Hatalmas csatában kulcsfontosságú meccset vesztett el a női pólóválogatott

PARKES Rebecca
Eindhoven, 2024. január 5. Rebecca Parkes (k), valamint a görög Eleftheria Plevritu (b) és Margarita Plevritu (j) a női vízilabda Európa-bajnokság A csoportjának első fordulójában játszott Magyarország - Görögország mérkőzésen az eindhoveni Pieter van den Hoogenband uszodában 2024. január 5-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A magyar női vízilabda-válogatott egy nagyon kemény meccsen 14-12-re kikapott Görögországtól az eindhoveni Európa-bajnokság első csoportmérkőzésén. Az olimpiai kvótáért utazó magyar csapatnak szombaton így mindenképpen le kell győznie a házigazda Hollandiát.

A Mihók Attila és Cseh Sándor személyében új kapitánykettőssel, egyben először két kapitány irányításával harcba induló magyar válogatottra rögtön az eindhoveni kontinenstorna első mérkőzésén nagyon kemény erőpróba várt, hiszen a szintén olimpiai kvóta reményében Hollandiába utazó görög csapat várt a mieinkre.

A magyar válogatott keretében három újonc kapott helyet Kuna Szonja, Tiba Panna és Szabó Nikolett személyében. Az első csoportmeccsen utóbbi, valamint Faragó Kamilla nem kapott szerepet.

1. negyed

Vályi Vanda révén a mieink hozták el a labdát - a kapitányok jelezték is, a válogatásnál kulcsfontosságú szempont volt az úszógyorsaság -, de az első támadásunk végén Garda Krisztina lövése a blokkról ment ki. Ezt követően kivédekeztünk egy emberelőnyt, elrontottunk egy támadást, majd egy újabb kivédekezett előny után Gurisatti Gréta megszerezte a vezetést (1-0), amit Eleni Ninu egyenlített ki, Xenaki centergóljával már ők vezettek.

De nem sokáig, mert rosszkézoldalról Leimeter Dóra egyenlített (2-2).

Nem csak a fehér sapkás Parkes Rebeccának kellett hatalmas csatákat vívnia Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Jannopolu előnygóljára egy labdaszerzés utáni lefordulás végén Kuna Szonja válaszolt - jól jött az úszógyorsaság. Margarita Plevritu használt ki egy védelmi hibát és lőtt gólt a rövid sarokba, Keszthelyi azonban nem hibázott a jogos ötméteresből (4-4), ami előtt Rybanska Natasát rúgta nyakon az egyik görög bekk. Az utolsó görög támadásnál Magyari védett, így maradt a döntetlen 8 perc után.

2. negyed

Megint elhoztuk a labdát, de ismét eredménytelen volt az első támadásunk, ők viszont Elefteriadu ötösével megint megszerezték a vezetést. Nálunk Vályi, náluk Ninu blokkolt egy-egy lövést, majd egy emberelőnyt is gólra váltott, így először vezettek kettővel a görögök (4-6). Keszthelyi viszont a második ötméterest is kíméletlenül bevágta, nem zökkentette ki, hogy a görög eldobták a labdát, a bírók pedig egy percig vizslattak valamit a zsűriasztal monitorán.

Ez volt a magyar válogatott klasszisának a 740. gólja!

Géraldine Mahieu harcolt ki emberelőnyt, amiből Garda Krisztina lőtt hatalmas gólt, és ismét egyenlő volt az állás (6-6). Gurisatti szenzációs blokkja után, Magyari Alda is védett egy nagyot, így az eredménytelen magyar támadások ellenére is döntetlennel mehettek a nagyszünetre a csapatok.

3. negyed

Vályi megint elhozta a labdát, és a második támadásunk végén a harmadik lövésből Leimeter szép góljával visszavettük a vezetést (7-6).

Tiba Panna (11) bátran játszott első felnőtt világversenyén Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Jannopolu lőtt kellemetlen gólt a rövid sarokba, de nálunk meg ott volt Garda, aki válaszul szétlőtte a görög hálót. Nem tudtunk viszont két góllal ellépni, sőt Margerita Plevritu révén ismét egyenlítettek a görögök. Vályi Vanda fejezett be góllal egy gyönyörűen kijátszott emberelőnyt, amire a görögök is egy fórból lőtt góllal feleltek (9-9). Garda azonban nem esett kétségbe, a következő magyar előnyt is gólra váltotta, és először mehetett előnnyel szünetre a magyar válogatott.

4. negyed

Vályi Vanda negyedszer is elhozta a labdát, viszont megint nem sikerült gólt lőnünk az első támadásból, miközben a görögök egy támadáson belül kétszeri előnybe kerültek, másodjára pedig már nem hibázott Jannopolu (10-10). A görögök sorra kapták az előnyöket, Magyari pedig hiába védett, a magáról Gardát lerúgó Maria Patra visszavette a vezetést a kéksapkásoknak.

A legjobbkor használtunk ki egy előnyt, Leimeter bombázott a görög kapuba, majd labdát szereztünk, de hiába, mert labdát vesztettünk, a visszaúszásnál kiállították Szilágyi Dorottyát, aki ki is pontozódott, Jannopolu pedig megszerezte a negyedik gólját is, sőt Elefteriadu is lőtt egy hatalmas gólt (11-13). Egy perccel a vége előtt ismét kétgólos hátrányba volt a magyar a csapat, Mihók Attila pedig időt kért.

Visszatérve pedig Keszthelyi hat méterről egy csodaszép ejtéssel megszerezte első akciógólját, amihez csupán hat másodpercre volt szükség.

Azzal viszont, hogy Xenaki centerből gólt szerzett, Keszthelyi lövése pedig a kapufán csattant, végleg eldőlt, hogy a magyar válogatott vereséggel kezdte az Eb-t, ami azt jelenti, hogy szombaton este 7-től mindenképpen le kell győzni a hazai medencében játszó Hollandiát.

Eredmény, csoportkör, 1. forduló:
Magyarország - Görögország 12-14 (4-4, 2-2, 4-3, 2-5)
Eindhoven, Hollandia
a magyarok gólszerzői: Leimeter 3, Garda 3, Keszthelyi 3, Gurisatti 1, Kuna 1, Vályi 1

a csoport másik meccsén:
Hollandia-Horvátország 24-6