Vágólapra másolva!
A Houston Rockets hazai pályán egy ponttal legyőzte a címvédő Golden State Warriors együttesét az NBA rájátszásának első fordulójában, ezzel 2-1-re szépített az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

A texasiak legjobbja a győztes kosarat szerző James Harden volt, aki 35 ponttal, 9 lepattanóval és 8 gólpasszal járult hozzá a sikerhez. Az oaklandiaknél, akárcsak a második mérkőzésen, ezúttal sem lépett pályára a bokasérüléssel bajlódó Stephen Curry.

Már nem volt idő válaszolni

A rendkívül szoros összecsapáson Harden 2,7 másodperccel a vége előtt "süllyesztette" el a győztes dobást, s ugyan a vendégeknek még lett volna lehetőségük visszavágni, Draymond Green kiejtette a kezéből a labdát.

Draymond Green döntő pillanatban ejtette el a labdát Forrás: AFP


Visszavett pályaelőnyök

Az Oklahoma City Thunder visszavette a pályaelőnyt a Dallas Maverickstől, miután 29 pontos vereséget mért a texasiakra saját közönségük előtt. A előző mérkőzésen pályafutása egyik legrosszabb teljesítményét nyújtó Kevin Durant ezúttal nem tette meg azt a szívességet a Dallasnak, hogy dobások sorozatát rontsa el, 34 ponttal zárta az összecsapást. Russel Westbrook 26 pontja mellett - playoff karriercsúcsától eggyel elmaradva - 15 gólpasszt adott.

Szintén visszavette pályaelőnyét a Toronto Raptors, amelynek két All Star-válogatott játékosa, DeMar DeRozan és Kyle Lowry is 21 pontot szerzett.

Eredmények:
Főcsoport-negyeddöntők, 3. mérkőzések:
Kelet:
Indiana Pacers-Toronto Raptors 85-101

Az egyik csapat negyedik győzeleméig tartó párharc állása: 2-1 a Toronto javára.


Nyugat:
Houston Rockets-Golden State Warriors 97-96
A párharc állása: 2-1 a Golden State javára.

Dallas Mavericks-Oklahoma City Thunder 102-131
A párharc állása: 2-1 az Oklahoma City Thunder javára.