Vágólapra másolva!
Miután az Atlanta Hawks minimális, egypontos vereséget szenvedett a címvédő Boston Celtics otthonában, egyedül a 2008-as nagydöntőben elvérző, ezúttal a New Orleans vendégeként győztes Los Angeles Lakers őrzi veretlenségét az NBA mezőnyében.

Nem akármilyen feladat várt az Atlanta Hawks játékosaira, hiszen Bibbyéknek a címvédő Boston Celtics vendégeként kellett győzniük, ha tovább akarták nyújtani a szezon kezdete óta tartó, a meccset megelőzően hatmeccses veretlenségi sorozatukat.

Ez kis híján sikerült is a vendégcsapatnak, az utolsó pillanatban azonban érkezett a legutóbbi nagydöntő MVP-je, az ezúttal is remekül játszó, 34 pontig jutó Paul Pierce, aki egy 0,5 másodperccel a vége előtt elengedett dobással végül kicsikarta az egypontos győzelmet a bajnokcsapatnak.

Így mondjuk ki lehet kapni a címvédő otthonában, ha pedig hozzávesszük, hogy tavaly a 14. játéknapig kellett várniuk a hatodik sikerre a Hawks-híveknek, az idei rajtnál jobbat pedig utoljára 1997-ben produkáltak jobbat a Sólymok - igaz, akkor 11-0-val indítottak -, úgy a vereség ellenére sincsen ok szomorúságra Atlantában.

A Lakers nagyon bekezdett New Orleansban, és az első félidőben 21 pontos előnyt épített fel úgy, hogy a Hornets mindössze 30 dobott pontig jutott. A LAL még azt is megengedhette magának, hogy a harmadik és a negyedik negyedet ellazsálja, hét pont így is megmaradt a fórból.

Természetesen Kobe Bryant volt a Los Angeles-iek legeredményesebbje - igaz, csak holtversenyben az ugyancsak húsz pontig jutó Derek Fisherrel -, de az egyaránt 14 pontot szerző Bynum és Pau Gasol is jól termelt a palánkok alatt.

Eredmények:
Toronto Raptors - Philadelphia 76ers 96-106
Boston Celtics - Atlanta Hawks 103-102
New Jersey Nets - Indiana Pacers 87-98
Miami Heat - Portland TrailBlazers 96-104
Memphis Grizzlies - New York Knicks 103-132
Milwaukee Bucks - San Antonio Spurs 82-78
New Orleans Hornets - Los Angeles Lakers 86-93
Oklahoma City Thunder - Orlando Magic 92-109
Washington Wizards - Utah Jazz 95-87
Los Angeles Clippers - Sacramento Kings 98-103
Phoenix Suns-Houston Rockets 82-94