Vágólapra másolva!
Bíró Attila szövetségi kapitány összességében kritikusan értékelte az ötödik helyen végzett női válogatott szereplését a spliti vízilabda Európa-bajnokságon.

- értékelt a szakvezető, aki kötelezőnek nevezte, hogy csapata a helyosztókon legalább az ötödik pozíciót megszerezte.

Izrael 18-7-es legyőzésével kapcsolatban azt emelte ki: túlzásnak érzi a 18 kiállítást, amit a bírók ítéltek tanítványai ellen, akik ugyanakkor védekezhettek volna jobban is. Elárulta, négy kapott gólnál húzta meg a limitet, és mivel ennél hárommal többet engedtek a játékosai, ezért majd büntetésből 3000 métert kell úszniuk.

"Ha már ilyen szankciós világban élünk, akkor én is szankcionálhatok" - jegyezte meg Bíró, aki ugyanakkor az eredménnyel elégedett volt.

Dömsödi Dalma küzd a labdáért Forrás: MTI/Illyés Tibor

Leimeter Dóra arról beszélt, hogy bár négy helyett hét gólt kaptak, kétszer is voltak kettős emberhátrányban, amit szinte lehetetlen kivédekezni.

"Túl sok labdát adunk el" - jelölte meg Leimeter azt a területet, amiben mindenképpen fejlődnie kell a gárdának. "Az Eb az új játékosok beépítése szempontjából hasznos volt."

A 27 találatával szinte biztosan gólkirályként záró Gurisatti Gréta szerint lehet ötödiknek lenni a kontinensviadalon, de a játék képe okozott csalódást saját maguknak. Úgy vélte, csak a tudásuk hatvan százalékát tudták nyújtani. Ennek okaként azt említette, hogy mentálisan nem bírták azt a terhelést, amit a két hónapon belül egymást követő két világverseny jelentett.

"Jövőre is hasonlóan közel lesz egymáshoz a vb és az Eb. A mostani tapasztalatokat felhasználva meg kell találni az egyensúlyt.

- fogalmazott a nyáron a Ferencvároshoz igazolt játékos, aki a gólkirályi címét bármelyik fontos meccs győzelméért elcserélné.

Öt találattal a magyar válogatott legjobbja Gurisatti Gréta volt az Eb-n Forrás: MTI/Illyés Tibor

A magyar válogatott a női tornán - három győzelme mellett - a két csoportrangadóján kikapott a görög és a holland csapattól is, így harmadikként a címvédő spanyolokkal találkozott a negyeddöntőben, akiktől ott ugyancsak vereséget szenvedett. A helyosztókon elért két kiütéses győzelemmel már csak az ötödik hely volt elérhető Splitben két hónappal azok után, hogy a hazai rendezésű vizes vb-n legjobb európai gárdaként ezüstérmet nyert a régóta egyeduralkodó amerikaiak mögött.