nem volt hajlandó elfogadni a bírói döntést, egy meg nem engedett technikát használt, úgy fogta meg az ellenfele karját, hogy közben ráfeszített a könyökére, ez szabálytalan, leléptetés jár érte. Ő cirkuszolt, az edzője is heccelte. Viszont utána, amikor megnézte a videót, nagyon szép gesztust tett,

visszament a szőnyegre pár mérkőzéssel később, és meghajolt a bírói kar felé,

ezzel fejezte ki bocsánatkérését." - fogalmazott Fridrich Annamária, jelezve, a videózás nagy segítséget jelent, mert az utóbbi években nagyon felgyorsult a dzsúdó.