Cikkünk folyamatosan frissül
Novak Djokovic szetthátrányból fordította meg az Australian Open döntőjét Andy Murray ellen, így az első teniszező lett, aki zsinórban háromszor - összességében pedig már négyszer - megnyerte a tornát. Közel három órán át, két és fél szetten keresztül nem született brék, akkor azonban a Federerrel öszettes elődöntőre kényszerülő és egy nappal kevesebbet pihenő Murray holtpontra érkezett, amit Djokovic könyörtelenül kihasznált. A szerb világelső pályafutása hatodik Grand Slam-győzelmét aratta, míg Murray hat GS-döntőből csak egyet nyert meg: tavaly, a US Openen, Djokovic ellen.
10:18
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Del Piero a helyszínen várja a meccset

A világbajnok olasz focista, Alessandro del Piero is a helyszínen nézi meg a meccset, mi több, nyilatkozott Mats Wilandernek. Del Piero nem drukkol különösebben senkinek, viszont szereti közelről nézni a csúcsteniszt, Djokoviccsal pedig jóban van, merthogy a szerb játékos tud valamennyire olaszul.

10:24
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Wawrinka izzasztotta Djokovicot

Az utolsó két AusOpen győztese, Djokovic a nyolcaddöntőben szenvedett a legjobban: késhegyre menő ötszettesben gyűrte le Stanislas Wawrinkát, a döntő játszmát 12:10-re hozta.

1. forduló: Mathieu (francia) 6:2, 6:4, 7:5
2. forduló: Harrison (amerikai) 6:1, 6:2, 6:3
3. forduló: Stepanek (cseh, 31.) 6:4, 6:3, 7:5
nyolcaddöntő: Wawrinka (svájci, 15.) 1:6, 7:5, 6:4, 6:7 (5-7), 12:10
negyeddöntő: Berdych (cseh, 5.) 6:1, 4:6, 6:1, 6:4
elődöntő: Ferrer (spanyol, 4.) 6:2, 6:2, 6:1

10:26
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Murray lebirkózta Federert

Andy Murray szettveszteség nélkül lenyírta az ellenfeleit egészen az elődöntőig, ahol Roger Federer elvett tőle két játszmát, mindkettőt rövidítésben.

1. forduló: Haase (holland) 6:3, 6:1, 6:3
2. forduló: Sousa (portugál) 6:2, 6:2, 6:4
3. forduló: Berankis (litván) 6:3, 6:4, 7:5
nyolcaddöntő: Simon (francia, 14.) 6:3, 6:1, 6:3
negyeddöntő: Chardy (francia) 6:4, 6:1, 6:2
elődöntő: Federer (svájci, 2.) 6:4, 6:7 (5-7), 6:3, 6:7 (2-7), 6:2

10:29
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Fájdalmas döntőt várnak

"Mindig szoros meccseket játszunk, óriási a fizikai megterhelés, készen kell állnom a fájdalomra" - mondta Murray. "De ez nem is baj, mert azt jelenti, hogy jó a meccs." Djokovic is megerősítette ellenfele érzéseit: "A legutóbbi hat-hét meccsünk mind hosszúra nyúlt, most is nagy terhelésre, hosszú labdamenetekre készülök."

10:35
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Djokovic, az okostojás

A szerb klasszis a döntő előtt sem tagadta meg magát, bagollyal és vastagkeretes szemüveggel bohóckodott a Facebookon. Így:

Forrás: [origo]

10:37
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Murray büszkélkedik

Murray is aktív volt a közösségi portálon, ő a Federer elleni meccs egyik legszebb pontját osztotta meg.

10:39
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Már a pályán

Jelenleg a bemelegítés folyik, a játékosok fotózkodtak, mosolyogtak kicsit, most meg pötyögnek.

10:41
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Wilander: Murrayn nagyobb a teher

Az Eurosport stúdiójában Mats Wilander úgy vélekedett, Murray esetleges veresége felülírhatja kicsit a US Openen aratott győzelmét, ami visszavetheti, ha viszont Djokovic kap ki, nem történik semmi különös, elvégre nyert már öt GS-t, Melbourne-ben is kettőt.

10:45
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Gyerekkori barátok

Djokovic és Murray mindössze egy hét különbséggel születtek, 11 éves koruk óta ismerik egymást. Hogy miben volt akkor más például Murray? "Sokkal kócosabb volt, és egy picit sápadt. De aztán beköltözött a barcelonai akadémiára" - mondta róla Djokovic.

10:46
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a meccs

Djokovic adogatásával indult a találkozó, Murray szerezte az első pontot, ám utána a szerb csinált zsinórban négyet, 1:0 oda.

10:49
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Máris egy hosszabb labdamenet

Murray adogatásban fejlődött a legtöbbet, márpedig egy keménypályás tornán ennek óriási a jelentősége, még akkor is, ha az AusOpen borítása a négy GS közül a második leglassabb, a Roland Garros után. Murray kiegyenlít közben!

10:55
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Djokovic vezet

De csak 2:1-re, bréklabdája még egyiküknek sem volt.

10:57
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Nem csak Grand Slamben gondolkodhatunk

Bár többnyire a két klasszis US Open-döntője kerül szóba, azóta Djokovic Sanghajban és Londonban is legyőzte Murrayt. A US Open-döntőről szombaton azt mondta Djokovic, a szokatlan időjárás, az erős szél kicsit rendhagyóvá tette azt a meccset, és bár kikapott, nem csinált különösebben rosszul semmit.

10:59
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Murray egyenlít

Adogatóként még pontot sem vesztett a skót, 2:2.

11:00
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Djokovic rontogat

Négy és fél játék után a nem kikényszerített hibák száma 7-1 Djokovicnak, azaz a szerb támad, de hibázik is.

11:03
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Az eddigi legszebb pont

Egy hosszú labdamenet végén Murray átvette az irányítást, felment a hálóhoz, ütött egy jó röptét, de Djokovic beérte, és elütött ellenfele mellett, a labda szépen beesett a hosszú sarokba. Ezzel lett 3:2 Djokovicnak. Bréklabda még mindig nem volt.

11:06
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Élesedik a csata

Ahogy az előbb Djokovic, most Murray is nehezebb adogatójátékot produkál. 0:30, majd 15:40 a skót szempontjából. Két bréklabda!

11:09
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Óvatoskodás, egyenlítés

Djokovic kettőt hibáz, 40 mind, Murray azonban egy kőkemény menet végén ismét hátrányba kerül.

11:15
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Négy bréklabdát hárít Murray

Pontosan az zajlik, amit előrejelzett Murray: hosszú labdamenetek, már az első szett első fele is 29 percig tartott. Djokovic négy bréklabdát hibázott el, és nem azért, mert Murray olyan remekül adogatna. 3:3.

11:18
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Djokovic fetreng

Elhasalva ad vissza egy labdát a szerb, de a labda játékban marad, sőt, Djokovicé lesz a pont is! Meg a játék is: 4:3.

11:23
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Djokovic merész

Murray adogatása ezúttal is kissé nehézkesebb, 30:30-nál Djokovic megáll labdamenet közben, és challenge-et kér. Igaza van, Murray labdája kiesett, kemény fél centivel. Bréklabda.

11:26
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Murray fordít, Djoko csapkod

Djokovic ismét úgy csúszkál, mint a Wawrinka elleni meccsén, bukik is két pontot miatta, majd a földre csap az ütőjével. Nem hiába, Murray újra bréklabdát hárít, 4:4.

11:29
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Belgrádi balett

Forrás: AFP/William West

11:29
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Murray nyomás alatt

Ismét hozza magát a soros adogató, azaz Djokovic, 5:4, Murraynek a szettben maradásért kell adogatnia.

11:34
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Rövidítés közeleg?

Murray jobbára védekezett, de a címvédő belehibázgatott az amúgy erős támadásaiba, 5:5.

11:37
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Murray nagyobb nyomás alatt

Djokovic kettős hibát üt 40 semminél, de aztán csak hozza a gémet, 6:5, Murraynek ismét a szettben maradásért kell adogatnia, de ha sikerül is, még vár egy tie-break.

11:39
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Vérfolt Djoko könyökén

Szó szerint nyomot hagyott a fetrengés a szerben, szép kis piros horzsolás keletkezett a jobb könyökén.

11:42
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Ijesztő Murray

Adogatóként elveszít két pontot, Djoko áll jobban, Murray pedig érthetetlen, de nagyon félelmetes káromkodásokat ereszt meg.

11:44
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Nem hiába az önostorozás

Murray egyenlít, rövidítés dönt az első játszmáról.

11:48
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Murray elhúz

Djokovic egyik adogatását sem hozza, egyet outra üt, egyszer Murray zseniálisan letámadja, 3-0 a skótnak a rövidítés elején.

11:49
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Terrortenisz a pályán

Kőkemény menetek a rövidítésben, Djokovic 4-0-nál szerzi meg az első pontját, egy lecsapást pontosan a vonalra üt. Murray challenge-et kér, de valószínűleg csak azért, hogy pihenhessen kicsit. Aztán megint ront a világelső, 5-1 Murraynek, térfélcsere.

11:53
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Murrayé az első szett

Öt játszmalabdájából egyet kihasznál Murray, fejben egyelőre erősebb, övé az első játszma.

Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

11:55
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Számít-e a fáradtág?

Murray az elődöntőben kerek négyórás meccset játszott Federerrel, Djokovic ezzel együtt úgy számol, a fizikai fáradtság nem lesz ma tényező. "Kemény ötszettest vívott Rogerrel, de előtte nem igazán tették próbára. Ráadásul Murray az egyik legfittebb játékos a teljes mezőnyben" - gondolkodott előre Djokovic. Fáradt azonban fejben is lehet valaki, most úgy tűnik, a címvédő az, aki már 25 nem kikényszerített hibánál tart.

11:59
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Brutális fölényben Murray

Az utolsó 15 pontból 13 Murrayé lett. Ahogy a második szett első játéka is.

12:04
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Bréklabdák Murraynek

Az első szett 68 percig tartott, mindketten el is akadtak kicsit, hibázgatnak: Murray három fogadóelőnyhöz jutott, de két labdamenetbe nyomban belehibázott, majd Djokovic letolta a pályáról.

12:05
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Djokovic egyenlít

Djokovic üt egy zseniális nyerőt, keservesen, de megfordítja a szettet. Először nyer gémet kiélezett helyzetben. 1:1.
12:10
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Murray megúszta

Két pont erejéig megtorpant kicsit a skót hős, de aztán erős adogatásaira támaszkodva csak hozta a szerváját. 2:1.

12:14
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Másfél óra, másfél szett

Ismét döcög Djokovic adogatójátéka, 40:15-re elhúz ugyan, de akkor egy nyerő return, meg egy Djokovic-hiba 40:40-re alakítja az állást. Aztán Murray ront kettőt. 91 perc játék után 7:6, 2:2.

12:18
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Bikázott Djokovic

Elrontott egy hosszú labdamenetet a kétszeres melbourne-i bajnok, a félmagasan érkező labdába teli rüszttel belerúg egy hatalmasat, a nézők felhördülnek, Djokovic aztán mosolyog, Murray újabb gémet nyer (3:2).

12:25
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Adogatóként is bika

Djokovic hosszú idő óta legerősebb szervagémjét hozza, gyorsan, irgalom nélkül hozza, amit kell. 3:3.

12:28
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

100 perc, 0 brék

Immár 103 perce vannak a pályán Murrayék, és bár a skót elköveti a harmadik kettős hibáját az egész torna alatt, az adogatása nincs veszélyben, 4:3. Brék még mindig nincs, de esély sem volt rá eddig.

12:31
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Murray jól fogad

Andy Murray óriási fölényben van fogadóként: az hagyján, hogy négy nyerő returnt ütött, míg Djokovic hármat, viszont csak hét nem kikényszerített hibát ütött így, míg Djokovic huszonkettőt.

12:32
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Megint iksz

Djokovic egyenlít, 4:4. Gyors gém volt.

12:35
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Óriási súly Djokovic vállán

Murray magabiztosan hozta a szerváját, 5:4, ha Djokovic most hibázik, játszmák tekintetében 2-0-ra elhúz Murray.

12:37
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Egy riadt tekintet

Forrás: AFP/Greg Wood

12:42
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Egyenlít a címvédő

Djokovic a nyomással mit sem törődve kiegyenlít, magabiztos játékkal.

12:44
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Újabb rövidítés várhat Djokovicra

Ha Djokovic egyenlíteni akar, már csak rövidítésben teheti meg. Ezzel a tudattal kell adogatnia.

12:47
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Heroikus pontmentés

Így horzsolta le Djokovic a könyökét az elfekvő pontmentéssel:

12:49
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Megint rövidítés

Djokovicnak ennyi nyomás meg sem kottyan. Ám ebben a tie-breakben összehasonlíthatatlanul többet kell nyújtania, mint az előzőben, ha akar valamit.

12:54
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Djokovic vezet

Felváltva hibázgatnak, 4-2 a szerbnek, kezd javulni a játéka, egyenlíthet, ha így folytatja.

12:57
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Óvatos játékkal került bajba Murray

Három játszmalabdához jutott Djokovic, miután egyikük sem akart túlságosan vakmerő dolgokat produkálni. Djokovic mindjárt az első lehetőséggel élt, kiegyenlített. 

13:00
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Azarenka izgul

A női egyesben szombaton címvédőként nyerő Viktorija Azarenka is a lelátón, a tinibálvány Redfoo társaságában.

Forrás: AFP/Paul Crock

13:03
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Nagyon ronda Murray lába

Ápolást kért a skót 1-1-nél, jókora kötést kapott a lábfejére, ami nem mellesleg nagyon csúnyán néz ki.

13:07
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Murray égi segítséget vár

A sikeres rövidítés után magabiztos adogatással rukkolt elő a szerb világelső, Murray égnek emelt tekintettel nyugtázott pár elvesztett pontot.

Forrás: AFP/William West

13:11
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Csípőtánc

Djokovic is fárad, sajgó csípőjét sajátos kígyózással mozgatja át, utóbb még sajátosabb lábemelést is hozzátesz.

13:20
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Murray fáradtnak tűnik

Mindketten kezdenek kimerülni, Djokovic talán egy árnyalattal frissebb, hozza is az adogatását, tartja a lépéselőnyt a harmadik játszmában.

13:23
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Hátborzongató hatékonyság

Andy Murray a harmadik szettben eddig minden első adogatásából pontot csinált, összességében pedig - két és fél óra játék után - 89 százalékon áll. 3:3 a harmadik játszmában.

13:30
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

100-99

Elképesztő szoros a meccs az összes megnyert pont alapján is: 100-99-re vezet Djokovic. Megint visszatértek a hosszú labdamenetek, Djokovic ilyen körülmények közt is hozta a szerváit, most Murrayn a sor.

13:33
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Három bréklabda Djokovicnak

Először lehet brék a meccsen, közel három órányi játék után.

13:35
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Meghökkentő hibák

Ezek aztán tényleg nem kikényszerített hibák: Murray óvatosan játszik, Djokovic mégis kétszer ront, a háromból két bréklabda ezzel máris oda.

13:36
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Megvan a brék!

Két óra 52 perc után megszületett az első brék a meccsen. Djokovic nem tudott hibázni, mert Murray megelőzte: kemény támadóütéssel rukkolt elő, a labda a hálón felpattant, majd Murray térfelére hullt vissza. Djokovic fordíthat.

13:39
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Djokovic fordított

A harmadik játszma 41 perc alatt elrepült, Djokovic a hajrában elvette Murray adogatását, majd semmire hozta a sajátját. Úgy tűnik, mégis sokat számít, hogy egy nappal többet pihent, és nem egy brutális ötszettesben jutott döntőbe, mint Murray.

13:45
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Megsebzett Murray

Forrás: AFP/William West

13:46
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Elegáns sportszerűség

Djokovic újabb adogatást vehetett volna el, de remek keresztje után Murray nyerőt ütött egy nagyszerű félröptével. Djokovic megtapsolta a pontot. A játék végül Murrayé lett.

13:52
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Elszalasztott lehetőség

Murray is elvehette volna Djokovic adogatását végre, de nem tudta, a szerb egy jó adogatással hárította a bréklabdát, majd kiegyenlített.

13:55
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Pazar pontok, elszánt Djoko

A második játszma legszebb pillanatai.

13:58
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Djokovic történelmet írhat

Ezekben a percekben határozottan fölényben van Djokovic, jobban mozog, erőteljesebben játszik, és lépéselőnyben is van, miután elvette ellenfele adogatását. Az első játékos lehet, aki zsinórban háromszor megnyeri az Australian Opent, összességében negyedszer ünnepelhetik Melbourne-ben, a 2011-es wimbledoni és New York-i győzelmével együtt pedig a hatodik Grand Slamjét nyerheti.

14:01
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Murray dühöng

Hálóba üt egy egyszerű labdát az olimpiai bajnok, el is szakad nála a cérna valamelyest. Újabbat hibáz, ezzel Djokovic megerősíti a brékelőnyét.

14:03
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Tombolnak a keleti szerbek

Forrás: MTI/EPA/Julian Smith

14:07
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Zseb miatt újrajátszott pont

Murray hatalmasat harcol, hogy egyáltalán hozza a szervagémjét, a második adogatásai nagyon erőtlenek, ráadásul egy labda kiesik a zsebéből, ott pattog a pályán a "rendessel" együtt, újra kell játszani a pontot.

14:10
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Djokovic kupaközelben

Újabb játékot nyert fogadóként, 4:1-re elhúzott Djokovic. Murray kettős hibát ütött, a döntőben a másodikat, az idei AusOpenen a negyediket csupán.

14:14
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Szorult helyzetben pazar ütés

Murray fogadóként 30 semmire elhúz, erre Djokovic előszed egy parádés tenyeres keresztet, és innentől fordul is a játék, 5:1-re ellép a negyedik játszmában a címvédő.

14:17
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Sziporkázik Djokovic

Álomszép nyeséssel nyer újabb pontot Djokovic, Murraynek esélye sincs befutni a labdát, majd Djokovic egy pazar tenyeressel nyomasztja gyerekkori barátját.

14:20
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Murray nem adja fel

Az adogatását azért csak hozza a brit klasszis, igaz, dupla brékhátrányban van, de legalább még meccsben.

14:23
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Hihetetlen mázli

Három bréklabdához juthatott volna Murray, 0:30-nál Djokovic lecsapása a háló tetején csattant, onnan pedig rövid gondolkodás után Murray térfelére pottyant át. Djokovic elnézést kért.

14:25
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Djokovic hatszoros GS-győztes

Murray ütése a hálóban landol, Djokovic megnyeri a negyedik szettet, és az Australian Opent is.

14:28
2013. január 27.
Vágólapra másolva!

Djokovic negyedik melbourne-i győzelme

Australian Open, férfi egyes, döntő:
Djokovic (szerb, 1.) - Murray (skót, 3.) 6:7 (2-7), 7:6 (7-3), 6:3, 6:2