Kétszer vesztettük el minden idők legizgalmasabban megnyert kézimeccsét

2012. augusztus 8. A nap, amit egyetlen kézilabdarajongó sem felejt el soha életében. A magyar férfiválogatott az esélytelenek nyugalmával lépett pályára az Izland elleni olimpiai negyeddöntőben Londonban, majd több mint két órával később elődöntőbe jutást ünnepelt kétszeri hosszabbítás után (34-33). Ez volt az a mérkőzés, ami egy életre megpecsételte, hogy nekem a kézilabda lesz a kedvenc sportom. Az én meccsem. Az Origo Sport újságíróinak szubjektív visszaemlékezései.

Mielőtt azonban kitérnénk arra az euforikus győzelemre, nézzük meg, hogy - ha csak képletesen is, de - hogyan fonódott össze történetem a kézilabdával.

2006-ot írunk. Egy budapesti általános iskolában kézilabdacsapat alakult. Eleinte én még nem voltam tagja, azonban osztálytársaim hatására elkezdtem én is lejárni edzésekre. Öt éven át aktívan is űztem a sportot, igaz ötödik évben már csak második kapusnak ugrottam be a nyári alapozásra. A sport szeretetét edzőmtől tanultam, aki az egyik legkiválóbb volt a szakmájában.

„Nézzetek meccseket a tévében, mert abból is tudtok tanulni"

– ajánlotta már a legelején.

Ezt a tanácsát annyira megfogadtam, hogy egy füzetbe elkezdtem vezetni a statisztikákat, hogy ki hány gólt szerez, tabellákat számolni, mindezt különböző színekkel megjelölve. Rendre vittem is be neki lelkesen a statisztikákat, majd - így utólag belegondolva - elültetett egy gondolatot a fejemben.

Tudod ki csinál ilyeneket? A sportriporterek. Knézy Jenő volt ilyen, hogy különböző színnel írt jegyzetekben rendszerezte gondolatait egy-egy közvetítése előtt

– mondta megdöbbenve a tízéves énemnek, aki ekkor még nem szaladt a riporteriskolába, hogy sportriporter szeretne lenni.

Korabeli statisztika a szerző keze által Forrás: Szendrei Zoltán

Viszont ahogy teltek az évek, valóban igyekeztem egyre inkább képben lenni és érdeklődni a világ dolgai iránt. Ebben a történelem és a földrajz mellett a sport, leginkább a kézilabda volt az élen. 2011-ben ugyan abbahagytam az aktív kézilabdát, de a tévében továbbra is serényen gyűjtöttem a "tapasztalatot".

A januári világbajnokságon pedig olyan impulzust kaptam én és az egész ország a férfiválogatottól, ami népszerűségében bő másfél évre a futball szintjére emelte szeretett sportágam.

A csoportkörös kudarccal véget érő 2010-es Európa-bajnokság után a szövetség Mocsai Lajost nevezte ki kapitánynak azzal a céllal, hogy érje el az olimpiai selejtezőt jelentő 7. helyet. Ekkor már két éve volt, hogy a világ egyik legjobb játékosa, Nagy László lemondta a válogatottságot, kritizálva a szövetséget a nem megfelelő körülmények miatt. Sokak szerint csak spanyol válogatott szeretett volna lenni, azonban nyílt levelében nem ezt írta. Nincs okom nem hinni neki.

Visszatérve 2011-re, nélküle borzasztó nehéz dolga volt a mienknek a hőn áhított vb-7. hely eléréséhez.

Ez a csapat azonban félelmetesen nagy küzdő volt, mely egy percig sem adta fel.

Továbbá bebizonyította, hogy nem, nem csak a ló rossz oldalán tud lenni a magyar, ha egy nagy különbségről bukik egy csapat.

Fazekas Nándor számos alkalommal bemutathatta a védjegyévé vált kung-fu örömét egy-egy védése után Forrás: AFP/Odd Andersen

Több ismerősöm a mai napig állítja, hogy mi mindig a rossz oldalon vagyunk, és erre Sydney-t vagy Zágrábot hozza fel a női válogatott életéből, meg hogy a magyar mentalitás így meg úgy. Nekik szoktam ezt a sportos példát hozni, hogy azért ez koránt sincs így.

Svédországban négy olyan példát is mutatott arra a Mocsai-csapat, hogy mi magyarok igenis képesek vagyunk vert helyzetből felállni.

• Norvégia ellen a csoportkörben 14-16-os félidő után 26-23-as győzelem
• Ausztria ellen Törő Szabolcs a valaha volt egyik legnagyobb gólt meglőtte, majd 13-16 után 32-30-as siker
• A világbajnokokkal teli Németország egy rossz magyar kezdés után 12-10-re vezetett a középdöntőben, mégis Iváncsikék jöttek ki 27-25-ös győzelemmel a meccsből
• A legnagyobb fordítás kétségtelenül a lengyelek elleni mérkőzésen volt a 7. helyért vívott összecsapáson: a mieink a 23. és a 37. perc között egy 9-0-s szériával tették biztossá az olimpiai selejtezős szereplést.

Mondanom sem kell, hogy ezután tűkön ülve vártam a következő évi, szerbiai Európa-bajnokságot, ahova sajnos nem sikerült eljutnom - szemben a Görbicz Anita parádéját hozó női Eb bronzmérkőzésére Belgrádba -, viszont

a tévéből is átjött az, hogy Újvidéken mennyire egymásra talált csapat és szurkolói.

Császár Gábor volt a magyar válogatott első számú irányítója Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Kezdődött minden két olyan mérkőzéssel, ahol egyaránt Császár Gábor hétméteresével mentettük döntetlenre a meccset. Az oroszok és spanyolok elleni iksz után jöhetett ennek a csapatnak a legnagyobb győzelme:

Fazekas Nándor és Zubai Szabolcs parádéjával 26-23-as győzelem a vb- és Eb-címvédő Franciaország ellen 6000 magyarral a csarnokban.

A középdöntőt személy szerint egy pici csalódásként éltem meg. Izland ellen 27-21-es, majd a szlovénok ellen 32-30-as vereségek jöttek. Utóbbi volt az a meccs, ami nagyon kellett volna az elődöntőhöz, ám ha reggelig játsszák a csapatok, akkor sem tudtak volna fordítani a fiúk. Ja, a később egyik legnagyobb kedvencemmé váló jobbszélső, Dragan Gajic 13 góljától ezúttal szívesen eltekintettem volna...

A horvátok ellen az örök kedvencem, Császár parádézott, 14 gólt lőtt a mieink 24 góljából.

Ez lehetett volna 25 is, ha Mocsai Lajos nem teszi le rendkívül pechesen az időkérést jelző „T" betűt a zsűriasztalra másodpercekkel azelőtt, hogy a srácok belőtték a huszonötödiket. Így maradt a 24-24, és a 8. hely a kontinensviadalon.

Mocsai Lajos vezetésével azokat a mérkőzéseket hozta a válogatott, amik az előrelépéshez kellettek Forrás: AFP/Javier Soriano

Több volt ebben, ahogyan később az olimpiában is.

De legalább ott voltunk

– jöhet erre a válasz. Valóban, a csapat 2012 áprilisában visszatért Svédországba, és a Mocsai-iskolának megfelelően teljesítette a célt:

szoros meccsen legyőzve Macedóniát és Brazíliát, és a svédek mögött kijutott a londoni olimpiára.

Londonban egy brutálisan nehéz csoportba kerültünk, ami előrevetítette, hogy lesznek olyan mérkőzések, amiket a csapat kimondva-kimondatlanul elenged, hogy megnyerje a továbbjutáshoz kötelezően behúzandóakat. Ha egy mondatban kéne összefoglalnunk a Mocsai-iskola eredményekre vonatkozó részét, akkor azt ezzel tennénk.

A 24 éves Lékai Máté öröme, miután hosszabbításra mentette az Izland elleni olimpiai negyeddöntőt Forrás: AFP/Javier Soriano

A Dánia, Horvátország és Spanyolország elleni csoportmeccsekből egyedül talán a dánok ellen tudtunk/akartunk szoros meccset játszani. Pedig már Nagy László is ott volt a csapatban. Mindegy, csak verjük meg valahogy a szerbeket – osztottam én is a kapitány véleményét. Ez volt az a meccs, ahol mégsem ő, hanem Mocsai Tamás volt a jobbátlövő, aki ihletett napot fogott ki. Az ő kilenc góljának is köszönhetően összejött a siker és a továbbjutás, amivel elérkeztünk 2012. augusztus 8-hoz.

A negyeddöntős ellenfelünk az az Izland volt, aki mind az öt csoportmeccsét megnyerte, átlagosan hétgólos különbséggel.

Én örök optimista módjára mégis örültem, hogy velük játszunk és nem Franciaországgal vagy Svédországgal.

Megszámlálhatatlan, hogy hányszor változott a vezető csapat kiléte, így nem ebből az irányból közelíteném meg az emlékek felelevenítését. Azóta sem láttam olyan tiszta, feszült kézilabda-mérkőzést, mint amilyen az a londoni negyeddöntő volt. Hatalmas tét, végig fej-fej mellett, kemény, de nem durva védekezések, hatalmas védések, mint Fazekastól, mind az izlandi kapustól.

Mindkét csapat megnyerhette volna már a rendes játékidőben, de egyik sem tette.

Ki gondolta volna, hogy tíz másodperccel a vége előtt, 27-26-os izlandi előnynél Fazekas kivédi Snorri Gudjonsson hetesét, majd az ellentámadásból Lékai Máté a szélső védőt kicselezve, alig 24 évesen elbírja a nyomást és hosszabbításra menti a mieinket?

Ki gondolta volna, hogy Nagy felső lécre lőtt meccslabdája, és az ezzel elszalasztott győzelmi esély nem töri össze a csapatot a 70. és 80. perc közötti második ráadásra? Ki gondolta volna, hogy pont ő lesz a nyerőember a záró periódusban a 20-nál is többször védő Fazekas mellett?

Fantasztikus teljesítmény volt, amit az egész csapat letett ebben a nagyjából fél napnak tűnő két órában, mialatt sikerült 34-33-ra legyőzni Izlandot.

Micsoda csapat, micsoda győzelem! Forrás: AFP/Christophe Simon

Az elődöntőben közel volt a döntőbe jutás is. Azonban a két nappal korábbi fáradalmak, valamint az, hogy a svédek ellen végig mi rohantunk az eredmény után 27-26-os vereséget eredményezett. A bronzéremért – a csoportmeccshez hasonlóan – ezúttal is hét góllal maradtunk alul Horvátországgal szemben, így az álom egy 4. hellyel ért véget.

1980, 1988 és 2004 után ezúttal is csak egy kicsi hiányzott a férfiválogatott történetének első olimpiai érméhez.

Amit viszont sikerült megnyerniük maguknak abban az Izland elleni sikerben kicsúcsosodó másfél évben, az ezen sorok íróinak a szíve. Ezért tettem ezúttal kivételt az egyes számú szabályom megszegésében, ami úgy szól, hogy „Semmilyen esetben, még magyar csapatokkal kapcsolatban se használj többes szám első személyt!". Ez a csapat azonban tényleg a nagy betűs Csapat volt a számomra. Vehetjük úgy, hogy a kivétel, ami erősíti a szabályt. Látják? Ebből a szempontból is kivételes volt.

30. nyári olimpiai játékok, férfi kézilabda, negyeddöntő
Izland-Magyarország 33–34 (30–30, 27–27, 12–16) – kétszeri hosszabbítás után
London, Basketball Arena, 12 000 néző
V: Lazaar, Reveret (franciák).
Izland: Gustavsson (19/3 – 16 %), H. Gudmundsson (32/14 – 44 %) (kapusok), Atlason 4, Gudjonsson, Gunnarsson 5, Halgrimsson, Ingimundarsson, Jakobsson, Kristjansson, Palmarsson 7, Petersson 6, Sigurdsson 8, Stefansson 3, Svavarsson. Szövetségi kapitány: Gudmundur Gudmundsson.
Magyarország: Fazekas (54/21 – 39 %), Mikler (kapusok), Császár 3, Harsányi 5 (1), Ilyés 1, Iváncsik G. 5, Laluska, Lékai 3, Mocsai T., Nagy L. 9, Putics 4, Schuch 1, Vadkerti, Zubai 3. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos.