Magyar maratonisták segítettek az elájult futónőnek

maratonfutás, Rio 2016, olimpia,
maratonfutás, Rio 2016, olimpia,
Vágólapra másolva!
Alessandra Aguilarnak nem sikerült teljesítenie a női maratonfutást, a spanyolok 38 éves futója a riói verseny 27. kilométerénél elájult és összeesett. A nézők közül két magyar maratonfutó sietett a segítségére.
Vágólapra másolva!

„Láttam, hogy lent maradt. Azonnal odafutottam, és átugrottam a kordonokon. Felhívtam a közeli rendezők és katonák figyelmét rá, és kértem, hogy hívjanak orvost. A közelben álló nézőktől szereztem vizet, és Csere Gáspár segítségével izotóniás italt is. Locsoltam a lány haját, nyakát, próbáltam hűteni. A nézők közül megjelent egy orvos, és neki segítettem, amiben tudtam addig, amíg a mentők megérkeztek" – nyilatkozta az M4 Sport honlapjának Józsa Gábor, a MAC futója.

Aguilar a pekingi olimpián az 54., Londonban a 26. helyen ért célba, a legutóbbi két világbajnokságon azonban sokkal jobban teljesített: 2013-ban az 5., tavaly a 17. lett.

„Nagyon jól ment a futás, élveztem a helyzetet, és jó helyet tudtam kiharcolni. De hirtelen elhomályosodott a látásom, és elvesztettem az eszméletem. Nem egészen értem, hogy mi történt, sajnos a testem nem hagyta, hogy beteljesítsem az álmom" – írta közösségi oldalán.

A két magyar futó, Józsa Gábor és Csere Gáspár vasárnap 14.30-kor áll rajthoz a maratoni távon.