Vágólapra másolva!
Nemzetközi kosárlabda-konferenciát rendeztek a hétvégén Pécsen a Rátgéber Kosárlabda Akadémián. 

A két nap során közel húsz elméleti és gyakorlati előadást hallgathattak, nézhettek meg a jelenlévők, akik nagyon értékes tudásanyaggal lettek gazdagabbak. Az esemény sztárvendége, Nick Nurse a 2018/19-es szezonban bajnoki címig vezette a Toronto Raptorst az NBA-ben, 2020-ban pedig ő lett az év legjobb edzője a tengerentúlon.

A legnagyobb sikert az NBA-bajnok szakember, Nick Nurse aratta, akit egy torával is megleptek Forrás: Mediaworks Hungary Zrt.

"A Nemzeti Kosárlabda Akadémia az infrastruktúrát illetően csúcskategóriás, ez pedig egy topesemény. A célunk az, hogy aki ide eljön, azt mondhassa, több és jobb lettem, mint tegnap voltam.

- idézi a szervezők közleménye a pécsi női csapattal korábban kilenc bajnoki címet szerzett Rátgéber Lászlót.

Robert McKillop is rendkívül elismert szakember Forrás: Robert McKillop

"Mindenféle túlzás nélkül mondhatom, hogy amit itt láttam, ahhoz fogható nincs a világon!

- fogalmazott az amerikai Davidson Wildcats egyetemi csapatának mestere, Robert McKillop, akinek a kezei közül került ki a világsztárrá fejlődő Stephen Curry.