Vágólapra másolva!
Az FTC-Rail Cargo Hungaria 27-23-ra kikapott a dán Esbjerg otthonában vasárnap, így öt fordulót követően is nyeretlen a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében.

A legutóbbi két kiírásban egyaránt negyedik dán együttes három győzelemmel és egy vereséggel kezdte a csoportkört, míg a Ferencváros három vereség után egy döntetlent játszott, így az elmúlt idényben döntős zöld-fehéreknek nagyon fontos volt a bravúr elérése.

Tavasszal a budapesti négyes döntő elődöntőjében 30-29-re az FTC nyerte a két fél találkozóját, azóta viszont a nemzetközi színtéren mutatott eredménytelenség hatására október elején távozott a nyáron kinevezett Martin Albertsen, a dán tréner korábbi segítője és honfitársa, Allan Heine megbízott vezetőedzőként irányította a magyar együttest Esbjergben.

Kiegyenlített játékkal indult az összecsapás, negyedóra után 5-5 volt az állás. A dán együttes a játékrész második felében kapuslehozatallal alakított ki létszámfölényes helyzetet támadásban, a játékára alapvetően jellemző gyors támadásokat viszont a szokottnál ritkábban, csak biztos helyzetben vezetett. A szünetre a házigazda három góllal tudott ellépni a felállt fal ellen többször hibázó Ferencvárostól.

A pihenőről koncentráltabban jöttek vissza a vendégek, többször támadhattak az egyenlítésért is, ez azonban csak rövid ideig tartott, az Esbjerg egy kiállítás alatt háromról öt találatra növelte előnyét a félidő derekán (22-17). Bár a Ferencváros innen visszazárkózott mínusz háromra, ennél közelebb nem tudott kerülni, így továbbra is nyeretlen.

A találkozó legeredményesebbje a ferencvárosi Andrea Lekic volt nyolc találattal, a hajrára egy ütközésben megsérült Klujber öt gólt szerzett, hazai részről Kristine Breistöl hatszor volt eredményes.

A két csapat nyolcadik egymás elleni BL-mérkőzésén egy döntetlen és három magyar győzelem mellett a negyedik dán siker született.

A csoport másik vasárnapi találkozóján Korsós Dorina kétszer volt eredményes a Rapid Bucurestiben, amely 33-22-re kikapott Metzben. Az A jelű nyolcasban hibátlan maradt a Bietigheim, Faluvégi Dorottya öt góllal járult hozzá a továbbra is pont nélküli svéd IK Sävehof elleni 30-21-es sikerhez. Szikora Melinda nem kapott lehetőséget a házigazda német gárda kapujában.

Eredmény, női Bajnokok Ligája, B csoport, 5. forduló:
Team Esbjerg (dán) - FTC-Rail Cargo Hungaria 27-23 (14-11)
lövések/gólok: 45/27, illetve 46/23
gólok hétméteresből: 0/0, illetve 2/2
kiállítások: 4, illetve 6 perc

A csoportállások:

A csoport: 1. GYŐRI AUDI ETO KC 10 pont (155-117), 2. SG BBM Bietigheim 10 (153-123), 3. Odense HB 6, 4. CSM Bucuresti 4 (144-133), 5. Brest Bretagne 4 (133-132), 6. DVSC SCHAEFFLER 4 (138-155), 7. Buducnost Podgorica 2, 8. IK Sävehof 0

B csoport: 1. Ikast HB 10 pont, 2. Team Esbjerg 8, 3. Krim Mercator Ljubljana 7, 4. Metz HB 6, 5. Vipers Kristiansand 5, 6. Rapid Bucuresti 3, 7. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 1, 8. MKS Zaglebie Lubin 0