Vágólapra másolva!
Sorsdöntő világbajnoki selejtezőt vív egymással a magyar és a szlovén férfikézilabda-válogatott a következő két vasárnap. A magyaroknál Császár Gábor játéka kérdéses a június 13-i, ljubljanai mérkőzés előtt, a jövőre Veszprémben szereplő irányító ugyanis lumbágóval küzd.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány elmondta: gondot jelent, hogy az irányító Császár Gábor lumbágó miatt nem tud edzeni, és estére kiderül, vállalja-e a játékot.

"A szlovénok egy kis, 1500 férő helyes ljubljanai csarnokba vitték a mérkőzést, hogy minél kevesebb magyar szurkolót kelljen beengedniük. Ezen kívül az elmúlt évben több kulcsjátékosukat hazavitték külföldről, és így az összeszokottsági szintjük is magas. Kimondottan jó csapatuk van, amely otthon és idegenben is stabilan játszik. Mivel nem játszottak nyilvános felkészülési mérkőzést, ezért csak régebbi felvételeinek vannak róluk. Két szoros meccsre számítok, és bízom benne, hogy a veszprémi visszavágó után mi örülhetünk" - jegyezte meg Mocsai.

Hozzátette: éppen a várható ljubljanai körülmények miatt az utóbbi edzéseket már nem a Veszprém Arénában, hanem a veszprémi, régi, kisméretű teremben tartják.

A magyar csapat szombaton kel útra. Az idegenbeli meccs és a visszavágó egyaránt 18 órakor kezdődik. A párharc győztese jut ki a januári, svédországi vb-re, ahol már kvalifikációt lehet szerezni a 2012-es londoni olimpiára.

A 18 fős keret:
Kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Liszkai Szilveszter (Pick Szeged), Mikler Roland (Dunaferr)
Jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Iváncsik Tamás (MKB Veszprém)
Jobbátlövők: Laluska Balázs (Cimos Koper), Mocsai Tamás (Lemgo)
Irányítók: Császár Gábor (Chambéry), Eklemovics Nikola (MKB Veszprém), Lékai Máté (PLER), Nagy Kornél (Dunaferr)
Beállósok: Gál Gyula (Croatia Zagreb), Herbert Gábor (Pick Szeged), Schuch Timuzsin (Constanta)
Balátlövők: Ilyés Ferenc (Lemgo), Perez Carlos (MKB Veszprém)
Balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Törő Szabolcs (Arrate)

A szlovén keret:
Kapusok: Gorazd Skof (Croatia Zagreb), Matevz Skok (Velenje), Jure Vran (Slovan)
Jobbszélsők: Vid Kavticnik (Montpellier), Dragan Gajic (Celje)
Beállósok: Miha Zvizej (Velenje), Peter Pucelj (Boszna Szarajevó)
Balszélsők: Jure Dobelsek (Cimos Koper), Uros Rapotec (Cimos Koper), Luka Zvizej (Pick Szeged)
Átlövők, irányítók: Jure Dolenec (Merkur), Cehte Klemen (Velenje), David Miklacevic (Trimo Trebnje), Ales Pajovic (Celje), Sebastian Skube (Trimo Trebnje), David Spiler (Cimos Koper), Renato Vugrinec (Celje), Uros Zorman (Celje), Rok Zuran (Jeruzalem Ormoz)

A vb-selejtező programja:
Június 13., vasárnap:
18.00: Szlovénia - Magyarország (Ljubljana)

Június 20., vasárnap:
18.00: Magyarország - Szlovénia (Veszprém)