Vágólapra másolva!
Jelentős vérveszteséggel kezdi az új esztendőt az MKB-Euroleasing Sopron nőikosárlabda-csapata, távozik az együttestől a világbajnok amerikai Angel McCoughtry, aki a Rátgéber László vezette török Fenerbahcében folytatja a pályafutását.

Török Zoltán, a soproni klub ügyvezető igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a kosaras kedden elbúcsúzott a soproni játékosoktól és vezetőktől.

"Külső és belső tényezők együttes hatása vezetett oda, hogy ezt a nehéz lépést megtegyük" - jelentette ki a sportvezető. "Bizonyára el kell telnie egy időnek, míg a csapatunk magához tér ebből a sokkból. Nem szakmai indokok vezettek útjaink elválásához, ennek megfelelően a döntéssel járó minden következményt teljes egészében magamra vállalom. Angelnek ezúton is köszönjük az elmúlt hónapokat, és sok sikert kívánunk álmai megvalósításához!"

Az együttes szakvezetője, Székely Norbert hozzátette: a télen a női élcsapatoknál történő vagy várható változások után szinte egy új bajnokság veheti kezdetét.

"Világklasszis kosarast veszítettünk el, de nagyon bízom benne, hogy a csapat mind szakmailag, mind morálisan elég erős lesz vagy marad ahhoz, hogy versenyben legyen a bajnokság és a Magyar Kupa megnyeréséért" - nyilatkozta a tréner.

A kérdésre, vajon tervezi-e a klub új játékos szerződtetését, Török Zoltán és Székely Norbert egybehangzóan állította: McCoughtry távozása még annyira friss, hogy erről érdemben egyelőre nem esett szó.

Angel McCoughtry utolsó soproni Euroliga-meccsén, december 15-én éppen a Fenerbahce ellen játszott, és 39 pontot szórt a törökök ellen. Az isztambuliak - akiknek kispadján a volt magyar szövetségi kapitány, Rátgéber László ül - vélhetően elveszítik legjobbjukat, Diana Taurasit, ugyanis a világ jelenlegi legjobb női kosarasának tartott szupersztár az elmúlt hónapban fennakadt a doppingvizsgálaton, majd a B próbája is pozitív lett, így kétéves eltiltást kaphat. Az olimpiai és világbajnok amerikai játékos nem lépett pályára Sopronban.