Vágólapra másolva!
Péntek este a címvédő FTC-Telekom Waterpolo csapata 14-12-re legyőzte az olasz Brescia együttesét a férfi vízilabda Bajnokok Ligája belgrádi elődöntőjében, így Varga Zsolt csapata bejutott a fináléba, ahol a szintén olasz, a nyolcszoros győztes Pro Recco lesz az ellenfele.

A belgrádi Final8 negyeddöntőjében a Fradi 14-6-ra kiütötte a francia Marseille csapatát, míg a Brescia a horvát Jug Dubrovnikot győzte le 12-10-re. Varga Zsolt együttesének volt törlesztenivalója a Bresciával szemben, ugyanis a két csapat eddig négyszer találkozott egymással a Bajnokok Ligájában, egy döntetlen mellett három olasz győzelem született.

Fantasztikus első negyedet játszott a Ferencváros, amely úgy húzott el 4-0-ra, hogy a kapuban Vogel Somának nem is kellett nagy védéseket bemutatnia. Az olaszok görcsösen, amatőr hibákkal játszottak, a zöld-fehérek pedig kíméletlenül kihasználták ezeket.

A játékrész végén Jansik Szilárd sokkolta a riválist, miután egy labdaszerzést követően kilenc másodperc alatt felúszott a labdával, majd a dudaszó előtti utolsó pillanatban egy fantasztikus ejtéssel betalált.

Jansik Szilárd két góllal járult hozzá az FTC-Telekom győzelméhez Forrás: MTI/AP/Marko Drobnjakovic

A második negyedben a játékvezetők komoly "hátszelet" biztosítottak a Brescia felzárkózásához: futószalagon kapták az olaszok az emberelőnyöket, melynek köszönhetően egy gólra jött fel a gárda. A Ferencváros Varga Dénes zsenialitásának és Vogel bravúrjainak köszönhetően kettőt tudott megtartani előnyéből.

A harmadik negyed elején az olaszok kevesebb, mint három perc alatt egyenlítettek, de Zalánki Gergő bombája miatt újból hátrányba kerültek, majd a másik balkezes magyar klasszis, Vámos Márton is "beköszönt". A rivális végül három másodperccel a negyed vége előtt egyenlített.

A zárófelvonás elején Varga újabb csodálatos távoli találattal jelentkezett, majd hosszú percekig nem született gól, az olaszok kevesebb mint két perccel a vége előtt egyenlítettek újra fórból.

Varga Dénes ezúttal is bizonyította klasszisát Forrás: MTI/AP/Marko Drobnjakovic

Az utolsó 120 másodpercben belül mindkét gárda elrontott egy-egy előnyt, Nicolas Constantin-Bicari azonban akcióból betalált 21 másodperccel a vége előtt.

Az olaszok kapusukat felúsztatva támadtak az egyenlítésért, de a blokkon elhalt a kísérlet, és még Vámostól is belefért egy üres kapus gól.

Férfi Bajnokok Ligája, nyolcas döntő, Belgrád: elődöntő:
FTC-Telekom Waterpolo - AN Brescia (olasz) 14-12 (4-0, 4-6, 3-5, 3-1)
a magyar csapat gólszerzői: Varga Dé., Vámos 4-4, Jansik Sz. 2, Sedlmayer, Funtulisz, Zalánki, Constantin-Bicari 1-1