Vágólapra másolva!
Anyagi okok miatt nem indul a Vasas bajnok férfivízilabda-csapata a Bajnokok Ligája 2012/13-as kiírásában. A döntésről Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke számolt be.

A visszalépésre azt követően került sor, hogy a piros-kékek váratlanul elveszítették az egyik névadó szponzorukat, az UNIQA biztosítót.

"Költségvetésünk racionalizálásában ez az első, elengedhetetlen és ésszerű lépés" - közölte a klubvezető. "Lesznek további lépések is, mert nem akarunk kellemetlen helyzetbe kerülni. Egyszersmind úgy gondoljuk, hogy ha már mi nem állhatunk most rajthoz, támogatjuk, hogy a Vasas helyén induljon más magyar csapat a BL-ben."

A Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását pénteken tartják, a Szeged és az Eger résztvevő lesz.