Vágólapra másolva!
Rátgéber László volt szövetségi kapitány próbál csak a boldog pillanatokra emlékezni a hétvégi buszbalesetben meghalt Fűzy Ákosra gondolva. Fűzy a csapata, a Győr buszával szenvedett balesetet szombaton.

Rátgéber László és Fűzy Ákos tizenhárom éven át dolgozott együtt, barátság alakult ki köztük, a családjaikkal együtt jártak nyaralni.

"Ákos tizenhárom évig volt a segítőm Pécsett, nyolc bajnoki aranyérmet szereztünk, és kilencszer nyertünk Magyar Kupát, emellett háromszor voltunk a Final Fourban. Ő sokkal több volt nekem, mint a jobbkezem. Annyira, annyira jó ember volt, hogy az elképesztő, akkora veszteség ért bennünket, hogy az felfoghatatlan" - mondta Rátgéber a Bama.hu-nak.

"Sokan tudták, hogy nagyszerű szakember, de azt nem, hogy mennyire nagyszerű ember volt. Nekünk, pécsieknek most már az a feladatunk, hogy Ákos emlékét örökké megőrizzük, és a családját segítsük. Én most már csak a boldog pillanatokra próbálok emlékezni, de nagyon nehezen megy."

A szombaton, Kapuvárnál történt balesetben Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos edző meghalt, egy játékos, Natasa Kovacevic lábát térdtől lefelé amputálni kellett, Burdi Szabolcs masszőr állapota még mindig válságos.