Cikkünk folyamatosan frissül
Ma éjfélig lehet játékosokat igazolni Európában, aki ma nem vált klubot, az már januárig nem is fog. Több nagy klub még pánikszerűen keresgél a piacon, egészenen biztosan lesznek még a mai napon nagy durranások. Kövesse velünk az eseményeket élőben!
10:37
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Perisic az Interé

Az Inter egész nyáron üldözte a Wolfsburg támadóját, végül az utolsó napon aláírták az ötéves szerződést. A Wolfsburg honlapja nem közöl részleteket, az olaszok 20 millió eurós vételárról beszélnek a horvát játékost illetően. 

A 26 éves Ivan Perisic 2013-ban igazolt Wolfsburgba a Borussia Dortmundtól, 70 mérkőzésen 18 gólt szerzett a zöldeknél. Az Internél a vélhetően távozó Mauro Icardit kell majd pótolnia. 

10:42
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Chicharito a Leverkusennél

Javier "Chicharito" Hernandez visszatért Manchesterbe a Real Madridnál töltött kölcsönévéből, de nem győzte meg Louis van Gaalt, aki engedélyt adott neki, hogy csapatot keressen magának. A befutó a Leverkusen lett, amely egyelőre nem hozta nyilvánosságra a szerződés részleteit.

10:50
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Még egy nagyot dobni fog a ManUnited

Louis van Gaal csatárt keres. Most éppen azok a hírek járják, hogy a United 50 millió eurót ajánlott a Monacónak a 19 éves Anthony Martial játékjogáért. 

10:59
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Megszállottan vásárol a Videoton

A Videoton labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Loic Nego, az Újpest korábbi futballistája, aki tagja volt a 2010-ben Európa-bajnok francia U19-es válogatottnak, emellett pályára lépett U17-es Eb-n és U20-as világbajnokságon is. Bővebben.

11:11
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Középső védőt hajt a Fradi

Az NSO úgy tudja, Otigba Kenneth az első számú célpont, a Heerenveen utánpótlás-válogatott játékosától nem szívesen válna meg a holland klub, de kölcsönszerződésről lehet szó. 

11:26
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

A Juve rámozdult Hernanesre

A bajnokságot két vereséggel kezdő torinóiak még mindig Vidal utódját keresik. Mivel Witselt nem adja a Zenit, az Inter brazil középpályását, Hernanest szeretnék megszerezni, akitől 14 millió euró környékén válna meg az Inter. 

12:08
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Magyar játékos a Serie A-ban?

Az olasz lapok azt írják, a Palermo nem mondott le az U20-as válogatottunk sztárjáról, Mervó Bencéről. A játékos néhány napja az NSO-nak megerősítette, hogy érdeklődnek a szicíliaiak, de egyelőre nincs konkrétum. Az egyik olasz átigazolási portál szerint az U20-as vb társgólkirálya lehet a Palermo utolsó nyári igazolása.

12:09
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Raul Garcia a Bilbaóban

Az Atletico Madrid irányítójáért nyolcmillió eurót fizetett az Athletic Club, Raul Garcia a klub történetének második legdrágább igazolása. 

12:14
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Lemina orvosin Torinóban

A francia utánpótlásválogatott Mario Lemina orvosi vizsgálaton van Torinóban, a Juventus a hírek szerint kölcsönveszi a Marseille védekező középpályását. 

12:31
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Londonból erősít a Napoli

Nathaniel Chalobah, a Chelsea U21-es válogatott védekező középpályása egy évre a Napolihoz megy kölcsönbe - írja a Goal.com.

13:20
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Nehéz szülés a De Gea-Madrid-Manchester háromszögben

A kapus menne Manchesterből, a Real Madrid kocsit-lovat küldene érte, a United viszont csak nagyon sok pénzért hajlandó megválni - egyébként padozó - kapusától. A legújabb hírek szerint a Real Keylor Navast is bevonná az üzletbe, ez viszont azért nem lehetséges, mert a kapus nem akar Manchesterbe menni. A United a holland válogatott Cillessent szeretné a helyére, de lehet, hogy ez is csak pletyka, mert az Ajaxnál nem hallottak Louis van Gaal érdeklődéséről.

David de Gea Forrás: AFP/Paul Ellis
13:34
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Liverpool: Borini távozik

A Liverpool elfogadta a Sunderland 10 millió fontos ajánlatát Fabio Boriniért - értesült a Sky Sports.

13:36
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Ennél több kell a Dortmundtól

A Bild szerint a Dinamo Kijev elutasította a Borussia Dortmund 8.7 millió fontos ajánlatát Andrij Jarmolonekóért.

13:41
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

A West Brom is Liverpoolból igazolhat

A Telegraph úgy tudja, nemcsak Borinit, hanem Jose Enriquét is elengedi a Liverpool. A legvalószínűbb, hogy a spanyol a West Bromban folytatja.

14:06
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Januzajt lepasszolja a MU?

A Sky szerint a Dortmund előrehaladott tárgyalásokat folytat a Manchester Uniteddel Adnan Januzaj kölcsönszerződéséről. De állítólag az Everton, a Tottenham, a Marseille és a Valencia is érdeklődik.

14:08
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Hamburgi csere

A Hamburger Morgenpost információi szerint a Newcastle megvenné a Hamburgtól a 23 éves Pierre-Michel Lasoggát. A német klub pedig a Wolfsburg középpályását, Aaron Huntot vinné a helyére.

14:18
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Matri közel a Lazióhoz

Miro Klose sérülékenysége miatt a szezont tragikusan kezdő Lazio centert szeretne. Stefano Pioli a hírek szerint Alessandro Matrit nézte ki magának. 

15:22
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Real-szélsőre hajt a Liverpool

Az As úgy értesült, a Liverpool szívesen átcsábítaná  a Real Madridtól az első csapattól messze álló Gyenyisz Cserisevet. A szélső nem szerepel Rafa Benítez idei terveiben.

15:25
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Megvan a MU új csatára?

A francia szövetség megerősítette, hogy a Monaco fiatal támadója, Anthony Martial Manchesterbe utazott a United vezetőivel tárgyalni -írja a Sky.

15:45
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Dárdaiék befejezték a bevásárlást

Vedad Ibisevic hétvégi szerződtetésével befejeződött a futballcsapat megerősítése a német Hertha BSC-nél. "Nem hozunk több játékost, kihoztuk a mostani helyzetünkből a maximumot" - jelentette ki hétfőn Dárdai Pál vezetőedző.

A Stuttgartból érkező bosnyák támadó előtt a berliniek leigazolták a cseh Vladimir Daridát a Freiburgtól, Mitchell Weisert a bajnok Bayern Münchentől és Niklas Starkot a Nürnbergtől, míg a tunéziai Sami Allagui egy kölcsönben a Mainznál töltött idény után tér vissza. A Hertha három forduló után négy ponttal a tabella tizedik helyén áll.

16:08
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Argentint vehet a Marseille

A Calciomercato.com úgy tudja, Erik Lamela elhagyja a Tottenhamet, de nem a Romába megy vissza, hanem a Marseille játékosa lesz.

16:11
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Giaccherini talán hazamegy

A Sunderland Echo jelenti, hogy a Sunderland szélsője, Emmanuele Giaccherini kölcsönben hazatér Olaszországba, a Bolognához.

16:42
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Jó hír Dárdaiéknak

A Hertha hosszabbított egyik legmegbízhatóbb játékosával, Sebastian Langkamppal. A 27 éves védő 2019-ig szóló új szerződést írt alá - írja a Kicker.

17:19
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Bayern, Augsburg, Schalke

A Schalke kölcsönvette a 20 éves dán Pierre-Emile Hojbjerget a Bayerntől. A fiatal középpályás az előző szezonban két meccsen kapott lehetőséget Pep Guardiolától, aztán a bajorok lepasszolták az Augsburghoz, ahol 16-szor lépett pályára, és két gólt szerzett. Most a Schalkéban mutathatja meg, mit tud.

17:45
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Chelsea: Kettőből nulla

A Chelsea először az Evertonnál kopogtatott John Stones ügyében, majd amikor a liverpooli csapat jelezte, hogy a védő nem eladó, a londoniak megpróbálták a PSG-től megszerezni Marquinhost. A franciák azonban ragaszkodnak a brazil belső védőhöz.

17:52
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Rojót elengedi a ManUnited?

A Le Parisien álíltja, hogy az Anthony Martial-üzlet részeként a Manchester United lemondhat Marcos Rojóról. Az argentin védő így a Monacóban köthet ki.

17:59
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Brazilt vesz az Inter

A Tuttosport szerint eldőlt, hogy Felipe Melo visszatér Olaszországba. A brazil középpályás 3,5 millió euróért szerződik az Interhez a Galatasaraytól.

18:02
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Ez ráfért a Juvéra

A Serie A-t két vereséggel kezdő Juventus meglehetősen viharvert állapotban van, Pirlo, Vidal és Tévez elengedését egyelőre nem heverte ki a bajnok. Éppen ezért jól jöhet, hogy a Zebrák a Gazetta dello Sport szerint 11 millió euróért megszerzik Hernanest az Intertől. A 30 éves brazil középpályás a legjobb éveit a Lazióban töltötte, de így is erősítés lehet a Juvénak.

18:21
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

A második legdrágább német igazolás

A két klub mindenben megegyezett egymással, így tényként kezelhető, hogy a világbajnok Julian Draxler a Schalke 04-től a Wolfsburghoz igazol.

A hírek szerint a wolfsburgiak egyesületi rekordot jelentő 35 millió eurót fizetnek a 21 éves játékosért, akinek a Manchester Cityhez szerződött belga Kevin De Bruyne-t kell majd pótolnia.

Az üzlet a Bundesliga történetének második legdrágább belső átigazolása: ennél több pénz két német klub között csak akkor cserélt gazdát, amikor két éve Mario Götze 37 millió euróért a Borussia Dortmundtól a Bayern Münchenhez szerződött. A Bild című lap úgy tudja: Draxler öt évre kötelezi el magát a bajnoki ezüstérmes Wolfsburghoz.

18:37
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Atlético után Athletic

Nyolc év után távozik az Atlético Madridtól Raúl García, aki az Athletic Bilbaóban folytatja. A 29 éves támadó középpályás bajnokságot, Király-kupát, Európa Ligát, európai és spanyol Szuperkupát, és nagyjából két percen múlt, hogy nem lett BL-győztes az Atléticóval. A baszk csapattal négyéves szerződést kötött.

18:43
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Itt a szappanopera vége?

Egész nyáron azt találgatta a spanyol és az angol sajtó, hogy David De Gea elhagyja-e a Manchester Unitedet a Real Madrid kedvéért. Nos, úgy tűnik az utolsó nap eldöntötte a kérdést: a Marca szerint a Real 30-35 millió közötti összegért megveszi a kapust.

19:23
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Dzsudzsák korábbi társa Rómában

Az As Roma leigazolta a francia William Vainqueurt a Dinamo Moszkvától. A 26 éves francia középpályás a Nantes-nál mutatkozott be a Ligue 1-ben, aztán játszott a Standard Liége-ben, majd onnan igazolt az orosz csapathoz, ahol Dzsudzsák Balázs oldalán szerepelt.

20:21
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Levadászták Huntot

A Hamburg három évre megszerezte Aaron Huntot a Wolfsburgtól. A 28 éves középpályásnak a 2012-13-as idénye volt a legjobb, akkor még a Werderben játszott, és 11 gólig jutott.

20:31
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Rolando az OM-é

A Marseille megszerezte a Porto védőjét, Rolandót. A francia csapat 2 millió eurót fizett a portugál hátvédért, aki szerepelt az olasz Napoliban és Interben, valamint a belga Anderlechtben is.

20:56
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Váltás a Bundesligán belül

Az ausztrál válogatott Robbie Kruse a Bundesligában belül váltott: kölcsönben a Stuttgarthoz került a Leverkusentől, amelyben az előző szezonban csak 46 percet játszott. A három forduló után nullapontos sváboknál vélhetően több szerep jut majd a 26 éves középpályásnak.

21:26
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Januzaj Dortmundba ment

A Borussia Dortmund egy idényre kölcsönvette a Manchester Unitedtől Adnan Januzajt, a belga válogatott szélsőjét. A 20 éves futballista a nyári átigazolási szezonban sajtóértesülések szerint több klub, így a Tottenham Hotspur, az Olympique Marseille, valamint a Valencia kívánságlistáján is szerepelt.

Januzajt így a Bajnokok Ligájában nem láthatják a szurkolók, a Dortmund ugyanis csak az Európa Ligába jutott be, miután a várakozásokon alul teljesített az előző idényben. A Borussia most jól kezdte a Bundesliga-szezont, sorozatban három meccset nyert, és jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a tabellát a címvédő Bayern München előtt.

Januzaj a 2013/14-es idényben debütált Manchesterben, de Louis van Gaal vezetőedző azóta nem játszatta rendszeresen. A belga futballista szerződése 2018-ig szól a Unitednél.

21:50
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Navas+pénz=De Gea

A Sky Sports spanyol szakírója szerint eldőlt a De Gea-sztori: a MU spanyol kapusa a Real Madridba igazol. A Real 29 millió fontot fizet érte, plusz odaadja a Costa Rica-i kapust, Keylor Navast is.

22:03
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Újabb kapus hagyta el a MU-t

A dán Anders Lindegaard a PL-en belül váltott, a West Brom az új csapata, két évre írt alá. Lindegaard 2010 óta volt a Manchester Unitednél, de mindössze 19 bajnokin állt a kapuba.

22:46
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Witsel nem lesz a Milané

Adriano Galliani, a Milan alelnöke bejelentette, hogy a csapat nem igazol újabb játékost. Vagyis a csapat lemondott a Zenit belga középpályása, Axel Witsel megszerzéséről. Pedig pont a középpálya az a csapatrész, ahol ráférne a Milanra a renoválás.

22:52
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Lejárt az Ideye

Brown Ideye tavaly nyáron 10 millió euróért lett a West Brom játékosa, most pedig 31 találkozón szerzett 7 gól után továbbáll a nigériai csatár, akinek a görög Olimpiaskosz lesz az új csapata.

23:09
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Matri Rómába költözik

Ahogy azt várni lehetett, Alessandro Matri kölcsönben a Lazióhoz került. A válogatott csatár létszámfelettivé vált a Milannál, így nem meglepő, hogy a rómaiak lecsaptak rá.

23:19
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

A Napoli lett a befutó

Sinisa Mihajlovic nagyon szerette volna a Milanba vinni Roberto Sorianót, az olasz válogatott keretbe is bekerülő középpályás azonban végül a Napolié lett. A vételár 13,5 millió euró, az összegen felül Juan Zuniga is a Samphoz került.

23:27
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

A történelem legdrágább tinédzsere

Anthony Martial gyakorlatilag a Manchester United játékosának tekinthető. Ha még sosem hallotta a 19 éves francia játékosról, ne szidja magát, elég sokan vannak ezzel így. Martial Lyonban nevelkedett, majd az elmúlt pár idényt a Monacónál töltötte. Az előző szezonban 35 bajnokin 9 gólt szerzett. 20 év alatti játékosért még sosem fizettek annyit, mint most érte. Hogy mennyi az annyi? 36 millió font.

23:32
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

A vándormadár újabb fészke

Marco Borriello a Serie A egyik nagy vándorának számít, a 33 éves csatár játszott már a Milanban, Sampdoriában, Genovában, Juventusban, Romában, most pedig az újonc Carpiban kötött ki.

23:43
2015. augusztus 31.
Vágólapra másolva!

Mindenhol jobb, de legjobb

Joaquín elhagyta a Fiorentinát, és visszatért korábbi sikerei színhelyére, a spanyol Betishez. A 34 éves szélső 2006-ban hagyta el a sevillai zöld-fehéreket, azóta sorban a Valencia, a Málaga és a Fiorentina volt a munkahelye. És most hazatért.

00:10
2015. szeptember 1.
Vágólapra másolva!

Tschüss Dortmund, ciao Firenze!

Jakub Blaszczykowski személyében a szurkolók egyik kedvence távozik Dortmundból. A 29 éves lengyel szélső kölcsönbe a Fiorentinához került.

00:27
2015. szeptember 1.
Vágólapra másolva!

Csatárt csábított az újonc

A Premier League-be felkerült Watford a Roma kolumbiai csatárával, Victor Ibarbóval. A 25 Ibarbo nem csoda, hogy eligazol, a Romában alig kapott lehetőséget, pedig korábban a Cagliariban alapember volt.

00:52
2015. szeptember 1.
Vágólapra másolva!

Kongói a Kanáriknál

A Norwich megszerezte a Kongói Demokratikus Köztársaságból származó Dieumerci Mbokanit. A 29 éves csatár már végigturnézta Európát, volt az Anderlechtnél, a Standard Liége-nél, a Wolfsburgnál, a Monacónál, legutóbb pedig a Dinamo Kijevnél.

01:24
2015. szeptember 1.
Vágólapra másolva!

Két férfi, egy eset

A Juventus Paolo De Cegliét és Mauricio Islát is kölcsönadta a Marseille-nek.

01:31
2015. szeptember 1.
Vágólapra másolva!

Roma után Inter

Adem Ljajic, a Roma szerb szélsője egy évre kölcsönbe az Interhez került.

01:41
2015. szeptember 1.
Vágólapra másolva!

Vissza az egész

Kicsúszott a határidőből a Napoli és a Sampdoria, így Roberto Soriano marad a genovai csapatnál.

01:51
2015. szeptember 1.
Vágólapra másolva!

Reggel okosabbak leszünk

A spanyol lapok szerint még mindig nem tudni, hogy sikerült-e minden papírmunkát elintéznie a Realnak és a MU-nak David De Gea átigazolásával kapcsolatban. Most elköszönünk, de reggel visszatérünk a friss hírekkel!