Vágólapra másolva!
Két hónapja nem kaptak fizetést az Oltchim Valcea nőikézilabda-csapatának játékosai, de erre csak a Ferencváros elleni váratlan hazai Bajnokok Ligája-vereség után derült fény. Román lapértesülés szerint amennyiben vasárnap nem sikerül nyerni Ljubljanában, a klub valószínűleg összeomlik.

A Pro Sport című sportnapilap szerint továbbra is anyagi nehézségekkel küzd az Oltchim Valcea nőikézilabda-csapata, amely az elmúlt években többször a megszűnés határtára sodródott, ám ahelyett, hogy befoltozták volna a költségvetés lyukait, minden idők legdrágább keretét hozták össze a 2012-13-as szezonra.

Nem is volt baj egészen addig, amíg a hazai bajnokságban és a BL-ben futott a szekér, ám a százszázalékos csoportkör után a középdöntő első mérkőzésen 23-22-es vereséget szenvedett az együttes hazai pályán a Ferencvárostól, és ez felborított mindent.

A Pro Sport arról írt, hogy a klub puskaporos hordón ül, két hónapja ugyanis nem fizettek a játékosoknak, és pénteken, két nappal a Fradi elleni BL-meccs előtt is csak azt közölték, nem tudják, mi lesz. A lap szerint amennyiben a csapat kikap vasárnap Ljubljanában is, valószínűleg összeomlik.

"Nyerni akarunk, és nem elsősorban a pénzért, hanem a becsületünkért és a büszkeségünkért" - nyilatkozta Jakob Vestergaard vezetőedző.

Tavaly, majdnem napra pontosan egy éve ugyancsak a középdöntőben találkozott egymással a két csapat Szlovéniában, akkor a Valcea 31-25-re verte a Krim csapatát.