Vágólapra másolva!
A Sopron Basket - fennállása során másodszor - bejutott a női kosárlabda Euroliga döntőjébe, s ez egy olyan világsportágban, mint a kosárlabda, elképesztő teljesítmény. Nem véletlen, hogy a magyar csapatokon kívül csak a BSE járt ilyen magasságban - az 1979-es BEK-döntőben a városmajori együttes kikapott és második lett. Hogy megértsük, mekkora tett a soproniaké: olyan ez, mintha egy magyar csapat a labdarúgó BL-döntőjébe jutna be.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Isztambulból.

Szombat reggel 7 órakor két edző reggelizett - külön asztalnál - a Hilton hotel nagytermében, Isztambulban.

Két olyan tréner, aki nyert már Euroligát, de most csak a harmadik helyért szállhat harcba - egymás ellen - a török városban.

Natalia Hejkova és Roberto Iniguez. Az USK Praha és az Avenida Salamanca edzője. Mindketten dolgoztak már a Sopron Basketnél is. S most irígykedve nézhették, amikor a fiatal sikeredző, Gáspár Dávid belépett a terembe.

Határ Bernadett kapta ölbe csapattársát, Gabby Williamset a Sopron-Salamanca női kosárlabda Euroliga elődöntő után Forrás: Origo

Mert Gáspár és csapata most nem a bronzéremért, hanem az aranyért száll harcba a Fenerbahce ellen. Márpedig mind Natalia Hejkova, mind Roberto Iniguez azért utazott ide, hogy a döntőben vezethesse csapatát. Ez nem sikerült nekik. A Prágát a Fenerbahce, a Salamancát - milyen jó ezt leírni - a Sopron Basket ütötte el a továbbjutástól az elődöntőben.

Ez a jelenet mélyen beleívódott azokba, akik látták, akik részesei lehettek.

Mert az elődöntő megnyerése tényleg nagyszerű sztori. Ha csak azt nézem, hogy a tanítvány (Gáspár Dávid) legyőzte a mestert (Roberto Iniguezt), vagy azt, hogy a Sopron tökéletes revánsot vett a tavalyi, Salamanca ellen elvesztett Euroliga-elődöntőért. De az is nagyszerű, hogy Isztambulban most tényleg mindenki a döntőről beszél, amelynek egyik részese egy magyar csapat. Ezeknek a lányoknak mindenképpen örök emlék és élmény marad a finálé, legyen annak bármi is a végkimenetele. Mert - és ez nagyon fontos -

a sportág történetében magyar női kosárlabdázó még soha nem játszott tétmeccset 14 ezer néző előtt.

A magyar férfiak is csak egyszer, amikor 1955-ban a Népstadionban válogatottunk az Európa-bajnokságon 30 ezer néző előtt legyőzte a szovjeteket. Ez a diadal akkor Európa-bajnoki címet ért a hazai környezetben megrendezett Eb-n. Most a Sopronnak idegen környezetben kell megvívnia a döntő csatát.

Egy kis történelem

A női kosárlabda Bajnokcsapatok Európa Kupájában, az 1978-79-es idényben 16 csapat indult. A sorozat oda-visszavágós nyolcaddöntõkkel indult, amikor megfelezõdött a mezõny. Ekkor a BSE kettõs gyõzelemmel a nyugatnémet Leverkusent búcsúztatta. Ezt követõen pedig két négyes csoportban zajlott a küzdelem. A csoportok elsõ két helyezettje jutott az elõdöntõbe. A BSE a csoportkörben a bolgár Minyor Pernik, a cseh Sparta Praha és a spanyol Intima Barcelona együttesével szerepelt egy csoportban. A BSE a csoportkört 5/1-es mutatóval zárta, egyedül Bulgáriában Pernikben szenvedett 65-64-es vereséget. A csoportkör után következtek az elõdöntõk, ahol a címvédõ és a kor igazi sztárcsapatának számító Geas Sesto San Giovanni várt a BSE-re. Itt a magyar együttes Olaszországban 56-55-ös gyõzelmet aratott, majd a visszavágón a fõvárosban 76-69-es BSE gyõzelem született. A finálét a spanyolországi La Corunában rendezték, ahol telt ház fogadta a csapatokat. Hamar nagy különbség alakult ki, a 47-28-as félidõ után a Crvena Zvezda 97-62-es gyõzelmet aratott.

Forrás: wbasket.hu

Akik ismerik a sportágat, tudják, hogy

a kosárlabda a labdarúgás után - a röplabdával egyetemben - igazi világsportágnak számít.

Ebben a labdajátékban Euroliga döntőt játszani minden egyes idejutónak óriási dolog. Nem véletlen, hogy rengetegen álmodoznak arról, ami a Sopron Basketnek most megadatott. Immáron másodszor, hiszen 2018-ban - Sopronban, tehát hazai rendezés mellett - egyszer már játszott a magyar csapat ennek a kupának a döntőjében.

A Sopron edzőjére, Gáspár Dávidra élete legnagyobb szakmai kihívása vár vasárnap Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Esra Bilgin

Akkor nem volt esélye, mert a túloldalon a világ legerősebb klubcsapata, az orosz Jekatyerinburg állt fel. Ezt az együttest idén március elején - az összes többi orosz csapattal egyetemben - kizárta a FIBA a sorozatból. Ha nem tette volna, akkor most - minden bizonnyal - Sopron-Jekatyerinburg döntő következne. Helyette a Sopron-Fenerbahce mérkőzést izgulhatjuk végig vasárnap délután.

Út a döntőbe

A 2021-22-es szezonban a döntő két résztvevője azonos csoportban szerepelt. A Sopron a következő eredményeket érte el a döntőbe jutásért vezető úton:

Girona (spanyol) - Sopron 63-68
Gdynia (lengyek) - Sopron 71-86
Sopron - Schio (olasz) 67-58
Fenerbahce (török) - Sopron 73-47
Sopron - Kurszk (orosz) 79-72
Galatasaray (török) - Sopron 67-61
Sopron - Landes (francia) 76-54
Sopron - Girona 53-68
Sopron - Gdynia 67-40
Schio - Sopron 71-70
Kurszk - Sopron 73-77
Sopron - Galatasaray 73-44
Sopron - Fenerbahce 59-82
Landes - Sopron 61-52
negyeddöntő: Sopron - Montpellier (francia) 60-42 és 74-69
elődöntő: Sopron - Salamanca (spanyol) 74-69

Az biztos, hogy a két csapat között nincs akkora differencia, mint a Jekatyerinburg és bármely más Euroliga-induló között.

De az a faktor, hogy a Fener hazai pályán, 14 ezer néző előtt játszhat, nagyon sokat számíthat.

Nem véletlen, hogy a törökök ezen a szinten is horribilis összeget fizettek a FIBA-nak, hogy a négyesdöntőt megrendezhessék. Ezzel sem lehetett idén versenyezni senkinek. De ez két olyan tényező, amely nem feltételnül jelenti azt, hogy a Fenerbahce máris kupagyőztesnek érezze magát.

Elizabeth Olatayo Williams és Nevena Jovanovics küzd egymással a két csapat 2021 októberi találkozóján Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Emrah Yorulmaz

A pénteki Sopron-Salamanca elődöntőben a magyar csapat szinte 100 százalékos koncentráltsággal védekezve zúzta porrá a spanyol csapat álmait. Az első három negyedben a Jelena Brooks vezette támadójáték is tökéletesen működött, de a negyedik negyedben ebben kis visszaesés mutatkozott,

Ha akkor nem védekezik úgy a Sopron, ahogyan megtette, aligha nyeri meg a meccset.

A másik elődöntőben az USK Praha három negyeden keresztül vezetett a hazai pályán játszó Fener ellen. Aztán amikor túl nagy lett a különbség, a bírók is belenyúltak kicsit a meccsbe, éreztetve a párgaiakkal, hogy tudják, merre hány méter.

A vasárnapi döntőben a törökök az áldozati bárány szerepét akarják kiosztani a Sopronnak. Az "örüljetek, hogy itt lehettek" félmondat biztosan sok török fejében fordul meg.

A soproni lányokra az idény legnehezebb feladata vár.

Isztambulban nehezebb lesz nyerni a Fener ellen, mint Kurszkban, amikor 15 pontos hátrányból fordítottunk az orosz együttes ellen. Nehezebb lesz a vasárnapi ütközet, mint a pénteki, Salamanca elleni elődöntő volt. Ráadásul ebben a szezonban azonos csoportban szerepelt a Sopron és a Fenerbahce.

26634

A címben szereplő szám azt a kilométermennyiséget jelenti, amelyet a Sopronnak be kellett járnia ahhoz, hogy vasárnap Euroliga-döntőt játszhasson Isztambulban. Az idei szezon 2021 október közepén indult. A közel fél év alatt a Sopron 6 országban fordult meg (Franciaországba kétszer, Isztambulba, azaz Törökországba háromszor tért vissza.) 24 különböző repülőjárttal utazta körbe a csapat a kontinenst, az olaszországi Schióba mikrobusszal ment. Átélt leszállást hóviharban és ködben (az oroszországi Belgorodban), egy géphiba miatt ült 9 órát a bécsi repülőtéren. Volt, hogy egy megnyert negyeddöntő után hajnali 3-kor indult vissza a csapat Montpellierből Sopronba, volt, hogy hajnali 3-kor érkezett meg egy hotelbe, Belgorodba. Volt olyan, hogy egy mérkőzés után nem aludt a helyszínen, hanem a gyors vacsorát követően éjfélkor vágott neki a Kurszk-Belgorod buszútnak. Láthatta az éjszakai Isztambul csodáját, amikor a gép késése miatt úgy suhant át ezen a hatalmas városon a busz, ahogy annak előtte és azóta sohasem. Mindez felejthetetlen. Ahogy az is, hogy most itt vagyunk ennek a sorozatnak a döntőjében.

Ne szépítsük a dolgot: a törökök nagyon elvertek bennünket kétszer is. Először 2021. október 27-én, Isztambulban csaptunk össze velük és kaptunk ki 73-47-re. A soproni második meccs sem szerzett sok örömöt: 2022. január 29-én 82-59-re nyertek a Fener játékosai.

Gabby Williams (a labdával), háttérben pedig a Fener legponterősebb játékosa, az ukrán Jagupova a két csapat 2021 októberi összecsapásán Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Emrah Yorulmaz

Ez - akárhogyan is nézzük - két habkönnyű győzelem volt. Ha a törökök ebből indulnak ki, s már a meccs előtt elhiszik, hogy csak ők nyerhetnek, akkor hibáznak. Ez a Sopron ugyanis a nagyon jól összerakott csapat. Két szempontból is. Az egyik, hogy a jelenlegi játékosállomány tényleg sokra hivatott és ezt láttuk is a Salamanca ellen.

A másik tényező - és ebben mindenképpen a Fenerbahce előtt járunk - a tudatos építkezés, az elmúlt évtizedekben kialakult és meggyökeresedett klubfilozófia és az a munka, amit a Török Zoltán vezette klubstáb ebbe a csapatba belerakott.

Abban egészen biztosak lehetünk, hogy ennyire mélyen gyökerező fája nincs a Fenernek. De vannak a világ minden tájáról idecsábított játékosai, akik közül korábban hárman is játszottak a Sopron Basket csapatában. Mégpedig a svéd Amanda Zahui, akinek a tripláival fordult meg a pénteki Fener-Prága elődöntő, valamint Kayla McBride és Bria Hartley. Ők mindketten a 2014-15-ös szezonban játszottak Sopronban, Zahui pedig már Roberto Iniguez edzősége alatt a 2018-19-es idényben.

A Sopron szombaton délután tartott edzést a vasárnapi döntő színhelyén. Az edzés után Gáspár Dávid edző nemcsak a vasárnapi döntőről, hanem a pénteki elődöntőről is szót ejtett.

A Sopron Basket - Fenerbahce női kosárlabda Euroliga-döntő vasárnap 16 órakor rendezik, a fináléról az Origo a helyszínről tudósít.