Pakson a kilenc éve elhunyt Marx György atomfizikus emlékére, a Paksi Atomerőmű Rt. szponzorálásával június 16. és 27. között női és férfi hat résztvevős, kétfordulós nemzetközi nagymesterversenyt rendeznek. A lengyel Radoslaw Wojtaszek és az örmény Lilit Mkrtchian a legmagasabb Élő-pontszámú résztvevő. A tornákról a Marxgy.ase.hu honlapon internetes élő közvetítés lesz, az első fordulót 15 órától június 17-től játsszák.
InterjúsorozatBeszélgetések a magyar futball nagy alakjaival, érdekes személyiségeivel.
A világhíres atomfizikus, Marx György emlékére rendezendő torna az idei esztendő legrangosabb hazai versenye. A 17-es kategóriájú, 2664-es Élő-átlagú férfi, és a harmadszor megrendezésre kerülő női nagymesterverseny főtámogatója a Paksi Atomerőmű Zrt., védnöke Hamvas István
vezérigazgató. A tornát az Erzsébet Nagy Szállodában bonyolítják le. A nagymesterversenyek mellett még nyílt tornát, rapid, villám és gyerekversenyt is rendeznek.
Paks szép sakkhagyományokkal rendelkezik, 2000. október 21-én avatták fel a Sakkolimpiai Emlékművet, amely Pauer Gyula, Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. Az emlékmű márványból készült sakk-királyt ábrázol. Az obeliszk talapzatán márványba vésve örökítették meg azoknak a magyar sakkozóknak a neveit, akik 1927 óta a sakkolimpiákon bajnoki címet, illetve érmes helyezést szereztek. Az emlékmű előtti sétány Maróczy Géza nevét viseli, aki három olimpián két aranyat (1927, 1936) és egy ezüstöt (1930) szerzett a magyar válogatott első táblásaként.
A paksi sakkcsapat sorozatban végez a dobogón az országos csapatbajnokságon, idén megismételték 2005-ös sikerüket, ezüstérmesek lettek, előtte sorozatban ötször harmadikok voltak. A paksi műhelyben sok tehetséges sakkozó palánta bontogatta és bontogatja szárnyait, tizenegyszer nyertek ifjúsági csapatbajnokságot.
Berkes Ferenc nyolc éve Krétán ifjúsági világbajnoki címet szerzett, hat esztendeje a junior világbajnokságon remek hajrával ezüstérmesként zárta szereplését. Berkes 16 évesen már nagymester, 2004-ben elhódította a felnőtt bajnoki címet, válogatottunk oszlopos tagjává vált. A torinói sakkolimpián bravúros ötödik helyet elért együttesünk egyik kulcsembere volt. Négy éve ismét bajnok lett, tavaly Szegeden harmadik bajnoki címét szerezte meg. Veretlen maradt a Hanti-Manszijkban megrendezett sakkolimpián, 10 játszmájából 6 pontot szerzett.
A csapatbajnokságon ezüstérmes paksi csapat valamennyi mérkőzésén asztalhoz ült, versenyprogramját is az együttes érdekeinek rendelte alá. Jól sikerült az emlékverseny előtti főpróbája. A boszniai csapatbajnokságon valamennyi ellenfelét legyőző Bosna éltábláján játszott, 9 játszmájából 7 pontot gyűjtött, 2745-ös a performance-pontszáma, 5,6 Élő-pontot is zsákmányolt. A csapat-világbajnokságon való szereplést azonban nem vállalta, ezzel az egyik legmegbízhatóbb nagymesterünk nélkül játszik együttesünk. Junior világbajnokuk, Ács Péter a 2002-es bledi sakkolimpián nagy sikerrel debütált, kilenc partiból gyűjtött 7 pontjával oroszlánrésze volt a bravúros ezüstérem megszerzésében. A sakk a tanulmányok miatt háttérbe szorult, csapatban azonban mindig jól teljesített.
A korábbi tornák győztesei
A Marx György emlékére rendezett versenysorozat első állomásaként 2003-ban Polgár Judit és Borisz Gelfand vívott nyolcjátszmás rapid párosmérkőzést, az izraeli nagymester 6-2-re nyert. Egy évvel később már 6 résztvevős tornát rendeztek, a generációk párharcának jegyében is zajlott a viadal, amelyen óriási meglepetésre a 73 éves Viktor Korcsnoj győzött. 2005-ben szép magyar sikernek örülhettünk, Almási Zoltán végzett az élen. Öt éve az indiai Pentala Harikrishna veretlenül, egypontos előnnyel győzött. Meglepő volt, hogy három nyeréséből kettőt éppen a címvédő Almási Zoltánnal szemben ért el. Nagymesterünk túlzott kockázatokat vállalt, nem sejthette, hogy békésebb tempóban is elérhette volna célját.
Hazai győzelmet hozott az V. emlékverseny. Több nyeréssel Ács Péter vehette át a győztesnek járó trófeát. Három éve a francia Maxime Vachier-Lagrave diadalmaskodott. A 18 éves nagymester veretlenül, egypontos előnnyel ért elsőként a célba. Számára nehezen indult a torna, három remi után nem kis szerencsével nyert Ács Péter ellen, a nyerés lendületet adott neki. A 15-ös kategóriájú torna doyenje, az 55 éves Alekszander Beljavszkij lett a második, Berkes Ferenc ötvenszázalékos eredménnyel harmadik, az igazi tűz hiányzott a játékából. A paksi sakkozó csak klubtársa, Ács Péter ellen tudott nyerni.
2009-ben kettős magyar sikernek örülhettünk. A 16-os kategóriájú férfi tornán Almási Zoltán egypontos előnnyel másodszor győzött, Berkes Ferenc az utolsó fordulóban elért fontos nyeréssel a második helyen végzett. A nők viadalán Vajda Szidónia hatalmas fölénnyel, két és félpontos előnnyel nyert.
Tavaly kettős meglepetéssel ért véget a VIII. Marx György emlékverseny férfi és női nagymesterversenye. A sakkolimpiára készülő négy sakkozónknak szerényebbre sikeredett a főpróbája. Negatív szenzáció, hogy a cseh Viktor Laznicka veretlenül, két és félpontos előnnyel végzett az élen, előzte meg nyolcszoros bajnokunkat, Almási Zoltánt és a háromszoros győztes Berkes Ferencet. A cseh sakkozó hibátlanul használta ki esélyeit, 28(!) Élő-pontot is szerzett, Berkesre kettős vereséget mért. Almási játékából nagyon hiányzott az átütő erő. Csak az utolsó helyen végzett amerikai Ray Robson ellen tudott nyerni, míg a zárónapon a holland sakkozás legendájától, az 58 éves Jan Timmantól kikapott.
A 69 esztendős grúz Nona Gaprindasvili a torna előtt az nyilatkozta, hogy a sakktáblánál már csak a győzelemre gondol, feledi korát, napi gondjait. A 11-szeres olimpiai bajnok, ötszörös világbajnok ismét példát mutatott elkötelezettségből, a sakk iránti alázatból. Az első körben még gyengébben muzsikált, ötven százalékot ért el, de a második félidőben 4 pontot gyűjtött, s kedvezőbb Berger-Sonneborn értékeléssel a győztesnek járó trófeát vehette át. Kétszeres olimpiai bajnoknőnk, Mádl Ildikó harmadikként zárta szereplését.
A férfi nagymesterverseny végeredménye:
1.Viktor Laznicka (cseh, 2638) 8 pont
2-3. Berkes Ferenc (2670) és Almási Zoltán (2717) 5,5
4. Ács Péter (2602 4,5
5. Jan Timman (holland, 2586) 3,5
6. Ray Robson (amerikai, 2562) 3
A női nagymesterverseny végeredménye:
1-2. Nona Gaprindasvili (grúz, 2348) ésTatjana Kononenko (ukrán, 2374) 6,5 pont
3. Mádl Ildikó (2401) 5,5
4-5. Lilit Galojan (örmény, 2384) és Vajda Szidónia (2338) 4,5
6. Tóth Lili (2235) 2,5
A IX. Marx György emlékverseny megnyitóját és a sorsolást június 16-án 19 órakor tartják az Erzsébet Nagy Szállodában. A 2664-es Élő-átlagú, 17-es kategóriájú viadalon Berkes Ferenc legnagyobb riválisa a lengyel Radoslaw Wojtaszek lehet, aki az indiai világbajnok Viswanathan Anand egyik szekundánsa. Kitűnő elméleti szakember, Anand mellett játéktudása is ugrásszerűen megnőtt. A moldáviai Viorel Bologan és az izraeli Ilia Szmirin rutinos, sok nagy versenyt megharcolt nagymesterek. Bologan nagy meglepetésre 2003-ban számos világsztár előtt nyerte meg a dortmundi szuperversenyt. Szmirin tavaly tagja volt a sakkolimpián bronzérmes izraeli válogatottnak, és beválogatták a csapat-vb-n szereplő együttesbe is. A spanyol Ivan Lopez Salgado a tavalyi olimpia egyik nagy meglepetését okozta az utolsó fordulóban az orosz Peter Szvidler legyőzésével.
A férfi nagymesterverseny résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:
Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2721)
Berkes Ferenc (magyar, 2693)
Viorel Bologan (moldáviai, 2678)
Ilia Szmirin (izraeli, 2661)
Ivan Lopez Salgado (spanyol, 2623)
Ács Péter (magyar, 2606)
Harmadszor rendeznek női nagymesterversenyt. Kétszeres olimpiai bajnoknőnk Mádl Ildikó mellett kétszeres bajnokunk, Rudolf Anna számára is a versenyínséges világban remek lehetőség a torna. Az örmény Lilit Mkrtchian a viadal egyik esélyese. A paksi csapatban játszó Dudás Eszter a nemzetközi mesteri norma teljesítését tűzheti ki céljául.
A női nagymesterverseny résztvevői:
Lilit Mkrtchian (örmény, 2468)
Mádl Ildikó (magyar, 2405)
Anna Sarevics (moldáviai, 2378)
Alina Kaslinszkaja (orosz, 2360)
Rudolf Anna (magyar, 2355)
Dudás Eszter (magyar, 2194)
Kettős magyar duplázás az úszó-Eb-n
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes lett a debreceni úszó-Eb zárónapján 200 pillangón. Hosszú csak harmadikként fordult az utolsó ötvenre, de óriásit ...
Kettős magyar duplázás az úszó-Eb-n
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes lett a debreceni úszó-Eb zárónapján 200 pillangón. Hosszú csak harmadikként fordult az utolsó ötvenre, de óriásit ...
Kettős magyar duplázás az úszó-Eb-n
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes lett a debreceni úszó-Eb zárónapján 200 pillangón. Hosszú csak harmadikként fordult az utolsó ötvenre, de óriásit ...
Érvényesül-e az Eb-n a Poborsky-faktor?
Minden nagy világversenyen felbukkannak olyan új sztárok, akiknek nagy jövőt jósolnak, de ezt nem tudják beváltani. Karel Poborsky, Nuno Gomes, Milan Baros vagy Andrej ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?